A mai nap izgalmakkal kezdődött. Munkába menet - a héten ma először dolgoztam - barnázni kezdtem, amitől persze megint nyugtalan lettem. Gyorsan fel is hívtam anyum, hogy munka után jöjjön értem, mert én haza nem megyek gyalog (villamossal). Bár azt nem értem, hogy hétfőn sikerült elmennem moziba úgy, hogy csak a pecsételés mennyisége nőtt meg, nem színeződött el... Jó most minimálissal többet gyalogoltam, mint akkor. Fiatal lány szerint a "fura" mozgásom miatt jobban összehúzódnak az izmaim és emiatt lehet.
Délutánra elmúlt (visszatért a sárgás folyás). Igaz, fél 4-ig feküdtem, akkor felkeltem, mert nem ártott epilálnom magam, ha már hüvelyi ultrahangra számíthattam. Mivel nincs valami fény a fürdőszobánkban, így igen ormótlanul sikerült szőrtelenítenem, hogy még csipesszel neki estem - volna, ha nem lett volna az órán 16:53. Jaj, mennem kell és még meztelenül vagyok!
Gyorsan belebújtam az ilyenkor megszokott szoknyámba, blúzomba, majd indultam - volna, ha nem jut eszembe, hogy nem ártana még pisilni is egyet, ha már nőgyógyászhoz megyek, na meg érzem is, hogy lassan kell. De persze utána megint mosakodás, mert mégiscsak azt a fertályt fogják vizslatni.
Szerencsére nem késtem, igaz pontos időpontot nem is kaptam, mert akárhányszor beszéltem a nődokival csak annyit mondott, hogy 29-e. Most is anyum kísért el, mint eddig mindig.
Az asszisztensnő (nem más, mint a nődoki felesége) meg is lepődött, hogy megint lát, de mondtuk neki, hogy valószínűleg állapotos vagyok "csak". Helyet foglaltunk, de nem a kényelmes váróban, hanem az előtérben - ha már mi törzsvendégek vagyunk - így a hölgyek tudtak beszélgetni, míg várakoztunk.
Előttem pont egy még alig kismama volt, most kapta meg a kiskönyvét is, megmérték a súlyát, honnan kezdi a terhességet. Ott volt a leendő apuka is, behívták őt is a vizsgálóba, ahol megmutatták neki a pici kezdeményt. Náluk biztosan minden rendben megy, a lánynak nem fáj a hasa, háta, nem kell a pecsételés miatt aggódnia. Kicsit irigykedtem...
Végre bementünk. Néhány mondatos beszélgetés, hogy mi is volt az elmúlt héten. Jól esett, hogy emlékezett arra, hogy beszéltünk telefonon. A hasfájást hallva remélte, nincs méhen kívüli terhességem. Én is...
Nem tudom miért, de először hasi ultrahangot csinált. Utálok teljesen lefeküdni ilyenkor, mert olyan kiszolgáltatottnak érzem magam, ráadásul ha hanyatt fekszem, nem tudom behajlítani a térdem. Ugye ciki?
Semmit se látott. Kissé megijedt, mert ilyenkor már látnia kellene (?). Azért ne essünk azonnal kétségbe, nézzük meg hüvelyivel is. Nézi-nézi, én meg egyre jobban süllyedek a kétségbeesés tengerében. Aztán jött a felismerés pillanata. Ilyen lehetett a Heuréka is. Sőt többször is, amikor mutogatta anyumnak: "igen, itt van. Látja? Itt ni!"Én is! Én is látni akarom! Végül kegyesen nekem is megmutatták a kis fekete pontocskát.
12 mm-es petezsák. Egy hetet csúsztunk, de ott van. Valószínűleg később történt a megtermékenyülés. S ez nagyon is valószínű, ha csak azt nézzük (a blog a jó példa rá), hogy 18-20. napon volt mindig a peteérésem.
Azért sikeresen letörték a lelkesedésem, hogy ez még semmi, nagyon kezdetleges, nagyon korai még. Azt kell most megnéznünk, hogy fejlődik-e. Holnap reggel menjek megint ß-HCG vizsgálatra, és azt megint többet el fog mondani. Szedjem továbbra is az Urtogestant és pihenjek sokat. (A státuszomhoz is ezt írta: terhesség? )
A szikhólyagról nem ejtett egy szót sem. Én pedig nem is tudtam még akkor arról, hogy micsoda. Pedig fontos, mert az táplálja a magzatot.
Őszintén, mindennek ellenére most csak vigyorogni tudok. Láttam a babám! Ha még csak egy fekete pontot, de láttam! Egy hete még nem volt semmi, most meg már 12 mm-es valami. Akkor miért ne lenne még nagyobb a jövő héten?
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése