Családi ház kerttel eladó

Most egy kicsit még személyesebb, zordabb, fanyalgósabb lesz. Illetve családi titkokba avatós. Szóval úgy olvassátok.

A szüleim kapcsolata sosem volt zökkenőmentes. Már az első pillanatoktól fogva érezni lehetett, hogy ők nem valók egymásnak. Mégis kellett vagy 14 év, hogy valóban elváljanak – legalábbis papíron. Még ugyanannyi, ha nem több ahhoz, hogy végre erőt merítsenek, és ténylegesen új utakon induljanak el. Ehhez anyum elköltözött és férjhez ment Ausztráliába. Igen, a Föld másik féltekére… Apum maradt a közösen épített – de anyai nagyszülők által vásárolt – családi házban, amiről persze mindenki tudta, hogy el kell majd adni.

Pont 10 évvel ezelőtt volt egy hullámvölgy, amikor anyum megpróbált (talán nem először) kisétálni ebből a kapcsolatból. A házra jött is érdeklődő, 30 millió (!) forintot kínált a 100 m²-es alapterületű (kétszintes + a pince) épületért és a kertért (szerintem többet  ér, mint maga a ház). Érzelmi okokból nem adtuk el…

Most muszáj eladni. A ház értéke viszont romlott. Maga az ingatlanpiac is a béka feneke alatt van, a vidéki városunkban egyre nő az eladandó ingatlanok száma, és hiába, jó 10 éve apum – férfi létére – egyedül gondozza a birtokot. Ő pedig sosem volt az a rendszerető, tisztaságmániás, tárgyaira vigyázó személy, mint amilyennek anyum szerette volna. Szóval anyum elköltözött és neki kell a pénz. Emellett azt sem szeretné, hogy apum, mint Marci hevesen, boldogan éljen abban, amiért ő dolgozott meg (többet keresett, és a felújítások az ő fizujából történtek általában). Úgy nézett ki, mindenki beletörődött a helyzetbe. Abban mindenki egyetértett, hogy ha eladjuk, harmadoljuk a pénzt. Csak az irányár a kérdéses. Én nem akartam beleszólni, ezt nekik kell(ett volna) megbeszélniük.

Apum a 10 évvel ezelőtti helyzetből kiindulva 25-27 millióért akarja eladni, és ebből nem eged. Anyum már 18-ért is odaadná, csak vigyék. Vagy ennek a harmadáért hadd fizesse ki apumat (a fordított esetről hallani sem akar, a fentebb említett okok miatt). A házat – az új férjével közösen – felújítják, és majd akkor drágábban el lehet adni… Apumnak nézett is egy olcsó házat (a kutyáinkról neki kell továbbra is gondoskodni) egy lepukkantabb környéken. Nem ment bele, neki legalább 8 millió kell. Ráadásul úgy számolt, hogy az én részemet is odaadom, közösen veszünk vidéken egy 3 szobás családi házat, mert azt úgyis Zseb örökli majd, lehet külön szobája, kertben játszhat. Mi – Zseb szülei – először bele is mentünk a dologba. Bennünk is felmerült ez.

Viszont anyum olyan ajánlattal állt elő, ami a mi helyzetünket és döntésünket nagyban befolyásolja. Felajánlotta, hogy azt a lakást, amiben mi albérletben lakunk, megkaphatjuk (azaz a nevemen lesz), ha lemondok a részemről. Egy egyszobás, galériás 45 m^2-es kislakásról van szó a belvárosban, ami jó lenne – egy kis átalakítással (szerintem min. 3 milliós) 2-3 évig még a gyerekkel. Addig tennénk félre egy kis pénzt, és ha úgy 10-11 millióért eladnánk, annyiért már kapnánk egy nagyobbat, ha nem is ezen a környéken. Amennyiben nem emellett döntünk, és nekünk kell mégis a pénz, akkor 1 hónapot kapnánk a kiköltözésre.

Akárhogy nézem is, az utóbbi megoldás jobb lenne. Anyagilag biztosan, hiszen ha apummal közösködünk, akkor továbbra is albérletbe kellene mennünk, a kétszobás lakások 80 alatt nincsenek, semmit sem tudnánk félretenni, arra meg nem szívesen alapoznék, hogy majd egyszer öröklünk…

Igen ám, de ettől apum úgy érzi, hogy hátba támadtam. Ő számított arra, hogy mellette állok, hiszen ő van itt, hozzá megyünk haza minden hétvégén.  És talán ebben is igaza van.

Most itt ülök és könnyes szemmel agyalok, mit is kellene csinálnom, kinek mit és hogyan mondjak, hogy egyikük se érezze azt, hogy ellene vagyok.