f

2012. december 30., vasárnap

Mellbevágó kérdések

"Az előtej akár már a terhesség első jelei között megjelenhet, van, aki már a 6.-7. terhességi héten találkozik vele. Nem kell tőle megijedni, teljesen normális jelenségről van szó, a hormonális változások okozzák. Az anyukák többségének a 2. harmad végén, illetve a 3. harmad során jelentkezik először. Néhány csepp tejről van csak szó általában, de nem ritka a nagyobb mennyiség sem. Gyakori, hogy csak a szülés előtti napokban jelennek meg az első cseppek (de ebből nem lehet következtetni a szülés várható időpontjára)."
Vida Ági: Kismamablog

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan is kell kinéznie. A családban senkinek nem volt, legalábbis senki nem emlékszik rá, hogy lett volna. Nekem pár napja - a 2. trimeszter közepén - tűnt fel valami a bimbómon.
Nem tudom, hogy valóban előtejről beszélhetek-e, mert egy cseppnél sem volt több, sőt még annak sem mondhatnám. Reggel felébredve fehér száraz valamit találtam a bimbóm közepén. Majd következő nap reggelén ugyanolyan fehér valami száradt rá a mellemre. Azóta semmi.

A héten sikeresen megütődött a mellem. Aznap alapból érzékenyebb volt, így nem esett valami jól. a hozzávágott teli zacskó. Egész nap sajgott, de még másnap reggel is éreztem. Ez mennyire baj? Veszélyes, ha egy kicsit megütődik?  

Szerdán megyek megint nődokihoz, akkor egy kicsit több adattal szolgálhatok Zsebi Babáról is. :)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...