Az elmúlt napok eseményei

Babaúszás - merülés

Nem hiszem, hogy az összes babaúszásról külön fogok beszámolni, a mostaniról is csak néhány szót ejtenék. Most kevesebb sírással úsztuk meg, mert korábban mentünk egy kicsit – meg is jegyezték, hogy csak 9-kor kezdődik –, és megetettem még az öltözőben. Azt mondják, hogy előtte fél órával ne egyen a pici, viszont ha csak otthon szopizik, akkor végigordította volna ciciért könyörögve a foglalkozást. Így is sírt, mert nem tetszettek neki a feladatok. Ilyenkor hol az apja, hol én próbáltam nyugtatgatni. Igazság szerint nem volt olyan nehéz, csak az volt a lényeg, hogy ne hason legyen a vízben, vagy a feladatokat az ő kénye kedve szerint csináljuk. Az egyik viszont tetszett neki: hátrafelé haladva őt hason tartva a víz tetején ringatózott, mint egy hajó. Ha tetszik neki, csináljuk a többiekkel. Éppen én voltam benn vele, Mr. Férfi a medence lépcsőjén ült – tőlünk nem messze. Ahogy megpróbáltam hátramenetelni elvesztettem az egyensúlyomat, és tudtam, hogy képtelen vagyok visszanyerni, mindketten víz alá kerülünk. Zsebbel már megpróbáltuk a merülést, tetszett neki. Először egy pillanatra egy zsupsz kíséretében merítettem, ami után csak tágra nyitotta a szemeit. Utána megmutatták, hogyan is kell rendesen. Mondani kell, hogy „merülés”, majd teljesen, hogy a feje búbját is ellepje a víz lemeríteni, elszámolni kettőig, majd ki. Szóval ez tetszett a csöppségnek. De most ha elesek vele nem biztos, hogy két másodpercen belül fel tudom emelni. Az utolsó lélekjelenlétemmel felkiáltottam:

- Mr. Férfiiiiiiii!

És fordultam hátra, hogy hátha át tudom adni még a gyereket. Mr. Férfi nem ért oda, én már nem bírtam, Zsebet elengedve a víz alá merült. Nem tudom, mennyi ideig volt víz alatt, melyikünk kapta ki – szerintem én –, hogyan nem süllyedt el, csak az biztos, hogy több, mint két másodpercig volt víz alatt, és tovább is ugrottunk a következő feladatra, a lebegésre.

Megijedtem, de nem történt semmi baj. Zseb egyáltalán nem ijedt meg, még azt is merem állítani, hogy tetszett neki.

Védőnő

Zsebinek két védőnője van. Van egy itthon és van egy vidéken. S képzeljétek, az itthoni nem más, mint Mr. Férfi védőnője!

Quimby-koncerten

A repnapról lemondtunk, de a Szigetről nem! Persze vittük Zsebet is. Akárki látta oda volt érte! Biztosan gondolták, hogy felelőtlen szülők, de nem adták a tudtunkra. A belépéskor külön karlábszalagot kapott (az én adataim szerepeltek rajta). Túl sokat nem láttunk, mert próbáltunk olyan helyeken járkálni, ahol nem volt olyan hangzavar. Fish & Chipst vacsoráztunk, sült fésűkagyló „desszerttel”. Rengeteg limonádét ittam, ha már fröccsözni nem lehetett Zseb miatt. Persze pont abban az időben voltunk kint, amikor Zseb sírdogál, azaz visít, mint fába szorult féreg. A babakocsiban egy ideig jól el volt. Először aludt, majd a rossz út felébresztette, akkor megetettem. Tudjátok, hogy nem érdekel, ki látja, ha szoptatok. Egy idő után a babakocsit is megunta, akkor az apja szórakoztatta, majd én. Volt egy idő, amikor csak nálam maradt csendben. Akkor beraktam a sálba és én cipeltem. Mr. Férfi tolta a babakocsit, közben én kapaszkodtam bele, hogy el ne essek, mert a lábam elé nem láttam Zsebtől. Valószínűleg rosszul kötöttem magamra, bár a mai napig fogalmam sincs, pontosan hogyan is kellene. Nem volt kényelmetlen, de másnap annyira fájt tőle a hátam, hogy még lehajolni sem tudtam. A hangos zene ellen egy édes, piros fülvédővel védekeztünk, amit elég nyugisan viselt. A koncert elején el is aludt, így amiért valóban kimentünk, élvezni is tudtuk. Igaz, ebből sem láttunk túl sokat, mert nem akartunk közel menni, nehogy felébredjen, ott ahol voltunk, még ülni is tudtunk, de a színpad oly’ messze volt, hogy Kiss Tibi, Varga Livius és a többiek csak apró pálcikaemberek voltak. Nem maradtunk végig, már negyed 11-kor leléptünk, így pont a sztárvendégeket, akrobatákat nem hallottuk/láttuk, viszont így nem kellett a babakocsival tömegen átvágnunk, nem kellett taxira várnunk.