Azt mondják, hogy a terhesség velejárója az érzelmi ingadozás. Be kell vallanom, most nagyon jó dolog erre fogni, de őszintén én mindig is instabil voltam ilyen téren. Egy apró tettel a világ legboldogabb emberévé lehet varázsolni, de ugyanolyan aprósság miatt egy egész napos depresszióba is sodródhatok.
A legnagyobb hibám, hogy állandóan sírok. Sírok, ha boldog vagyok, ha félek, ha fáj valami, de ha dühös vagyok akkor is. És hiába mondják, hogy hagyjam abba, nem megy, annál inkább bőgök. Ha nem foglalkoznak velem, az sem jó, mert olyankor a gondolataim csak akörül forognak, ami megbőgetett, és csak egyre jobban spannolom fel magam.
Ha eltervezek valamit, akkor annak úgy is kell lennie, különben – gyerekként jött a hiszti – potyognak a könnyeim, és képtelen vagyok az örömöt tettetni. Ilyenkor is jön a sírás.
Anno volt egy hely, ahová hetente kellett járnom, és gyűlöltem. Jobban mondva akkor ez még nem tudatosult bennem, csak az volt számomra biztos, hogy nem akarok menni, sírok, amikor be kellett mennem, és végig attól rettegtem, hogy anyum elkésik, és ott kell egyedül várnom. Sosem történt meg, de ezt úgy éltem meg, mintha akasztani vinnének. 13 éves koromig tartott. Már nagylány voltam, már felfogtam a helyzetet, de a sírástól nem szabadultam.
Amikor a legidősebb lányom hozzám került, azt is sírással értem el. Bár a szüleim akkor hülyét csináltak belőlem: megengedték, majd a pénztárnál, amikor az állatkereskedésnél fizettem volna, hívtak, hogy haza ne vigyek még egy állatot. Ott kellett hagynom… Ti nem kezdtétek volna el a sírást? Évekkel később mindketten megállapították, hogy jó döntés volt magamhoz venni azt a pici jószágot – akit még mindig megsiratok, ha csak rágondolok.
4. hét 6. nap
Amikor már hányingerrel küszködök.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése