Út az ördögnek

Gyors beszámoló:

A munkából hazafelé mindenkit (értsd: mindenkit) felhívtam, hogy mit csináljak - menjek el végül ma a nődokimhoz, vagy várjak egy hetet, ahogy ő is tanácsolta.

Az eszem azt mondta, hogy maradjak a popómon, és majd jövő héten csináltatok ultrahangot, amikor már látni is valamit, de az idegrendszerem sikított, hogy azonnal bizonyosodjak meg, és kérjek Ultrogenstant.

Végül elmentem - anyum elvitt. Közben rájöttem, hogy a parfümjeimet mostanság egy kicsit hanyagoljam, mert túlságosan erősek és nem bírom az illatokat.

Szóval megérkezve csöngetünk, csöngetünk, kétszer is beütöttük a számot, de sehol senki. Nem szóltak bele a mikrofonba, nem nyitották ki az ajtót. Hoppon maradtunk.

Mehetek végül jövő héten, amikor eredetileg kellett volna...

4 vagy 5 hetes - avagy a teakérdés

A terhes naptárak mind megegyeznek abban, hogy a szülés várható ideje 2013.április 26. Kígyó éve, bika csillagjegy. A kettőnek a jellemvonásait nézzük, akkor még inkább leánygyermeket szeretnék. J Abban viszont nem egyeznek meg, hogy melyik hétnél is tartok. A Kismama Magazin 9 hónap alkalmazása az okostelefonomon, 4 hét 5 napot jelez (napi tanácsa: a telefonra ragasztott szerelmeslevél…), viszont ezen kívül minden más már az 5. hetet írja. Ez most azért olyan fontos, mert ha még csak a 4. hétnél tartok, akkor ma felesleges elmennem a nődokihoz (ő maga is ezt mondta, hogy jövő héten szeretne csak látni), viszont a múltkori abortív petém miatt igencsak nyugtalan vagyok. Azt számolgatom, hogy akkor hány napra ment el, hogyan fájt a hasam (hasonlóképpen, mint most), milyen tűnetek voltak. Napközben nem is annyira zavar, de éjszaka annál inkább. És ha ma nem megyek el, akkor pont 7 napot kell még ezzel várnom, és addig senki sem fog megnyugtatni.

Mivel mindenki a Clearblue-t (Klírblú J)tanácsolta, tegnap délután végül sikerült vennem aDM-ben 3.000 forintért. És csak 24 órán át látszódik L!  Gondolkodtam, hogy várok reggelig, de ki a Jóisten az, aki kibírja addig? Hazaérve rögvest a mellékhelyiségre rohantam (a munkahelyemen is óránként-két óránként látogattam, bár csak az inger volt, semmi más), könnyítettem magam, majd vártam és vártam. Egy perc után semmi, két perc után még mindig a homokóra, majd pár másodperc múlva megjelent az, amit Ti is láthattok a képen. + 2-3 Gyorsan megnéztem a tájékoztatót, és megállapítottam, hogy ezzel sem jutottam előbbre, mert e szerint is 4-5 hetes terhes vagyok J

Kisbabát várok! Kisbabát várok!

Sikítottam, és elküldtem Channáh-nak, meg Mr. Férfinek a képet azzal, hogy most már kezdem elhinni. Nita barátnőm a következőt mondta: „juj, még mindig megvan? J” Teljesen kiakadtam tőle. J És persze utána még inkább paráztam/ok…

A DM-ben vettem még egy jázmintea ízű szénsavas itókát, úgy emlékeztem azt ihatok. A lány, amikor meglátta nálam a tesztet, rögvest még kedvesebb, mosolygósabb lett, látni lehetett rajta, hogy ő maga örül az én állapotomnak. Nagyon jól esett, mert a barátaimon kívül ő volt az első, aki „megtudta” és ennek jelét is adta.

Itthon Mr. Férfi első kérdése a teával kapcsolatban, hogy ezt szabad-e innom, mert a fogamzásgátlásra is különféle teákat használnak. Gyorsan utána néztem, de sehol se találtam meg, hogy a jázmintea tiltott-e, vagy sem. Csak a következőket találtam aKismamablogon, amiket lehet:

• · Málnalevél tea (csak az utolsó hetekben!)
• · Hársfatea
• · Komló tea
• · Borsmenta, fodormenta tea
• · Csalántea (csak egy-egy alkalommal!)
• · Csipkebogyó tea.

Amit nem szabad az a vízhajtó teák, a kamillatea. Mr. Férfitől bodzás limonádét kaptam. Gondolom, mivel csak ízesítésként van benne, így megihatom. (Tapasztalt anyák, ha tudtok ilyeneket, hogy mit nem szabad, mit igen, akkor várom őket!)

4. hét 5. nap

Újabb pozitív

Ezen ugye Ti is látjátok a két csíkot (a baloldalit is)? J

Fiatal Lány szerint pszichésen betegszem meg, ami abból áll, hogy a hétvégéken, ünnepnapokon érzem úgy, hogy orvoshoz kellene mennem – vagy kellene egy terhességi teszt.

Direkten otthon hagytam a tesztet, ne idegeskedjek a hétvégén. Természetesen, mivel csak egyetlen egyet csináltam, így a bizonytalanságom egyre nőtt a szűnni nem akaró hasfájásom miatt. Na de nem elég, hogy hétvége van, még augusztus 20-a is, így tuti, hogy minden üzlet zárva – kivéve a benzinkutakat. Gyorsan megnéztem a neten, és valóban a Molnál lehet kapni. Hú, de jó, itt is pont MOL! Délután babazsúrba megyünk, hazafelé akkor beugorhatunk egyért. Clearblue-t akartam, hiszen az kimutatja, hány hetes is vagyok.

A partin megkínáltak minket igazi brazil nemzeti itallal, nádpálinkával. A vezetésre fogva nem ittam, de mivel nem hangoztattam az állapotom (ennek ellenére mindenki megtudta), a házigazda szerette volna, ha csak megkóstolom. Senkinek nem ízlett, nekem pedig a tequilára hasonlított, amit viszont nagyon is szeretek. Bevallom ittam 4 kortyot. Nem gondoltam soknak, bár erős volt, így attól félve, hogy kimutatja a szonda, gyorsan magamba tömtem egy nagy pizza szeletet és egy fél zacskó chipset, ittam még két pohár vizet, így hazaindulhattam. Tudom, nem tettem valami illően, de a fáradtságra fogtam (majd’ elaludtam ott is), hogy nem maradunk sokáig.

Hazafelé a pálinka miatt kerülő úton mentünk, ahol biztosan nem találkozunk rendőrrel. Az autónk viszont bekattant, el kezdett minden egyes kormánymozdulatnál hangosan dudálni. Két cigánygyerek vissza is kiabált nekünk, hogy mit dudáljuk meg őket. Így nem mertünk elmenni a benzinkútig, gyorsan hazarohantunk. J

Ahhoz képest, hogy majd’ elaludtam, éjjel alig bírtam. Forgolódtam, hányingerrel küszködtem, szóval ha aludtam 6 órát sokat mondok…

Reggel természetesen nem bírtam ki, gyorsan már 6 órakor pisiltem egy kaviáros üvegbe, amelybe sikeresen nem találtam bele. Utána rábeszéltem papimat, hogy hadd menjek ki helyette tankolni. Fizetésnél halkan kértem egy tesztet is, de – miért is nem csodálkozom én rajta – nem lehetett kapni. Akkor maradt az ügyeletes gyógyszertár, ami a portástól megtudva vagy 8-kor, vagy délben nyílik. 7 óra valahány perc volt, így hazajöttünk.

A neten keresgéltünk a pontos nyitva tartásról, de sehol se találtunk 2010-től frissebb adatot. Nagy nehezen egy országos lapon a mi kis városunk ügyeletes gyógyszertárát is feltűntették, ami reggel nyitott.

Juppi, mehetünk tesztet venni. Mr. Férfit küldtem oda az ablakhoz, mert engem itt mindenki ismer – főleg a patikákban, hiszen mamám is patikus volt még nyugdíj előtt… Mondtam, vegyen kettőt, egy olcsóbbat és egy Clearblue-t. (egyébként hol lehet kapni??) Utóbbit nem lehetett kapni, így hozott két Discolort.

Hazajövet gyorsan megcsináltam a reggeli vizeletemből, és a képen látható eredmény lett. Ugyan, elég halvány, de azért jól kivehető a két csík. Szerintetek is? J

Kezdek megnyugodni. bár azért örültem volna, ha sokkal erősebb az a csík…

4. hét 3. nap

Állandósult hasfájás, amihez párosult a savtúltengés is. Éjjel rosszullét, néha émelygés, éjjel alvatlanság, nappal álmosság. A cickóm nem fáj, nem nőtt, bár kicsit érzékeny.

Álom és valóság határán

Az elmúlt egy évben egyszer sem álmodtam a babavárásról. Nem láttam magam nagy pocakkal, de nem is láttam magam anyaként. Mostanáig, amit viszont szívesen elfelejtettem volna… Igazság szerint nem emlékszem szinte semmire, azt sem tudom, hogy sikerült-e vagy sem, csak egyetlen egy mondat maradt meg, amit anyum mondott:

- Nem akartam elmondani… Az orvosok nem sok esélyt adtak, hogy nálad megmarad a baba.

Nem kellett kimondani (vagy kimondta, csak nem emlékszem?), tudtam mire gondol: a mozgássérültségemre.

A valóságban ez senkiben sem merült fel, az inkább, hogy ki tudom-e hordani, a szülést mennyire bírja a csípőm, és az én félelmeim a gyerek felemelés…

*

Nem tudom, hogy átléphetem-e a valóság határát, vagy még mindig az álomban lebegek. Fogalmam sincs, mit kellene éreznem, de én csak a félelmet érzem. Félek, hogy a teszt hazudott, félek, hogyha nem hazudott, nem ágyazódott be, vagy nem marad meg. Ezt a félelmet csak erősíti a hasam, melyről már nem tudom eldönteni, hogy pontosan hol mit érzek; illetve a folyás, mely mindig a menstruációt idézi fel bennem. Ezt kivéve semmi jele nincs annak, hogy hamarosan megjönne.

Most nagyon bánom, hogy nem hoztam magammal egy újabb tesztet (csak a pozitívet, melyet a pénztárcámban tárolok). Persze, nem biztos, hogy lenne bátorságom megcsinálni.

Most ahhoz sincs bátorságom, hogy szerdán meglátogassam az orvosom. Félek, hogy kinevet, félek, hogy nem nyugtat meg, hogy hülyének vesz az aggódásom miatt.

Tegnap majd’ elaludtam, amit anyum a terhességnek titulált. A barátnőm a folyásomat is ezzel magyarázza.  A múltkor irritáltak az illatok, most semmi. Lehet, hogy azért, mert akkor egy héttel később járhattam, mikor megtudtam… Hányingerem sincs, vagyis egy kis émelygés…   A mellem hol érzékeny, hol nem, de inkább nem.

Tudom, hogy mindenkinek más, de azért jó lenne, nem?

4. hét 2. nap

Türelmi időszak

Úgy tűnik, az imádságaink meghallgatásra találtak. J

Lehet, hogy túl korán írom meg ezt a posztot, debabonaságból a múltkoriból kiindulva most szétkürtölöm a világnak. Miért is? A pogány vallásokban (amit jómagam is vallok) azt tartják, hogy a legnagyobb hatalom az akaratnak van, és ha a világon mindenki ugyanakkor ugyanarra gondol, akkor az teljesül is. Ebből kifolyólag mindenkinek elújságoltam/om a jó hírt, hogy pozitív energiákat gyűjtsek a szeretteimtől, olvasóimtól. J

A számítások szerint csütörtökre volt várható a mensesem. Vártam a hasam, de semmi, vártam a mellem, de alig, vártam a folyást, ami most bővelkedett, mert sikeresen elkaptam valami gombás fertőzést, amitől úgy viszkettem, mint állat.

Péntekre ez a folyás erősödött, olyan volt, mintha állandóan pisilnék, vizes, fehéres trutyi. Délutánra valami késztetést éreztem (természetesen nem reggel, hanem ebéd után), hogy mi lenne, ha csinálnék egy tesztet. Mit veszíthetek? Ha negatív, akkor legalább tudom, hogy hamarosan számíthatok a vérre (pecsételésre), ha pozitív, akkor meg…

Fogtam a telefonom (az óra miatt), a tesztet (a szokásos 10-es Qupido) és egy joghurtos dobozt, és ráültem a vécére. Ülök, csak ülök, nem igazán akaródzott sikerülni. Mit is gondoltam, így ebéd után! Mégis néhány perc után eljutottam a csepegtetéshez (most is kazettás tesztet választottam). Leraktam a földre, hátradőltem, és várakozás alatt yatczit játszottam a telefonomon keresztül.  3 perc helyett 5 percet vártam – a biztonság kedvéért, amikor megláttam.

KÉT CSÍK, pozitív! POZITÍV!

Egyszerre kezdtem nevetni, sírni és kétségbeesni. Boldog voltam, de a rettegés azonnal előjött, hogy mi van, ha ezzel is úgy járok, mint az előzővel (amiről kiderült, hogy nem vetélés volt, csak egy abortiv pete). Ezért is mondtam/om el mindenkinek! J

Elsőként természetesen anyumat hívtam, akinek csak annyit mondtam, hogy kellene a holland papucs – nem esett le. Utána jöttek a barátnőim, a keresztanyum, akitől megkérdeztem, hogy szerinte elmondjam-e a család többi tagjának. Azt mondta, hogy ő még várna, de ahogy gondolom.

Mr. Férfinek is akkor szerettem volna elmondani, amikor a többieknek, de felhívott és a lányokról kérdezett, mire a következő párbeszéd folyt le közöttünk:

- Nem tudom, de azt sem, hogyan foglak rávenni, hogy takaríts utánuk.

- - Miért? Néha szoktam.

- - Igen szoktál, de most legalább egy évig csak neked kellene.

Nem is kellett többet mondanom, rögvest rájött, mi a szitu. Természetesen nem így akartam, romantikusabban, a papucsot átadva… Na mindegy, a papucs még így is jól jött, amikor nagyim névnapján megleptem az egész családot.

A folyás nem akar múlni, sőt csökkeni sem, de mellé ma már a hasam is fáj jobb oldalt. Ettől természetesen beparáztam. Nem menstruációs görcseim vannak, hanem jobb oldalt egy pontban fáj, ugyan folytonosan, de ha mozgok, vagy megnyomom szikrákat vet a szemem.

Tavaly a vakbélgyulladásnak álcázott bakteriális fertőzésemkor fájt így a hasam, de ennek ellenére most nagyon félek, hogy más miatt van, és nem marad meg a baba (ha hihetek a tesztnek). Gondoltam rá, hogy csinálok több tesztet, de nem mertem. Most hétvégén jó kismamának érezni magam, és majd jövő héten, visszatérve a hétköznapokban csinálok egy újabbat, hogy valóban elhihessem, hogy végre anyuka leszek.

Drukkoljatok, hogy ez most megmaradjon!

P.S, Az ötleteket, hogy mitől van ilyen erőteljes folyásom, illetve mitől fáj a hasam, szívesen fogadom, még akkor is, ha nem biztatók! J

4. hét 1 nap

Ezt meg kell mutatnom:

Nem az enyém, de nem gyönyörű????

A nők titkos vágyai

Először nem akartam még beleolvasni sem, mindenhonnan ez folyt, és mivel Twhilight fanfic, így még jobban viszolyogtam tőle. (Olvastam az Alkonyat könyveket, tetszettek is, de valahogy a szereplőket nem tudtam elképzelni más környezetben - szerencse, hogy a kiadott példányban megváltoztatta végül a neveket.)

Éjjel fél háromkor felébredtem, és legújabb e-bookom (már megjelent magyarul is az e-változata) nem más, mint A szürke ötven árnyalata. Jó, be kell vallanom a címe már elsőre megfogott. Imádom a szürkét (a szobám fala is szürke - rózsaszínnel vegyítve), az árnyalatokra meg mindig kíváncsi vagyok. Szóval belekezdtem, és azt vettem észre, hogy csörög Mr. Férfi ébresztője.

A történet az elején a szirupos romantikus, erotikus ponyvaregényekre hajaz: fiatal, szép szűzlány és az ellenállhatatlan, kifogástalan milliárdos, aki minden nő álma. (Legalábbis azoké, akik ilyen könyveket olvasnak.) Az első döbbenet akkor éri az olvasót, amikor a szimpla csók előtt szerződésről esik szó, az arcul csapás pedig a játszószoba analitikus leírása, mely egyaránt elborzaszt és kíváncsivá tesz. A játékszabályok ismerete pedig olyan világot idéz fel, melyről az olyan nők, mint én is, a legsötétebb tudatuk (Anastasia is ezt használta) legmélyén álmodoznak. Behódolni egy férfi előtt, a játékszerévé válni, teljesíteni a parancsait, kiszolgáltatottá válni...

Ahogy olvasom, nekem nem a Bella-Edward szerelmi kapcsolat jut eszembe, hanem Elizabeth McGraw és John Grey (hm, itt is egy Grey...) szadomazohista kapcsolata, mely kb. úgy is végződik, mint Elizabeth McNeill regénye. Nem tehetek róla, ha a két könyv között választanom kell, melyik érintett meg lelkileg jobban, a 9 és fél hét nyerne, de ez semmit sem von le a másik értékeiből.

Reggel megkérdeztem Mr. Férfit, hogy hallott-e róla.

"Persze, hogy hallottam, de nem fogom elolvasni. Minél jobban felkapott egy könyv, annál kevésbé érzem késztetésnek az elolvasását."

El sem tudnám képzelni, hogy ezt olvassa, vagy ne adj Isten tetsszen neki! Ez nem férfiaknak szól, nekik az alaptörténet túlságosan csöpögős, ugyanúgy, mint a szexjelenetek (legalábbis addig, ahol én tartok). Talán, ha elfojtott BDSM vágyaik vannak, és ezzel a könyvvel próbálják rávenni a feleségeiket egy kis "változatosságra", vagy éppenséggel a nő próbál így hatni a férfira.

Mivel úgy végződik az első kötet, mint Elizabethé, így remegve várom a folytatásait, mert ugyan annak a történetnek nem lehetett volna sosem jó vége, ennek azért még el tudnám képzelni... Ugyanúgy, ahogy Bella is vámpír lett, és megszületett Renesmé... Azt se felejtsük el, hogy trilógiáról van szó!

Grey és Anastasia a következő ~gyönyörű~ operarészletet hallgatta a kocsiban (lehet, hogy a következő írásaim végén lesz egy-egy a soundtrackjéből...):

Azóta nem találom...

Továbbiak...

Egy év, 12 hónap, 366 nap, megannyi gondolat.

A türelmi időm lejárt, így nem csak Clostilbegytért látogattam meg a nődokimat, hanem kértem, hogy haladjunk, mert ha egy év alatt nem sikerült, akkor már baj van. (Mennyire reménykedtem, hogy a születésnapi ajándékom egy pozitív teszt lesz...)

Legelőször azt kell kizárnunk, hogy szervi bajaink nincsenek-e, ezért Mr. Férfit "megint" elküldte spermavizsgálatra, engem pedig először a következő mensesem alatt (3. CN-on) vérvételre.

A szeptemberi menses alatt pedig hívjam fel, és kérjek időpontot egy petevezeték átfúvásra. A 10. CN nap környékén kell megcsinálni. Már előre parázok tőle, mert

1. az István kórházban nem csinálja, csak kint a Telkiben, ahol 30.000 forint lesz (a honlapon úgy írták, hogy 30-tól 65-ig, de szóban a legkisebb összeget mondta, biztos minden kiegészítő igény nélkül);
2. piszkosul fog fájni. Olyan lesz, mint egy erős menstruációs görcs. Na mivel én kevésbé szoktam görcsölni, így fogalmam sincs, milyen lehet, DE a Fiatal Lány olyankor napokig haldokol, mert azt mondja, majd megőrül a fájdalomtól.

Ha minden rendben velem is, akkor inszemináció lesz, ahol a férfi ivarsejteket felturbózzák, majd centrifugálisan (nem értek hozzá, szóval szerintem így vicces) a lényeget belém lövellik. Viszont ha nem átjárható, akkor rögvest lombik...

Ti is görcsöltök menses elején?

Szavazás!

Addig is imádkozzatok, hogy előtte teherbe essek! :D

Semmi sem jó...

Semmi sem jó: ha nincs pénzed, de ha van annak sem örülnek - főleg hétfő reggel.

A fizumat csak kedden kaptam meg, ami azért fontos, mert a hétvégei lovaglás miatt kiürült a bukszám. 100 forint nem volt benne... Az itthoni kasszánkban viszont volt egy 10 ezres, amit szépen magamhoz vettem - reggelizni szerettem volna. A villamos felé mindig egy Fornetti pékség mellett haladok el, ahová néha (okés, elég gyakran) betérek. Most is, de mivel jó fej akartam lenni, előtte megkérdeztem:

- Egy 10 ezrest fel tudsz váltani?

- Nem, még visszaadni sem tudok belőle.

Ekkor esett le, hogy nem is azt kérdeztem, amit szerettem volna, így szabadkozni kezdtem - feleslegesen:

- Én is vásárolni szerettem volna... Na mindegy, akkor nem reggelizem.

A gyomrom ez ellen hangosan ellenkezett.

A megállóval szemben is van egy pékség. A villamost lekéstem, volt még egy kis időm, ezért átcsámborogtam.

- 10 ezresből tudnak visszaadni?

A pultosnő nem igazán tudta a választ, de a raktárból kijövő kolléganője elég határozottan rávágta:

- Nem!

A hasam egyre hangosabban korgott...

Megfogadtam, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor jó fej vagyok. Tudtommal kötelességük már hétfő reggel is felváltott pénzt tartaniuk a pénztárgépben. Mivel Magyarországon a legnagyobb kibocsátott pénz a 20 ezres, mehettem volna én nagyobb bankjeggyel is fizetni, és ha nem szólok előre, akkor kiszolgálás után kérik vissza az árut?

Végül egy Coopban vettem, tartósított croissant-t (ami elvileg csokis ízesítésű, de valamitől olyan savanykás, hogy a felét nem is ettem meg...

---

Depis vagyok, akármit mondtam, érzelmileg most is a padlóról kell majd felkaparnotok...

Este megyek nődokihoz... Rákérdezek a lombikra...

A mosás "művészete"

Hiszek a reinkarnációban, de egy biztos: mosónő nem voltam. Ha az lettem volna, emlékeznem kellene (tehetségem lenne) az alapvető dolgokra, vagy a kedvem a mosáshoz  is másmilyen lenne.

Szeretek (még) mosni. Évekig nem mostam, hiszen a pincében volt a mosógép, ahová a ruhákkal nem tudtam lemászni.

Aztán megkaptam életem első, Energomatját, amivel hetente legalább 2x mostam. 40 fokon, sötéteket, illetve világosokat (akkoriban piros ruhám alig volt). Szerettem a frissen mosott ruhák illatát. Még teregetni is szerettem, ahogy nem mondja meg senki, hogyan csipeszeld fel a ruhákat (anyum házsártos miatta).

Hazaköltözve a mosás megint háttérbe szorult, az alap problémák miatt. Viszont később, ahogy saját albérletbe mentünk Mr. Férfival, az anyósoméktól kaptunk egy pici, édes, elől töltős (mindig is egy ilyen volt az álmom) mosógépet, így megint moshatok. Otthon, a családi házban is kicserélődött a mosógép, felkerült a földszinti "mosókonyhába", amit mindenki rendes fürdőszobaként használ. (A fürdőszobánkat nem is használjuk, mert a nyomás nem viszi fel a meleg vizet, csak kád van benne, fürdeni pedig nem szeretünk (a fekvő kádban).

Hétvégén otthon voltunk, és mostam. A színek kiválasztásánál már megint problémáztam, sosem tudom, mit mivel lehet mosni (legszívesebben egy-két darabot mosnék csak együtt, viszont a gép mosási ideje 2 óra, ruháink meg legalább 3 adagot tesznek ki, ha nem többet.

Megtanultam, hogy a zsebeket átnézzem, mert biztosan valamelyikünk valamit benne felejt a nadrágzsebbe. Belenyúltam az elsőkbe, sehol semmi, így dobtam is be a tárcsába.

Azt elfelejtettem, hogy az általános női holmikkal ellentétben a férfi nadrágokon nagyobb farzseb van, amit rendszerint használnak is - természetesen azt nem néztem át. Kiteregettünk, a megszáradt ruhákkal hazajöttünk. Mr. Férfi reggel veszi fel a nadrágját, aminek a zsebe nem rejtett mást, mint a kajautalványát és bérletét - kimosva.

A legfőbb kérdés: használhatóak még? Az utalvány nagy része nem, mert elmosódott rajta a festék, a bérlet még kérdéses.

Szegénykém nagyon letörve ment el dolgozni... Én meg csak verem a fejem a falba...

---

Gravida. Ebben a hónapban nődokim szabin, így nem voltam nála UH-n. Ugyan elmentem hozzá, mert elfelejtettem, melyik hetet mondta a szabadságának, de amikor nem nyílt ki az ajtó, rögvest beugrott a dátum.

Ciki, nem ciki... ez van...

Engem is elért a Facebook-játékok láza. Castleville. Nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatnom, stratégiai-építkezős színes "szimulátor". Szóval, aki játszik vele, nyugodtan vegyen fel az ismerősei közé...

Amiért felhoztam: így az én kicsike netbookom nem éppen a legjobb - túlságosan lassú, órákat kell várni, hogy betöltődjön, ha van annyi ereje a memóriájának. Mr. Férfi is játszik, így jelen esetben anyum laptopját vettük kölcsön, amin acsarkodunk egymással, mert mindketten mindig a gép előtt akarunk ülni...

*

Az elmúlt hetek legnagyobb szenzációja, hogy a barátnőm (dr. X-né) férjhez megy. Ez normálisan nem lenne nagy szám, örülnék neki, de az előzményeket figyelembe véve mégis csodaszámba megy - jobban mondva ahogy tudomást szereztem az eseményről.

Néhány éve szakított az előző barátjával. Addig a barátságunk felhőtlen volt. Aztán a szakítást követően eltűntem az életéből néhány hónapra. Mentségemül szolgál(hat), hogy én is szakítófélben voltam az Exemmel, és 300 kilométerre laktam tőle, és a magam saját bajai miatt nem hívtam fel, de ő sem keresett.

Ez nagyon rosszul esett neki, mert úgy érezte, hogy a padlón van, és ilyenkor a barátoknak ki kell tartaniuk mellette, sőt felkaparni a földről, amihez én nem asszisztáltam.

Bocsánatot kértem tőle, úgy-ahogy kibékültünk, de a barátságunk többé nem folyt ugyanabban a mederben. A régi közvetlen beszélgetéseket felváltotta az évente 4x-i (születésnap, névnap) telefonálás, ahol a minden rendben, és a jól vagy kérdések elhangzása után el is köszöntünk egymástól. Talán ez az élet rendje, de azért sajnálom, hogy egy 20 éves barátságnak így kellett véget érnie.

Most júliusban aztán kaptam egy e-mailt, miszerint meghívtak a lánybúcsújába. Azon nyomban visszaírtam, hogy megyek. Őszintén menni akartam... Bár kicsit rosszul esett, hogy a dr. X-né annyi "fáradtságot" sem vett, hogy rám dobjon egy SMS-t, hogy "hé, öreglány, férjhez megyek :)". Semmi, vadidegenektől kellett megtudnom. Szépen nyugtáztam, hogy július utolsó hetében kerül sor a lánybúcsúra, a számtalan levelet pedig olvasatlanul beraktam egy mappába - nem volt időm elolvasni őket, annyi jött.

Eljött a hét, nálunk a cégnél hajtás volt, mert születésnapi partit adtunk. Ez azzal járt, hogy reggel 7-től este 8-ig legalább dolgoztam. A rendezvény után felsóhajtottam, és elkezdtem tervezni a másnapi lánybúcsút, amikor... ismét megnéztem a dátumot, és láttam... hogy egy héttel korábban volt.

Belegondolva azon a hétvégén nem is voltam otthon, így nehéz lehetett volna elmennem, viszont ha nem nézem el a dátumot, akkor a programomat lemondom, és dr. X-né buliját helyezem előtérbe.

Na de nem... Ezért bűntudat fojtogatott, aminek a következménye, hogy nem mertem felhívni a barátnőmet. Féltem a reakciójától. Nem kellett volna, mert most is a szokványos kérdések és válaszok után lerázott. Hiába ajánlottam fel neki, hogy találkozzunk, egy "rendben, majd megbeszéljükkel" elintézte, amiről tudom, hogy nem fog megvalósulni...

*

Kedden voltunk kint a Szigeten, így ma már nem mentünk csak a The Pogues kedvéért, pedig az eredeti felállásban játszottak. Úgyis a youtube-on élőben meglehet nézni a koncerteket. Természetesen pont ezt nem adták le...

Szóval ha valaki volt kint és megnézte őket, akkor írja meg milyen volt! Ha pedig még videót is készített róla, akkor bármit kérhet tőlem, ha megmutatja.

2012. aug. 11. 23:10 | még nincsenek kommentek 

Nem érdekel...?

Tegnap beszéltem maryonnal, s ismételten azt hangoztattam, hogy már az egész nem érdekel. Ezzel nem neki hazudtam, hanem magamnak. Mert hiába akarom elengedni az egészet, nem törődni már az egésszel, elfogadni a - pillanatnyi - megváltozhatatlant, a legeldugottabb zugomban ott motoszkál továbbra is, a szeretkezéseink során nem tudom elengedni azt a gondolatot, hogy hátha most jó az időzítés.

Egyébként olyan szívesen megkérdeztem volna, hogy valóban jól átgondolták-e az egészet. Hiszen mióta élnek együtt? 3 hónapja. Mióta ismerik egymást? 4 hónapja... Csak nekem tűnik ez túl kevés időnek? Biztos, hogy örökre együtt maradnak, vagy legalább amíg a gyereknek ez szükséges? Mit csinál, ha mégis egy félév után szakítanak, képes lesz egyedül felnevelni a gyereket? Mennyire biztos, hogy az apuka nem válik hétvégei apukává?

Vagy most is csak rosszmájú vagyok???

UPDATE: Telefonnal írtam, de már javítottam az elírásokat. :$

Megmutattam, hogyan nem szabad lovagolni

Az egész ott kezdődött, hogy beleszerettem Brad Pittbe, a csődörbe.

Gyönyörű szép, 6 éves boer (ha a fajtában tévedek, elnézést, de tuti biztos, hogy „b” betűs, és a boerhez hasonló).

Imádja a répát, teljes mértékben egoista, de mellette meg olyan, mint egy kezes bárány. Nyugodt természete miatt tökéletes gyerekeknek – így nekem is.

Mivel utoljára tavaly ültem lovon, akkor is csak futószáron, ennek következtében most sem akartak először egyedül elengedni.  Szerencsémre a családommal voltam, így könnyen rá lehetett beszélni az oktatót, hogy legalább a karámon belül hadd lovagoljak egyes-egyedül…  Jó-jó, de csak lépésben… Hümm, azt is élvezem, de azért ha már ügethet az ember lánya… Így másnap már nem lehetett lebeszélni róla. Igen ám, de én a sarkamat nem tudom lenyomni, így a lábammal sem tudom elindítani a lovakat. Kellett valami segédeszköz: fűzfa pálca. Persze, a lovat nem szeretem bántani, így az elején meggyűlt vele a bajom, mert az ütéseimet meg sem érezte. Lassan rájöttem, mire hallgat, mennyire kell megütni ahhoz, hogy végre valahára rábírjam a gyorsabb lépésre.

Ha  már Brad Pitt tőlem száz kilométerre van, kerestem egy közeli lovardát. Azt választottam, ahol gyerekként is lovagoltam, meg tavaly is ki-kimerészkedtem. Az állandó tanító célzatú figyelmeztetés a helyes lovaglásról, a futószár el nem hagyása... Mind-mind elvette a kedvem, hiszen nem jó olyat csinálni, amiben minden mozdulatod helytelen. Így ezt vártam most is, hogy egyszeri alkalom után majd ismételten lemondok róla.

Nem így történt. A hibáim ellenére is élveztem, így mentem a következő héten is. Szerencsémre egy fiatal lányt kaptam ki oktatónak, aki néha tanácsolt, de elfogadta, ha valami nem úgy ment, ahogy kellett volna, el is engedett a karámban, hadd kószáljak idestova.

Tegnap nagy örömmel mentem ismételten. El is engedtek egyedül, viszont most már a felszállásnál bénáztam. Képtelen voltam felszállni - még segítséggel is - a lóra. Közben két kislány nézett, és röhögött. Végre valahára elindultam, de messziről csak azt hallgathattam, hogy a lovarda tulajdonosa folyamatosan azt ecseteli a lányoknak, hogy miket rontok el, mit hogyan nem szabad. Ügetnem nem sikerült egyedül, mert képtelen voltam rábírni a lovat, miközben "használd a csizmádat, használd a csizmádat" felkiáltások kísérték a próbálkozásom. Nem és nem ment, sajnálom!

Nyújtsam ki a lábam, majd lendítsem hátra. Egyszer meg tudom csinálni, de olyan gyorsan és sokszor, mint kellene már nem. Bemerevedik a testem ilyenkor, pedig a lovon lazítani, próbálj meg lazítani...

Leszállva az összes porcikám fájt, Mr. Férfinek kellett megmasszíroznia a bokám, hogy elbírjak aludni...

Persze, ezek után kedvemet veszítettem, de valahogy most nem adom fel, megyek ma is. Hátha ez a fajta mozgás segít kihordani egy kisbabát...

P.S. A statisztikát figyelve a martina-macika.blogspot.hu oldalról több látogatóm is érkezik. A blogot csak meghívott felhasználók olvashatják. Érdeklődöm, hogy én is kaphatnék egy meghívót? Mert szívesen olvasnám én is J

Nyári szabadság

Nem írtam körülbelül két hete, és az előtte lévő posztok sem tartalmaztak túl sok infót. Csak azért írtam, hogy lássátok, élek. Most is hasonló a helyzet, mert újdonsággal nem tudok szolgálni.

Talán azzal, hogy kezdem feladni a dolgokat. A reményem kezd elhalni – ugyanúgy, ahogy a kisbabám is. Azt mondják, hogy a vetélést könnyen túl lehet élni, hiszen csak a jövővel, az újabb lehetősséggel szabad foglalkozni, ha egyszer sikerült, sikerül újra is. De azt senki nem említi meg, hogy ebbe az egészbe bele lehet fáradni. Abba, hogy mindent megteszel érte, de a szervezeted lázzad ellene.

Müller Péter azt írta, hogy a szeretkezések során van egy kukkolló a szellemvilágból. Az aktus szépsége vonzza ide a jövevényt. Ezek szerint a mi szeretkezéseink nem elég vonzóak – egyetlen egy jövevény léleknek sem.

Konkrétan már nem tudom, mit akarok. Teherbe esni… Kisbabát, mely ránk hasonlít… Kisbabát, akit szeretgethetek, nevelgethetek… Igazándiból ez lenne a legfontosabb. Ezt szeretném, és nem érdekel, milyen áron. A kezemben szeretném már tartani a csöppséget, és szeretném, ha az elméleti kérdések gyakorlativá válnának.

Gondolkodtam az örökbefogadáson.  Ha most benyújtanánk a kérvényt, akkor is legalább 2 évet kellene várnunk. S ha közben gyermekáldással áld meg az Ég, csak még nagyobb boldogság, hiszen Mr. Férfi úgyis több gyereket akar, és megoldódna a testvérkérdés. Tudnám egyformán szeretni? Nem hiszem, de nem azért, mert az egyik édes, a másik nem. A lánykáimat sem vagyok képes egyformán szeretni, mindig van egy, aki közelebb áll a szívemhez.  De a kérdés már ott kifullad, hogy Mr. Férfi nem akar örökbe fogadni.

Augusztus van. Egy év eltelt. Izgatottság, hőmérőzés, számolgatás, gyógyszerek hada… Senkinek nem kívánom ezt az elmúlt egy évet, vagy éppenséggel mindenkinek. Szeretném, ha tudnák milyen érzés, mielőtt azzal jönnek, hogy legyek türelmes.

Augusztus. A döntések ideje. Alapjáratban nem szeretem ezt a hónapot, ilyenkor öregszem egy évet, vége a nyárnak, a jó időnek.  Talán a gyógyszernek is, abbahagyhatom, nem kell többet beszednem, helyette nagy valószínűséggel kezdődik a lombik program. Természetesen előtte egyéb vizsgálatok, remények… Mr. Férfi azt mondta, hogy vágjunk bele. Ő most könnyen beszél, mert maximum az anyagiak befolyásolhatják, meg az, hogy egyszer el kell mennie saját magát is kivizsgáltatni. Az én petémet szívják ki, majd katéterrel visszahelyezik! Én fogok ott feküdni, kiszolgáltatottan, rettegve a fájdalomtól és a csalódástól. Persze vágjunk bele, hisz olyan könnyű!

Úgy néz ki, megoldódott a babysitter kérdése...

Az új törvényeket figyelembe véve a következő lehetőségekre számíthatok (jó esetben):

• Dolgozom napi 4 órát (heti 20 órát) havi 45.000 forintért,
• itthon vagyok havi 40.000 forintért...

Gondolom, senkinek nem kérdés melyik lehetőséget fogom választani... De azért mondja el nekem valaki, hogy lehet ebből a pénzből megélni, ha egy albérlet ára is 50 felett kezdődik?

Legalább nem kérdés, hogy itthon maradok a gyerekkel, majd szülök még egyet. "Tartson" el az Állam bácsi, amíg csak akar...

Egy újabb hónap...

Most mindenem vérzik. Jó, ha azt írom, hogy menstruálok, vagy azt, hogy a szívem, olyan sablonos lennék. És nem is erre gondolok igazán (bár a fentebbi két dolog is áll). Ami jobban zavar, az az orromon végigfutó harapáscsík, illetve az ujjbegyeim szúró-égető fájdalma.

1. CN

P.S. Hogy hová küldeném én el a magyar kormányt...

Semmi sem...

Rég jelentkeztem. Nem azért, mert nem történt semmi érdemleges, azért sem, mert nem láttam megosztásra valót. Csak mert időhiányban szenvedtem, a netbookom meg olyan lassú volt, hogy egy óráig tartott, míg elindult. Na, meg megint rákattantam a sorozatokra.

Újak a háznál

A lánykám egyedül maradva kizárólag búslakodott, életunttá vált, ezért Mr. Férfivel úgy gondoltuk, hogy beszerzünk mellé egy kicsit. Közben megláttam egy harmadikat, aki ugyanolyan, mint az előző lánykám volt, így őt is hazahoztam. Most már három lánykával (Régi, Befogadott és Kicsi, az egyszerűség kedvéért) osztjuk meg mindennapjaink, de leginkább életterünk.

A három lányka utálja egymást! Régi majdnem megölte Befogadottat, mert lelökte a második emelet teraszáról - betonra! Agyrázkódással megúszta, de persze lelkileg is sérült...

A Kicsi, nem tudom, hogyan volt eddig nevelve, de olyan vad, hogy nem lehet mit kezdeni. Retteg minden mozdulattól, támad, ha fel akarjuk venni, emellett harap is, amiről nem tudjuk leszoktatni addig, amíg nem tanulja meg, hogy tőlünk nem kell tartania.

A Régi pedig továbbra is depressziós: hogyan voltunk képesek ilyeneket hazahozni!

Mr. Férfi azt kérdezgeti, hogy megbántam-e őket, és őszintén nem tudom... Én sosem szoktam ilyet mondani, de most tényleg nem tudom, hogy jó döntés volt-e éppen ez a kettő...

Egy jó anya süt-főz

A múlt hétvégén a konyha az én reszortom volt. Nem vagyok valami nagy szakács, azt már láthattátok a sajtos tészta leírásomnál, de örültem az újdonsült feladatnak, hiszen ha anyuka szeretnék lenni, akkor illő lenne már megtanulnom főzni.

A Mindmegette.hu-ról találtam finom, elvileg könnyen elkészíthető recepteket. Szombatra: curry-s cukkini krémlevest és bazsalikomos szárított paradicsomos pennét, vasárnapra pedig szerecsendió-mártásos borsos csirkemellet krumplival, mert az volt otthon.

Szombat délelőtt vásárlás, Spar - zöldséges - húsbolt, a "rengeteg" helyszín miatt pedig Mr. Férfivel veszekedtünk. Az ok, hogy én csak azt mondtam, hogy a Sparba megyek... De a Sparban például nincs baromfipult (csak sertés), vagy éppen citrom (a limonádéba és a mártásba)... Szárított paradicsomot nem találtam, így végül az ebéd penne all' arrabiata lett, húst pedig a CBA-ban kaptam csak (jó, oda apum ment át érte, mert én inkább meglátogattam a nagyim).

A leves finom lett, bár anyum kissé megkavart, hogy lisztet rakjak bele, ha a tűzhelyen nem sűrűsödik össze. Erre csak pislogtam, hogy ez már készen van, csak hűlnie kell még. A tésztaszószba chilit tettem, de valahogy nem lett erős, de még csípős sem! Oké, kivételesen ezt én nem bánom, mert így nagy adaggal meg tudtam enni, de a többiek teleszórták erős Pistával.

A főzési kálvária igazándiból vasárnap kezdődött. Reggel megcsináltam a mártást, kivételesen a hétvégén mindent kóstolgattam, így finomnak mondható lett. A húst pedig tálalás előtt egy órával. Csirkemell... Ketté kell vágni.... aha, csak nem úgy, ahogy én értelmeztem a dolgokat. Középen megfeleztem, és ennyi. Szépen befűszereztem, majd olajban kisütöttem. Azaz, próbáltam... Közben sikeresen leamortizáltam magam: neki mentem a derekammal az ajtókilincsnek, a fejemet bevertem a szekrény sarkába, az olaj a kezemre fröccsent, stb... A hús pedig szépen megpirult, de mivel túl vastag maradt, így a közepe nem sült át. Mr. Férfi pedig nem igazán volt segítőkész, így sikeresen összevesztünk a nagy sütési attrakcióm közepette.

Ez így nem fog megsülni, hm, akkor tegyük tepsibe. Ekkor értek haza a szüleim: rögvest kaptam a fejemre, hogy ezt nem így kell csinálni! Nem elég, hogy Mr. Férfi is megjegyezte, ha nem tudom, hogyan kell, minek ezt csinálom, de még a többiek is a nyakamba zúdítják. Anyum kivette a "kést" a kezemből, majd "megmutatta", hogyan kell csirkemellet szétvágni, befűszerezni (ebben én is jó vagyok ^.^), majd odaadta apumnak, hogy süsse ki a kerti grillen. A krumplit ugyan én vágtam össze, de anyum tett alá vizet, olajat, és kavargatta...

Én, a világ leggonoszabb teremtése

Tudom, hogy ezt már leírtam párszor, és egyet is értetek velem, de ma még jobban bebizonyosodott. Hogy miért? Mert maryon ismét feltűnt a színen.

Ha emlékeztek, május 28-án írtam, hogy elkezdték a babaprojektet. Amikor nekem elment a kisbabám, csak annyit mondott, hogy ezt fogjam fel pozitívként. Semmi többet, mintha az egész hidegen hagyta volna.

Tegnap reggel elkezdtem pecsételni. A mostani terhességnek az esélye szerintem megint 10% alá esett, és éppen ekkor kaptam a hírt, hogy a barátnőm 2 hete (!) pozitívat tesztelt. Azt jelenti, hogy rögvest, az első hónapban sikerült nekik... Bár pecsétel, a dokija fekvésre ítélte, de bizakodik. Viszont most átérzi, milyen félelmem, illetve fájdalmam lehetett a vetéléskor.

Sajnálom, de az első reakcióm a bőgés volt. Alig tudtam abbahagyni. Igazságtalanságnak tartottam, és igen, valahol legbelül azt szerettem volna, ha ő is átéli azt a fájdalmat, amit én éreztem.

Végül neki is elment a babája. Ráadásul ő kórházba is került. Általában három hónap pihenőt mondanak ilyenkor az orvosok. Igen, most is reménykedek ebben, ugyan nem hiszem, hogy betartanák... De hátha... Lenne... Még egy kis esélyem.... Ha nem is sok...