Tegnap beszéltem maryonnal, s ismételten azt hangoztattam, hogy már az egész nem érdekel. Ezzel nem neki hazudtam, hanem magamnak. Mert hiába akarom elengedni az egészet, nem törődni már az egésszel, elfogadni a - pillanatnyi - megváltozhatatlant, a legeldugottabb zugomban ott motoszkál továbbra is, a szeretkezéseink során nem tudom elengedni azt a gondolatot, hogy hátha most jó az időzítés.
Egyébként olyan szívesen megkérdeztem volna, hogy valóban jól átgondolták-e az egészet. Hiszen mióta élnek együtt? 3 hónapja. Mióta ismerik egymást? 4 hónapja... Csak nekem tűnik ez túl kevés időnek? Biztos, hogy örökre együtt maradnak, vagy legalább amíg a gyereknek ez szükséges? Mit csinál, ha mégis egy félév után szakítanak, képes lesz egyedül felnevelni a gyereket? Mennyire biztos, hogy az apuka nem válik hétvégei apukává?
Vagy most is csak rosszmájú vagyok???
UPDATE: Telefonnal írtam, de már javítottam az elírásokat. :$
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése