Nem írtam körülbelül két hete, és az előtte lévő posztok sem tartalmaztak túl sok infót. Csak azért írtam, hogy lássátok, élek. Most is hasonló a helyzet, mert újdonsággal nem tudok szolgálni.
Talán azzal, hogy kezdem feladni a dolgokat. A reményem kezd elhalni – ugyanúgy, ahogy a kisbabám is. Azt mondják, hogy a vetélést könnyen túl lehet élni, hiszen csak a jövővel, az újabb lehetősséggel szabad foglalkozni, ha egyszer sikerült, sikerül újra is. De azt senki nem említi meg, hogy ebbe az egészbe bele lehet fáradni. Abba, hogy mindent megteszel érte, de a szervezeted lázzad ellene.
Müller Péter azt írta, hogy a szeretkezések során van egy kukkolló a szellemvilágból. Az aktus szépsége vonzza ide a jövevényt. Ezek szerint a mi szeretkezéseink nem elég vonzóak – egyetlen egy jövevény léleknek sem.
Konkrétan már nem tudom, mit akarok. Teherbe esni… Kisbabát, mely ránk hasonlít… Kisbabát, akit szeretgethetek, nevelgethetek… Igazándiból ez lenne a legfontosabb. Ezt szeretném, és nem érdekel, milyen áron. A kezemben szeretném már tartani a csöppséget, és szeretném, ha az elméleti kérdések gyakorlativá válnának.
Gondolkodtam az örökbefogadáson. Ha most benyújtanánk a kérvényt, akkor is legalább 2 évet kellene várnunk. S ha közben gyermekáldással áld meg az Ég, csak még nagyobb boldogság, hiszen Mr. Férfi úgyis több gyereket akar, és megoldódna a testvérkérdés. Tudnám egyformán szeretni? Nem hiszem, de nem azért, mert az egyik édes, a másik nem. A lánykáimat sem vagyok képes egyformán szeretni, mindig van egy, aki közelebb áll a szívemhez. De a kérdés már ott kifullad, hogy Mr. Férfi nem akar örökbe fogadni.
Augusztus van. Egy év eltelt. Izgatottság, hőmérőzés, számolgatás, gyógyszerek hada… Senkinek nem kívánom ezt az elmúlt egy évet, vagy éppenséggel mindenkinek. Szeretném, ha tudnák milyen érzés, mielőtt azzal jönnek, hogy legyek türelmes.
Augusztus. A döntések ideje. Alapjáratban nem szeretem ezt a hónapot, ilyenkor öregszem egy évet, vége a nyárnak, a jó időnek. Talán a gyógyszernek is, abbahagyhatom, nem kell többet beszednem, helyette nagy valószínűséggel kezdődik a lombik program. Természetesen előtte egyéb vizsgálatok, remények… Mr. Férfi azt mondta, hogy vágjunk bele. Ő most könnyen beszél, mert maximum az anyagiak befolyásolhatják, meg az, hogy egyszer el kell mennie saját magát is kivizsgáltatni. Az én petémet szívják ki, majd katéterrel visszahelyezik! Én fogok ott feküdni, kiszolgáltatottan, rettegve a fájdalomtól és a csalódástól. Persze vágjunk bele, hisz olyan könnyű!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése