f

2013. június 4., kedd

Este van, ki ki nyugalomban...

Eddig nem sok szó esett azokról a dolgokról, amiktől a terhességem idején féltem. Valahogy megoldódott mind. Legalábbis még.

Zsebi fél kilót hízott egy hét alatt, és új szokása is lett: este 6 után nem lehet vele bírni, csak úgy hozzákezd, és keservesen, fájdalmasan sír. A védőnő és a nagyszüleim is azzal jöttek, hogy nincs tejem, mert már idős (?) a hasfájós időszak kezdetéhez. Szerencsére meglátogatott a szoptatási tanácsadó, aki megnyugtatott, hogy ha délután félóra alatt négyszer beindul a reflex, ráadásul a másikból is csöpög, biztos, hogy van tejem. A múlt héten meg is mértem: 410 gramm/24 óra pisi/kaki a pelusban (mérleggel mértem).

Szóval a gyerek sír – és nem az éhségtől. Nem tudom mitől, egyszer csak rákezdi és alig lehet megnyugtatni. Megnyugtatásnak viszont nagyon jó a Bóbita és a Virágéknál ég a világ éneklése (bár amennyire én tudok énekelni…) séta közben. Valószínűleg a babó hozzászokott a hasamban a nagy kilengésű mozgáshoz, mert most is jobban viseli, ha úgy mennek vele, ahogy én (apum már kezdi megtanulni). Az elején, amíg nem jöttünk rá a megfelelő mozgásra, csak az én kezemben nyugodott meg.

A babát egyetlen egy módon tudom biztonságosan vinni: felkapom a bal (nem a jobb) vállamra. Bal kézzel tartom, jobbal tudok kapaszkodni. Így is sétáltam vele a szobában fel-alá. Vagy egy helyben toporogtam, és ráztam a csípőm. Ez ment is két-három este folyamatosan több órán keresztül. De mivel gerincferdülésem van (erről olvashattatok a császárnál), így egy idő után a még rosszabb testtartás és a 4,5 kiló súly rázogatása miatt az egyik csigolyámnál rettentően fájni kezdett. És fáj is!


Maradt az, hogy apum nyugtatgatja, én meg a holnapi 6 hetes nődokis kontrol után keresek valami jó gerincerősítő tornát…

Amennyiben fenn vagytok a híres-hírhedt közösségi oldalon, akkor van egy meglepetésem a számotokra :) 

8 megjegyzés :

  1. Szia Viv! Nem szeretnék okoskodni, gondolom, hogy tanáccsal tele van a padlás. De ezzel kapcsolatban kaptam egy kéretlen tanácsot, amitől először jó pipa lettem, de aztán megpróbáltam és nekem spec. működött. Még Zazival volt ugyanez, hogy 6 fél7 felé elkezdett nyűgös lenni és nem tudtam vele mit kezedeni. Akkoriban még olyan 9 fél 10 felé fürdettünk csak. Azt hiszem azért, mert akkor ehhez képest már csak egyszer ébredt hajnalban és attól tartottam, ha korábban kerül ágyba, akkor megint kétszer kell hozzá kelni. A tanács az volt, hogy az esti sírás az már a fáradtság jele, neki itt ér véget a nap. Szóval mi utána megfürdettük fél 7 felé, és ment az ágyikóba, És láss csodát nem ébredt többször. Nem tanács, csak mondom nálunk mi volt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szió! Tanácsok mindig jöhetnek, bár nem ígérem, hogy meg is fogadom őket :) Viszont amit mondasz, abban lehet valami, én is hasonlóra tippeltem (fáradt). A fürdés nálunk 6 és 8 között van (attól függően, hogyan alszik előtte, illetve apum mikor ér haza a munkából). Viszont a legtöbbször fürdés után kezd rá. Főleg, ha utána cicire kerül. Ti fürdés előtt vacsiztatok, vagy utána még adtál neki lefekvés előtt?

      Törlés
    2. Én fürdés előtt megetetem. De fürdés után is cicizik, de akkor már az elalvás a lényeg, ez egyfajta komfortszopi, nem az, hogy jóllakjon. Nálunk is előfordul, főleg most esténként, hogy ordít a cicin, ilyenkor már szerintem végképp ki van kattanva a fáradtságtól. Ilyenkor azt csinálom, hogy bemegyek vele a töksötét szobába, hogy a lehető legkevesebbb inger érje, ne legyen nézegetni való, ne szóljon a tévé, és fekve próbálom szopiztatni. Ha megnyugszik, akkor mostanában sokszor az is elég, ha csak berakom a kiságyába és elalszik egyedül (Azért gyakoribb, hogy még mindig cicin alszik el)

      Törlés
    3. Ahhoz, hogy bemehessek vele a szobába, előtte muszáj megnyugtatnom (járkálva), mert fekve csak még inkább bepörög :(

      Törlés
  2. Remélem nem bánod, hogy én is belekotyogok.:-) AZ én ötödik gyerekem picikét nagyobb csak a tiédnél (9 hetes). Nálunk mindegyik gyerek nyűgös volt estére. Egyszerűen elfárad az idegrendszerük az egész napban. Ezzel nem sokat lehet csinálni, mi is kézbe vesszük, hurcoljok magunkkal, sokszor úgy is sír. Néha egy kicsit elvan amíg nézi a tesóit az autósülésből, néha nem. Szóval ez ilyen, nem a kevés tej az oka. Mi 7 és 7.40 között fürdetünk valamikor, utána eszik még és megy aludni. Amikor már szilárd lesz a vacsi, akkor fordítjuk csak meg, hogy előbb vacsi, utána fürdés, mert akkor eléggé összemalacolják magukat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy bánom! Köszönöm, hogy megosztottad velem! Nagyjából próbáljuk azt a tendenciát követni, amit Ti is - nem mindig megy, sőt általában nem :) De annyira jó hallani, hogy nem a tej miatt van!

      Törlés
  3. En Dorkaval ugyanigy voltam. 6-tol fel 8-ig uvoltott minden aldott nap. Barmit csinaltam, barhogy csinaltam semmi sem volt jo. Aztan a 6. het vegere elvagtak. Megszunt. Fel 6-kor szopizott egyet, csendespihivel. Nem aludt, csak sziesztazott, 7-kor furdette Krisz, fel 8-kor szopi es alvas reggelig. Mi sem tudjuk azota sem mi volt a baj.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...