Visszatekintés: 2012

Ha jól belegondolok, éppen most ünnepelhetné a blog az első születésnapját. Eszerint  két alkalom is adott, hogy visszatekintsünk az elmúlt egy évre, hiszen ma Szilveszter napján elbúcsúztatjuk a 2012-es esztendőt is. 

Sok-sok minden történt az elmúlt 12 hónapban:

1.) nagy reményekkel indítottam az évet: hátha már kisbabával lépek át az Új évbe.

2.) Nem, menstruációval kezdtem a januárt.

3.) Ciklusnapokat számolgattam, és ebből jöttem rá, valami nem stimmel.

4.) Babás könyveket olvastam, amik azt bizonyították, nem vagyok egyedül a hülyeségemmel.

5.) Moziba jártam, hol jobb, hol rosszabb filmeket néztünk meg Mr. Férfivel.

6.) Néhány ovulációs teszt után megszámlálhatatlan negatív terhességi tesztet láttam.

7.) Néha panaszkodásba torkollott a blog hangulata.

8.) Voltak pikánsabb, viccesebb, meghatóbb, szomorúbb írások is. :)

9.) Utaztam is. Hol egyedül, hol Mr. Férfivel.

10.) Végre kiderült: nincs peteérésem. Jöhet először a Norculot Clostilbegyt, majd marad magában a Clostyl.

11.) Blogváltás tervezés - helyett most két elérhetőség. Nem a legjobb megoldás...

12.) Zenét is hallgattam. Sőt, koncertre is mentünk Mr. Férfivel.

13.) Esküvőkre voltunk hivatalosak - egy időpont miatt csak az egyikre jutottunk el.

14.) Sok-sok veszekedés (volt, van és lesz is, míg csak együtt élünk)

15.) Megéltem az első pozitív tesztet.

16.) Vérzés, kórház és fájdalmas, örök nyomott hagyó búcsú egy "abortív petétől".

17.) Végső búcsút kellett még vennem az én édes lánykámtól, az örökbefogadottól, összeszoktatnom a Régit és a Kicsit - már kezdtük feladni, de az év végére sikerült. :)

18.) Ismét lóra ültem, ismét hamar abbahagytam - rendben, most örömmel felhagytam vele. :)
19.) Castleville-zem, bár eddig csak két ismerősöm van. Nem sok, nem is lesz több, mert mire megtaláltam, addigra mindenki abbahagyta. :)
20.) Esküvőről álmodoztam - helyette levágatták a hajam.
21.) És elérkezett a nagy nap: POZITÍVET TESZTELTEM, s azóta várandós kismama vagyok. :))))
22.) Tökéletesen viselem a terhességet. Kis émelygéssel megúsztam. A hasfájást és a combtő fájdalmat nem számítva...
23.) Idegeim pattanásig feszültek.
24.) Riadalom, de szerencsére Zsebi Baba erősen kapaszkodik. :)
25.) 5 hónaposan költözés egy kisebb, olcsóbb, de reményeink szerint jobb lakásba.
26.) Babaholmi vásárlás: pelenkázó, babakocsi...
27.) Kislány, azaz kisfiú...
28.) Ismerkedés a védőnővel (még nem járt nálunk, majd januárban).
29.) Végre megvan a végső (?) név is Zsebi Babának.
30.) Boldog és békés karácsony (nálunk ez ritkaság, mindig karácsonykor veszik össze a család)

+1.) 23. hetet betöltve lépek át 2013. esztendőbe!

Mellbevágó kérdések

"Az előtej akár már a terhesség első jelei között megjelenhet, van, aki már a 6.-7. terhességi héten találkozik vele. Nem kell tőle megijedni, teljesen normális jelenségről van szó, a hormonális változások okozzák. Az anyukák többségének a 2. harmad végén, illetve a 3. harmad során jelentkezik először. Néhány csepp tejről van csak szó általában, de nem ritka a nagyobb mennyiség sem. Gyakori, hogy csak a szülés előtti napokban jelennek meg az első cseppek (de ebből nem lehet következtetni a szülés várható időpontjára)."
Vida Ági: Kismamablog

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan is kell kinéznie. A családban senkinek nem volt, legalábbis senki nem emlékszik rá, hogy lett volna. Nekem pár napja - a 2. trimeszter közepén - tűnt fel valami a bimbómon.

Nem tudom, hogy valóban előtejről beszélhetek-e, mert egy cseppnél sem volt több, sőt még annak sem mondhatnám. Reggel felébredve fehér száraz valamit találtam a bimbóm közepén. Majd következő nap reggelén ugyanolyan fehér valami száradt rá a mellemre. Azóta semmi.

A héten sikeresen megütődött a mellem. Aznap alapból érzékenyebb volt, így nem esett valami jól. a hozzávágott teli zacskó. Egész nap sajgott, de még másnap reggel is éreztem. Ez mennyire baj? Veszélyes, ha egy kicsit megütődik?  

Szerdán megyek megint nődokihoz, akkor egy kicsit több adattal szolgálhatok Zsebi Babáról is. :)

Telefonbetyár 2. felvonás

A karácsonyi buli előtti (vagy egy máskori, de nem olyan régi) készülődés során csörög a mobilom, Mr. Férfi hozza utánam a fürdőbe. Ismeretlen számról hívtak. A következő párbeszéd zajlott le:

Én: Igen, tessék?

Nő: Halló?

Én: igen, tessék?

Nő (nagyon hasonlított a hangja a barátnőmére): Halló? Kivel beszélek?

Én: Nirut?(hitem szerint a barátnőm keresett, és csak rossz volt a vonal)

A vonal megszakad.

Kíváncsian néztem meg a telefonszámot. 57-es körzetszám, valahol a Nyírségből kereshettek. Mivel a telefonszámot legalább 10 éve használom, így nem is feltételezem, hogy előttem másnak volt kiadva.

Eltelt jó pár nap /talán hét is.

Kirakózom, mikor Mr. Férfi ismételten hozza a csörgő telefonom. Ugyanaz a körzetszám.

Én: Igen, tessék? (mindig így veszem fel. A saját számomnál nem szoktam bemutatkozni, egyéb esetben mindig)

A Nő: Halló? Kivel beszélek?

Én: Miben segíthetek?

A Nő: Nirut te vagy az? (tegező viszony?!)

Én: Nem vagyok Nirut. Szabad kérdeznem, kit keres?

A vonal megszakad.

A legfurább kérdések jutottak az eszembe. Honnan van meg a számom? Miért akarja annyira megtudni a nevem?

Ha legközelebb hív, annyit fogok neki mondani, hogy ha ő bemutatkozik, én is be fogok.

Költözködés N. 1

A költözködés (de a takarítás sem) nem éppen egy m. kismamának való. Az elején még minden rendben, teli vagyok energiával, pakolok, még emelgetek is. Irányítom a férfiakat mit hová tegyenek. Létrára állok, port törlök, szekrényeket, ajtókat pucolok. Kb. az egész megy úgy 5 órán keresztül...
Aztán egyre nehezebben állok fel a gugolásból, a csípőm és a térdem nyikorog, az egyensúlyom pedig elbújt valahová jó messze.
És a pakolászás még javában tart...

Elmúlt napok eseményei

A mostani poszt inkább hasonlít egy gyors összefoglalóra, mint érdemleges elmélkedésre

.

Először is szerdán ott volt a mi céges bulink. Muszájnak éreztem, hogy elmenjek, mert 1) ha Mr. Férfi elment, én is elmegyek, 2) mivel tavasszal elmegyek gyesre, így nagy valószínűséggel ez volt az utolsó karácsonyi parti, ahová elmehettem. Kedvem a béka feneke alatt, alaphangulatom még lejjebb. Mivel a hétvégén Mr. Férfi közölte velem, miért is nem kéri meg a kezem, így fogtam magam, és a derékig érő hajamat a kedvenc fodrászommal levágattattam. Minek növesszem az esküvőmre, ha úgysem lesz? Először úgy éreztem, hogy olyan vagyok ezzel az új frizurával, mint a szívből gyűlölt tanárnőm, akinek rövid, göndör haja még inkább kihangsúlyozta a száz fogú protézisét, aztán egy kis szárítás után inkább Alice-ra hasonlítottam az Alkonyatból. Egy szóval: tetszett, és azóta is tetszik, bár most inkább göndörre szárított, mert úgy bohókásabb.

A buli jól indult, már a taxis jó fej volt és kedveskedő szavakat intézett hozzám. A buliban mindenki gratulált az új frizurámhoz, na meg a babához. Vicces volt, ahogy a fél csapat már rögvest rájött, hogy miért kerekedik a pocakom, a másik fele pedig csak azt hitte, hogy túl sok töltött káposztát ettem. A hangulat jó volt, bár kissé lapos, táncolni táncoltam, de inkább csak azért, hogy felvághassak én is Mr. Férfi előtt, és autóval hazavittek (bár nem csak engem.

Péntekig bírtam ezt az állapotot, amikor írtam Mr. Férfinek egy 3 oldalas levelet, amiben összefoglaltam a sérelmeimet. Egész nap azt a pillanatot vártam, hogy mikor fog jelezni, hogy elolvasta, és bocsánatot kér, megígéri megváltozik, vagy csak annyit mond, hogy ő ilyen, és inkább fejezzük be itt a történetünket. Mivel én semmit se tudok igazán magamban tartani, így muszáj volt most is elmondanom, hogy mit tettem, míg vártam a válaszát. Anyumnak sírtam el, mire azt mondta, hogy jól tettem, mert így legalább tisztáztam a helyzetet, és ha a legrosszabb mellett dönt, akkor sincs semmi baj, majd nagypapám hozzám költözik arra az időre, amíg dolgozom, vagy amíg haza nem megyek a szülői házba.

Este moziba mentünk. Indulás előtt szomorú volt, és arra gondoltam, hogy na most olvasta, csak nem akarja a film előtt megnézni. A Hobbitot néztük meg. Nem tudom, hogy a hangos zajoktól, a film alatt elfogyasztott kólától vagy a popcorntól, de Zsebi Baba meg sem állt a 3 óra alatt. Hol itt, hol ott éreztem, sőt érezte Mr. Férfi. Most először, és kétszer is! Azóta volt még egy alkalom, amikor megütötte az apja kezét is, de a fiúm olyan, mint a mimóza: ha a hasamhoz érnek, ő visszahúzódik.

Mozi után valóban felhozta, hogy miért is szomorú: a testvéréék autóbalesetet szenvedtek. Hála az égnek nem történt igazán személyi sérülés, csak az autó ment tropára, de ez azért az egész családra és még a karácsonyra is rányomta a bélyegét.

Nem akartam felhozni a levelet, de másnap már nem bírtam tovább. Nem olvasta el. Miután felhoztam, elolvasta, de semmit se mondott rá. Igaz, hogy azt írtam neki, hogy azt kezd a levél tartalmával, amit csak akar, bár akaratlanul, de továbbra is bizonytalanságban tart. Persze a nap fénypontjának mi más lett volna, mint az, hogy összefutottunk Miss Szexi Ruhás Táncos Kolléganővel. Látnotok kellett volna Mr. Férfi zavarát, na meg az egész helyzet kellemetlen komikumát!

A karácsony jó volt, úgy igazán nem veszekedett senki sem – kivételesen, mert 24-én mindig családi perpatvar szokott lenni. Sokat pihentünk, barátokhoz mentünk, filmet néztünk, és kajáltunk. Szenteste én nem ittam egy korty alkoholt, de én voltam a legrosszabbul. Természetesen a sok-sok ételtől! Bekeményedett a hasam, fájt és ráadásul hányingerem volt.

Holnap munka és folytatjuk a költözködést. Papám felajánlotta, hogy a télre kölcsönadja az autóját, ne kelljen nagy pocakkal csúszkálnom a jeges járdán.

Remélem, a következő írásom kicsit összeszedettebb lesz, élvezetesebb és érdem teljesebb. Addig is: élvezzétek 2012 utolsó napjait, hogy boldogan lépjetek át az új évbe!

Boldog karácsonyt!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!

Viveca, Mr. Férfi és Zsebi Baba

Kisült-e már a kalácsom?

Nirut szerint mániákus depressziós vagyok, Mr. Férfi szerint túl sok az időm agyalni (mondta ezt a tegnap esti veszekedésünk után). Ezért ma kitaláltam, hogy a gondolkodást háttérbe szorítom – persze, hogy nem sikerült, és előveszem a mézeskalács sütemény fűszerkeveréket a szekrényből, amin ráadásul van egy recept leírás is.

Feltűrtem a hajam és előszedtem a hozzávalókat. Rozslisztem nem volt itthon, így maradt a sima búzaliszt. Majd jött egy probléma: hogyan mérjem ki azt az egy dekát a 40 grammos szódabikarbónából, ha fel van már bontva és a nagyja hiányzik (nem az átváltással volt gondom, mielőtt bárkiben is felmerülne, milyen hülye lehetek matekból). Gyorsan hívtam mamát, aki szerint rossz recepttel fogtam neki, adott egy másikat (valóban könnyebb volt elkészíteni).

Igen ám, de mivel költözködés kellős közepén állunk és már a konyhai berendezések nagyja is el lett a hétvégén pakolva, nem sok mindenem volt. Se kimérő eszköz, se gyúrótáblám, se karácsonyi formám. Ehhez még az is hozzájött, hogy bögrés sütin kívül semmi mást nem sütöttem, ami édesség.

Oké, kezdjük ott, hogy letakarítottam a pultot, megszórtam liszttel, majd a robotgéppel összepépesített masszát kiöntöttem. Ragadt, mint a csiriz. A kezemről nem jött le, a pulton darabokban. Channah segítségével haladtam tovább, aki persze jót nevetett, hogy fogok én Zsebi babának sütni-főzni, ha már a legalapvetőbb dolgokat nem tudom (hogyan kell gyúrni?). A rengeteg liszt után végre valamennyire összeállt, de sodrófa hiányában, jöhetett a „klopfolás”, mármint a tenyerem használata. Nagyim érdeklődve visszahívott, és mikor mindezt hallotta, felsóhajtott és jogosan, vagy jogtalanul megkérdezte: „miért a legnehezebb sütivel kezded?” Fogalmam sem volt, hogy ez a legnehezebb (sőt azóta sem hiszem).

Jött a szaggatás. Kis gömböcöket gyúrtam, majd kézzel lapítottam (szép vékonyak lettek!), és egy whiskys pohárral (amit még Skóciából hoztunk) lyukadgattam. Hosszú, időigényes feladat volt, de végre elkészült egy tepsi. Meglepődve láttam, hogy maradt még jócskán a tésztából.

Beraktam, majd hívtam ismét mamát, hogy meddig kell sütni. Mivel nem melegítettem elő a sütőt, így elég 20 perc múlva ránézni. Nem vártam meg a megadott időt, 10 perc után rápillantottam. Vagyis csak szerettem volna: ahogy kinyitottam a tűzhely ajtaját, az egész konyha füstfelhőbe burkolózott. Szuper! Már megint!

Az első tepsit szóval dobhattam ki, mert az alja szénné égett, de a teteje meg nem sült át. Ezek után már félve tettem be a következőt. Még lejjebb vettem a gázt (eddig is szinte takarékon volt), feljebb tettem a sütit és így végre 5 perc alatt a képen láthatóvá sült.

Este jön Mr. Férfi és Channah, majd eldöntik, hogy ehető-e, vagy sem.*

*Ami hiányzik a közepéből, azt már én fogyasztottam el. Megnéztem, hogy a közepe átsült-e.

Balfaszság az egész...

 A hétvégén végre elkezdődött a költözködés. Ez azt jelenti, hogy anyum elköltözik Budapestről, mi meg átmegyünk az ő lakásába. Ő hazaviszi az összes bútorát, mi meg átvisszük hozzá. Egyszerűnek hangzik, mégsem az.

 Már legalább 2-3 hete megbeszéltük, hogy szombaton mivel munkanap van, anyum délig dolgozik, veszünk ki szabit és elkezdjük, majd jutunk ameddig eljutunk és karácsonykor folytatjuk. Természetesen Mr. Férfit* ekkor rendelték ki a cégből külföldre. Meg persze előtte való napra tették a karácsonyi bulijukat…

Miért is fontos ez? Mert egész héten nem volt itthon, semmiben sem számíthattam rá, és amikor számíthattam volna, akkor sem tehettem meg… Pénteken érkezett meg Magyarországra, onnan rögvest a buliba ment. Közben megbeszéltem apummal, hogy mely bútorokat szállítjuk el a lakásból szombaton, így este hozzáfogtam kipakolni.  Este 9-kor hív, hogy unja a bulit és már jönne haza, mert a 200 férfihez kevés a nő, de azért elmegy a többiekkel egy másik helyre is, hátha ott jobb lesz a hangulat. Nem foglalkoztam vele, majd jön, ha úgy érzi jónak. Én 11 felé levetkőztem, lefeküdtem. Alig aludtam el, valami szépet álmodhattam, mert amikor csörgött a mobilom, nem akartam felébredni. Felkelek, felveszem, már rohanok az ajtóhoz, hogy nyitom, amikor közli velem a drágaság, hogy ő még a buliban, de szar a zene és nem érzi jól magát. Mérges és nyugtalan lettem. Nita barátnőm többször mesélte, hogy az egyik barátnőjét a pasija mindig akkor hívta fel, amikor éppen megcsalni készülte. Felhívta, megnyugtatta, a lány többet nem kereste, és nem bukott le – jó hosszú ideig működött náluk.

Úgyis már elültette bennem a bogarat. Amikor elment, kértem, hogy most ne a magyar határnál hívjon, mert messzebb mennek, hanem amikor megérkeznek. Persze, hiába vártam, semmi. Elkísértem anyumat vásárolni, és a nagy nézelődés közepette unatkozva felléptem a telefonom a Facebookra. Mit látok először? Egy baldachinos ágyról képet, amit az én drága szerelmem készített, és hogy üzenetem van. Megnéztem, és mi volt a második mondat, amit olvashattam? „Átadta a baldachinos ágyat a kolleginának.” Nem is tudtam, hogy nem csak férfiak utaztak. Miért fontos ez? Nem tudom, semmiért, de nekem ez olyan információ, amit valami miatt szeretném, ha elmondana. Mert olyan érzésem van, mintha titkolózna előttem. Biztos nem, de nem tehetek róla, mindig is ezt éreztem már az első perctől a kapcsolatunkban. Ne tegyétek fel a kérdést, hogy akkor miért vállaltam tőle gyereket!

Végre elaludtam, de csak rémálmaim voltak. 2 órával később verejtékezve riadtam fel. Még az álom hatása alatt voltam és féltem. Felhívom, hogy merre van. Még a buliban, de ha akarom, indul már haza… Mérgemben megjegyeztem, hogy tudja, hogy reggel költözködés van. Erre kiakadt, hogy neki pihennie kell. Természetesen ezen még jobban felhúztam magam, szóval felkeltem és folytattam a pakolást.

Fél 4-re ért haza, és még volt arca megkérdezni, hogy miért nem alszom! És még lefekvéskor másnak írt üzenetet, Annyira de annyira utálom! Ott fekszik mellettem, hátat fordít és másoknak ír. Nem egyszer, nem kétszer… A hét elején is ezért pukkadtam be, mert ilyenkor még hozzám se ér, nem simogat, csak fekszik mellettem és belebújik a telefonjába. Hol vagyok én?

Reggel mivel rosszul van, felkelt már korán – még legalább egy órát én szerettem volna aludni. És amíg én folytatom a pakolást, ő húzza délig a lóbőrt, mert másnapos. Sikítani tudtam volna, neki menni. Ebédre pizzát rendeltünk, mert nem főztem semmit se (nem mintha szoktam volna). Persze közben a telefonján ír valakinek. Odamásztam hozzá, mire bezárta. Abban a pillanatban elvettem tőle, hogy megnézzem. Előtte azért rákérdeztem, hogy mi volt az, mire bevallotta, hogy az egyik kolléganőjével beszélgetett. Nem, nem olvastam
el, bele sem néztem, visszaadtam és elkezdtem a sírást.Eddig bírtam. Rákérdeztem, hogy este neki írt-e. Nem, egy másik kolléganőjének, akivel bulizott. Jelezte neki, hogy épen egészségesen hazaért. Miért én nem szoktam? És én nem! 1) nincsenek fiú barátaim 2) alig járok el bulizni – ezen sürgősen változtatni kell! 3) van pasim, akinek bejelentkezem, és nem egy másiknak teszem, főleg akkor nem, ha én magam vagyok a férfi! És igen, szarul esik, hogy mellettem az ágyban más lányokkal beszélget, hogy csak lány barátai vannak, mert ez nem normális, hogy ennyire semmibe vesz, hogy sosem féltékeny rám, hogy nem én vagyok élete szerelme. És igen, még az is, hogy ekkora egy balfasz!

Az meg még jobban idegesít, hogy én meg ilyen vagyok. Féltékeny, magányos, szomorú. Ahelyett, hogy itthon sírok a négy fal között. Ki kellene mozdulnom, flörtölnöm, mással lennem, talán még meg is csalhatnám (mondjuk nincs is olyan, akivel megtehetném, mert kinek kell egy mozgássérült terhes nő?)… Akkor visszajönne a soha nem létező önbizalmam?

*akinek lassan más nevet fogok kitalálni, mert egyre kevésbé érzem ráillőnek.

"Majd kicsattansz az energiától"

Mondja mindenki, mert már beléptem az ötödik hónapba és a 2. trimeszter a legszebb, a legnyugisabb, a legizgalmasabb időszak. 

Valahogy én mégis azt érzem, hogy legszívesebben lefeküdnék és végig aludnék egy hetet, ehelyett azt kell mérlegelnem, hogy a fölém tornyosuló teendők listájából melyik a halaszthatatlan és melyik az, amit egy-két nappal / héttel tologathatok. Persze, azt tologatom, amit nem kellene, bár a többi valóban sürgetőbbé vált - most már.

Hiszen a tavasszal említett privát munka megint alkalomszerűvé vált, igaz még nem léptem át a határidőt, van rá másfél hónapom. De nem szeretnék úgy járni, mint a múltkor. Most már minden plusz jövedelemnek örülni kell!

Közben itt a karácsony. Már két hét sincs addig, ajándékokat meg még senkinek sem vettünk. Ráadásul most decemberre annyi kiadás összejött (fogászatra kellene mennem, mert azt tanácsolták, ne várjam meg, míg nagyon nagy lesz  hasam; a telefonszámlám kétszerese lett az átlagosnak - 4 éve vagyok ebben a csomagban és egyszer fizettem még csak ennyit, amikor külföldön voltunk, most meg sehol se...), hogy fogalmam sincs, miből. De a legrosszabb, hogy azt se tudom, mit. Meg egyáltalán kinek kell. Melyik barátnőmmel találkozom ebben az időszakban. A családi ajándékozás csak Mr. Férfi részéről lesz, mert anyumék kitalálták, hogy a tavalyi csoki-bor ajándékozás is sok, és maradjunk csak egy puszinál, ünnepeljük csak a szeretetet*. 

A lakásunk pedig szalad. Szinte már július óta. Valahogy mindig elképzelem, hogy nagytakarítást hajtok végre, és mindig az lesz belőle, hogy leülök Dr. Csontot nézni. Így daráltam le a teljes első évadot is... Arról meg ne is szóljon a fáma, hogy a rend az nálunk nem tart 2 napnál tovább - de még addig sem!

Ehhez még jön a költözés is. Tegnap mondtuk fel az albit. 4 napunk lesz átcuccolni az új lakásba. 15-16 és 26-27-e. Amikor még dolgoznom is kell. De persze a kb. félórás munkát bevállaltam, mert legalább ennyit tegyek meg a főnökért, mielőtt bevallanám, hogy már márciusban nem akarok dolgozni. Még nem nagy a hasam, bár már látszik. De már most úgy érzem magam, mint egy merev fatörzs. Alig bírok mozogni. Fáj mindenem. Egy hét teljes boldogság, amikor a csípőm nem sajgott. Vasárnap megint egy rossz mozdulat (?), és már a munkám során is jelentkezett a majd' összeesés. Tudjátok, amikor nem tart meg a lábatok, annyira fáj a csont. Nem is a csípőm fájt, hanem az egész combom a térdemig.

A hasam is feszül, néha szúr, főleg ha mozgok, vagy ha hajolgatok. Vicces, ha már azért panaszkodom, hogy nem bírom felvenni a cipőm? Pedig néha tényleg ezt érzem. Jó, eddig még mindig megoldottam egyedül :)

Azért jó is történik velem :) Mondjuk már érzem Printyőt (Zsebi babát). Főleg este, amikor befekszem a kádba és zubog a víz. Olyankor ficánkol, bokszol-rugdos. Csak nem jöttem rá, hogy azért csinálja, mert tetszik neki, vagy mert nem. Viszont az tuti vicces, hogy amikor az apja megérinti a hasam, visszahúzódik és egyáltalán nem ütöget. Mintha szégyenlős lenne pont az apjával kapcsolatban. Mr. Férfi pedig "duzzog", hogy ő nem érzi a picit. 

Akkor is aktív volt, amikor "énekeltem" neki. Ekkor sem jöttem rá, hogy azért, mert tetszik neki, vagy így akarta jelezni, hogy hagyjam abba. Persze, hogy nem hagytam :) Imádom érezni <3 (erről a szívről nekem mindig a fagyi jut eszembe).

*mintha nálunk a karácsony erről szólna... Mindig veszekszünk ilyenkor, különösen 24-én. Tavaly Mr. Férfi már felajánlotta, hogy maradjunk itthon kettesben, de az nekem olyan furi, hiszen karácsonykor az egész családom összeül (ami egyre kevesebb főből áll :( )

Az első félidő utolsó napjain

Nemváltás

Itt vagyok, ragyogok! Vagyis ragyogunk... Még mindig hihetetlen, hogy ketten vagyunk, bár ahogy nő a pocim, egyre biztosabban érzem, hogy van ott benn valaki.

Printyő 4D ultrahanggal

Akkor miért is nem jelentkeztem? Nagyon egyszerű, bár nem elfogadható okkal tudok szolgálni: a kislányból kisfiú lett. Hazudok, ha azt mondom, hogy sosem éreztem, hogy nekem fiam lesz. Olvassatok nyugodtan vissza úgy május-június környékére (bocsesz, most nem linkelgetek).

Az egész baj azzal kezdődött, hogy a nődokim (aki ugyan nem Isten, de én mindig is nagyra tartottam - eddig?) állította, hogy kislány. Én meg kikiáltottam a világnak! De tényleg a világnak, még Ausztráliában is ez folyt a vízcsapból. Két hétig teljes boldogság!

Aztán úgy döntöttem, hogy nekem kell az a 100%-os bizonyosság, így elmentünk egy 4D-s ultrahangra* 9.000 forintért (1.000 forinttal volt drágább, mint a szimpla, havi terhesgondozásom). Az elején még viccelődtünk is, hogy ha mégis fiú, én bőgni fogok. Mire a doktornő** megkérdezte, hogy ki mondta, hogy kislány, amikor ez bizonyosan fiú, mert ott a kukaca***. Több kérdés tőlem nem hangzott el, csak lassacskán potyogni kezdtek a könnyeim. A doktornő pedig annyira meglepődött rajtam, hogy  még az átadott lelet jelentéseit is elfelejtette /  nem akarta elmagyarázni. Próbáltam  mosolyogni, de a szemem csak csillogott a könnyektől.
Kilépve a rendelőből már nem bírtam visszatartani a sírást és 3 napig csak bőgtem. Nem akartam a gyerekre gondolni, haragudtam rá, szinte gyűlöltem, pedig egyáltalán semmiről sem tehet. Vagyis, úgy érzem, hiába voltam én lányos kinézetű anyuka, hiába volt minden vágyam egy fürtös hajú kislány, valahol meg volt írva, hogy fiút kell szülnöm.Csak hát beleéltem magam, és olyan érzésem volt, hogy átvertek. Igazság szerint nem lett volna baj, ha először is ezt mondják Legyintettem volna, és csak annyival letudtam volna, hogy hát akkor ez van. Lesz egy gyönyörű, Istenverte rossz fiúm. De így!
A legnagyobb érvágás mégis az okozta, hogy nem találtunk nevet neki. Vagyis én kerestem, Mr. Férfi meg még reménykedett, hátha lány. Pogány vallásosságomnak kellett az, hogy el legyen nevezve, mert így erősebbnek, biztosabbnak vélem a babám (bár felmerült az a kérdés is, hogy így könnyeben lehet neki ártani is). Szerettem volna a Gilbertet (nagyon), de a család és a drága Mr. Férfi ellenezte. Én meg zokogtam tovább: de még neve sincs! 
Még aznap éjjel felébredtem egy névre. Zsombor... Honnan jött, nem tudom, nem volt benne a kiválasztott listában. Tetszett. Rögvest ébresztettem is a mélyen alvó Mr. Férfit:

- Ébredj! Mit szólsz a Zsombor névhez?

- Majd megbeszéljük, most alszom...

Tudtam, hogy ha még álmában is azt mondta, hogy megbeszéljük, akkor  nem tetszik neki. És valóban így is volt, de mivel annyira hajtogattam, na meg az egész családnak is bejött, így belenyugodott, hogy legyen második név. 

A név keresés tovább folytatódott... Az összes fiú nevet átküldtem neki, de nem választott. Végül, napokkal**** később rábökött egyre, hogy amíg nem leszünk benne biztos, akkor szólítsuk így:

Apja neve***** Gergely Zsombor.

Amint meglett, én is megnyugodtam. És már egyáltalán nem bánom, hogy nem kislányom lesz...

Ami viszont kiverte nálam a biztosítékot az maryon megszólalása volt: Őszinte leszek, nagyon irigykedtem, hogy neked lányod lesz, mert én is azt akartam a szívem mélyén. De olyan vicces lenne, ha most meg nekünk mondanák, hogy mégiscsak kislány!

Amilyen mázlista a gyerekkérdésben, tuti, az lesz neki...

*Budapest, Mester utca - ha így kerestek rá, azonnal kiadja a gugli.

**aki az elején még kedves, beszédes volt, majd ő is sokkot kapott az én sokkomtól

***azt nem láttam, de később a herezacskóját még én is felfedeztem. Tényleg annak mindig ilyen nagynak kell lennie?
****éveknek tűnt
***** Lucia után szabadon (a jobb oldalon megtaláljátok a blogjait)

Bejelentkezés

- Szeretnék időpontot kérni a hétre?

- Szabad időpontunk van a mai nap 19:00 órától, kedden és csütörtökön.

- A mai jó lenne.

- Bocsánat, 19:30-tól.

- Az még jobb! Megbeszélem a párommal, hogy a mai nap is jó-e neki és mindjárt jelentkezem ismételten.

...

- Akkor szeretnék a mai napra bejelentkezni.

- Sajnálom, betelt, az imént  lefoglalták.

- Tessék? Komolyan?

- Nem, csak vicceltem! Akkor várjuk Önöket a mai nap!

Vaklárma

A mai nap félig meddig dolgozással telt, de azért hagytam magamnak néhány perc pihenést, amikor a hasamat simogattam. 

Egy helyen viszont meglepődve állt meg a kezem, mert valamit éreztem. Kicsit még jobban megnyomtam, és akkor erőteljesebben éreztem. Olyan érzés volt, mintha bentről rugdosnának, vagy mintha egy szív verne. 

Talán Printyő az? Ez lenne az első érzés, amikor érezhettem a bennem növekvő kis lényt? Gyorsan szaladtam anyumhoz s Mr. Férfihez, hogy hátha ők is érzik és megállapítják, hogy ez valóban a pici, de mire leértem hozzájuk én magam sem éreztem már semmit se. 

Azóta is hiába simogatom, semmi, vagyis...

Egy helyen megint hasonló érzés, bár nem olyan, mint korábban. Ekkor ott volt mellettem Mr. Férfi, megmutattam neki, de a nagy öröm helyett rávilágított a valóságra:

nem a babát éreztem az előbb se, csak egy ütőeret, mely erőteljesebben vert.

1. megvan: babakocsi

Eljött a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy a képen lévő babakocsit megvesszük. Szóval lehet, hogy korai, de úgy voltam vele, hogy a legfontosabb egy kisbaba életében a babakocsi, főleg, ha olyan anyja van, mint amilyen én vagyok

Tőlünk nem messze található a  Baby + Outlet, ahová szerdán este anyummal elmentünk. Valahogy egyikünknek sem volt kérdéses, hogy a babakocsikat kell célba vennünk - igaz, nézelődtem volna még, kíváncsi voltam nagyon sok mindenre, de anyum minden mást korainak tart. Valószínűleg neki van igaza, hiszen ő már felnevelt egy gyereket.

Gyönyörű babakocsik voltak, szebbnél szebb, de még leértékelve is 100 körül volt az átlag, ami nekem tetszett volna. Még a Brendonban megmutatták a Hauck Viper Trio Setet, ami mindannyiunknak tetszett, így  itt is rögvest ezt kerestük. Volt piros színben, 10.000 forinttal leértékelve, mert a mózeskosár teteje hiányzott. Én még abba is belementem volna, úgy voltam vele, hogy azt akár egy pelenkával is helyettesíthetem, de anyum azt tanácsolta, hogy anélkül ne vegyük meg, mert az fontos része. Az eladó erre mutatta a képen láthatót, a már miénket, amihez viszont nem volt semmilyen tartozék. Csak a babakocsi, mert kiállítási darab volt és megkarcolódott. 9.000-rel volt leárazva, így került 28.000 forintba. Volt egy Hauck babahordozó, aminek az anyagán felszaladt egy szál, ezért 9.000-ért árulták. Tökéletesen passzolt a kocsihoz, fent még láthatjátok, hogy színben is. Körülbelül ennyiért volt még külön mózeskosár is.  Kis tanakodás után úgy döntöttünk, hogy ennek a színe kissé lányosabb, mint a pirosé, és mivel tavaszi baba lesz, az ülést meg szinte vízszintesen le lehet hajtani, nem veszünk mózeskosarat (a legnagyobb érv ellene a színe volt, nem passzolt a babakocsihoz), csak a kocsit és a hordozót visszük haza. Kértem még hozzá esővédőt, azt is kaptam, majd' 3000-ért.

Mivel Mr. Férfi nem volt ott, pénz se volt nálam, különben sem akartam nélküle elhozni, hiszen nem egy hirtelen döntésről van szó, hanem olyanról, ami évekig kiszolgálja majd a gyerekünket, elrakattam, és pénteken mentünk vissza érte. 

Mr. Férfi is olyan, mint én. Már most bevásárolna a picinek :) Ő fürdető kádakat nézett. Bár ezt nem értem, mert otthon van egy kis kádunk, amit ugyan most minden fajta cucc tárolására használunk, de ha azt kifertőtlenítjük, a babának tökéletes lesz. Jó, én is szeretnék egy kis dézsát venni, mert olyan kis cukinak néz ki:

Természetesen most is csak nézelődtünk, még nem vettünk mást :)

Terhességi hormonok kontra

Ha valaki azt mondja nekem, hogy terhesség alatt nem változik meg az érzelmi világunk, nem leszünk hisztisek, nem kapjuk fel a vizet mindenen, nem a párunkon töltjük ki indulataink, nem esünk soha pánikba, az még sosem volt állapotos.

Még szeptemberben Mr. Férfi azt mondta, hogy nem szoktam hisztis picsa lenni.A mostani hetekben gyorsan megváltozott erről a véleménye. 

Szenilis lettem: elfelejtem az időpontokat, megbeszéléseket, nem találom az 5 perccel korábban lerakott kulcscsomómat, vagy induláskor a kiskönyvemet.

Hétfőn reggel mentem volna vérvételre, de el  kellett halasztanom, mert ahogy fent említettem, nem találtam meg a kiskönyvemet. Már anyum a ház előtt állt, de én még mindig kétségbeesve kerestem. Anélkül nem indulhattam el, mert benne volt a beutalóm. Zokogva hívtam Mr. Férfit, hogy hol lehet, hová tette el (sehová, mert én raktam el), hol látta. Természetesen nem tudta hol van, így lecsaptam a telefont. Sikítottam, szinte a hajamat téptem, de nemhogy eszembe jutott volna, még üresebb lett az agyam. Hívtam anyum és egy semmiség felnagyításával elnézést kértem, és mondtam, hogy aznap nem tudok elmenni vele a kórházba. 

Mindenben hibát látok: s főleg Mr. Férfi viselkedésében. Imádom a gyermekem apját, de amit eddig elnéztem neki, nem éreztem gondnak, most azt felnagyítom, és mindenért őt hibáztatom. Példa erre a fenti pánikrohamom. Vagy ami eddig számomra is természetes volt, az most már egyáltalán nem. Eddig olyan büszke voltam, hogy van egy erős pasim. De amikor a lépcsőn nem tudja egyedül felhozni a ruháinkat, kajánkat, és mivel nem akartam, hogy a rendmániás anyum is feljöjjön a kupis lakásunkba, és inkább segítek neki, hogy ne panaszkodjon, amit igencsak jól tud és meghúzom a hasam, akkor elönt a pulykaméreg. Ilyenkor persze mindent felemlegetek...

Ilyenkor ha fáj a feje, nem azt mondom neki, hogy te szegény, itt egy gyógyszer, hanem, hogy ha sétálnál, ha hétvégén nem a gép előtt ülnél, hanem mondjuk segítenél a kertben, játszanál a kutyákkal, akkor nem lenne elnyomva annyira a nyakcsigolyád, több vér jutna az agyadba és nem fájna annyit a fejed.

Ha valamiről igazán nincs véleménye, mert rám bízza a döntést, akkor is kiakadok, mert azt hinném, hogy ez a mi életünk és nem csak az enyém, amihez ő igazodik. Nem látom a jövőt, és ő nem segít semmilyen jövőkép kialakításában. Bár nem tudom, hogy ez mennyire is az ő "feladata"...

Azt sem érzem, hogy a baba  számára is ugyanolyan fontos lenne... Persze, másképp éli meg ezt a kilenc hónapot, mint én - tudom én...

A csípőm nem viseli valami jól a relaxin hormont. Sehol se találok ezzel kapcsolatban információt, így úgy képzelem egyes-egyedül vagyok olyan kismama, aki lerokkan már az első időszakban a szülést segítő hormontól. Néha jobb, néha rosszabb, de sosem jó. Mindig fáj, csak valamikor alig, máskor pedig annyira, hogy lépni sem bírok. Ha fekszem, ha ülök, ha megyek fáj, hasogat, bele-beleszúr, de annyira, hogy ilyenkor még a konyhába sem bírok kimenni kapaszkodás nélkül...

Valamelyik reggel már írva hívtam fel a családom, hogy ez a terhesség nem is olyan jó dolog, mint ahogy reméltem, és nem nekem találták ki. Erre nagyim megjegyezte, hogy ebbe akkor kellett volna belegondolnom, amikor belefogtunk. De erről a fájdalomról senki sem beszélt!

Egy kismama legyen szép és divatos!

Még mielőtt bármit is mondanék, újra és újra fel kell hívnom a figyelmeteket, hogy túlérzékeny vagyok, mindent magamra veszek és mindenen sírni kezdek.

Ilyen eset volt a tegnapi, illetve szerdai incidensnek sem nevezhető érzelmi csapás. 

A szakmámban nem én vagyok a legjobb. Sosem törekedtem az lenni, megbízhatónak, jó munkaerőnek tartom magam, és úgy vettem észre, hogy eddig sikeresen elértem ezt is. Kaptam egy plusz grafikai munkát, szinte az előléptetéssel egyenlő. Élveztem, megcsináltam. Az illetékesnek megmutattam, aki rábólintott, semmilyen változtatást nem kért, pedig többször rákérdeztem. Végül egy napilapban megjelent... 

Nem kellett volna...

A cégünk tulaja - aki nap mint nap olvassa a kimenő és a bejövő leveleinket - nem vette észre, vagy nem foglalkozott akkor vele. Pedig akkor bőven lett volna ideje elmondani, hogy nem tetszik neki, csináljak egy teljesen újat, vagy egyáltalán ne, mert tehetségtelen vagyok hozzá, nincs ízlésem, és inkább várjam meg azt a kollégát, akinek ez a feladata. Már akkor szarul esett volna, de ha nekem mondja, akkor egy fokkal jobban éreztem volna magam, mert legalább annyival megtisztelt volna, hogy elmondja nekem az őszinte véleményét.

Ehelyett megjelenés után jegyezte meg a grafikusnak, hogy nem örül annak a megjelenésnek, mert szar lett. És persze őt cseszi le, nem engem. Rendben, nem a feladatköröm volt, de mivel minden ilyen tevékenységemre azt mondják, hogy semmitmondó, nem figyelemfelkeltő, akkor úgy gondolom, hogy se ízlésem, se fantáziám - amire azért réges-rég olyan büszke voltam...

Ezt erősítette meg bennem a szerdai ultrahang után dokiné is, aki megjegyezte, hogy kismamaként jobban kellene adnom magamra. 

Gyorsan végigmértem, hogyan nézek ki: a hajam szoros kontyban (szeretem így, mert így nem tűnik fel senkinek, hogy semmilyen normális frizurát nem tudok készíteni magamnak - előre sajnálom Printyőkét emiatt), a csatom lila, mint a vadonatúj padlizsánszínű pulóverem, hozzá az egyetlen kényelmes kismamanadrágom, hozzá a 20.000 forintos lovaglócsizmám (amit sikeresen fél év alatt széttapostam, de még mindig jól mutat és kényelmes is hozzá. A kabátom is illett a lila felsőmhöz, mely divatosan, vagy nem, de derék alatt kilógott belőle. Ami talán hiányozhatott az a smink és a körmöm festése (meg a törések rendbe tétele).

Szóval szarul néztem ki...Persze utána már próbált szépíteni a dolgon, fodrásszal, masszázzsal, de a lelkem már nem tudott igazán újra kivirágozni. Jó, bevallom, ez inkább tegnap jött elő, mert akkor csak azzal voltam elfoglalva, hogy kislányom lesz.

A telefonbetyár

Nita meglátogatott, és mivel az áprilisi kismamák 89%-a fiút vár, így megnéztük, milyen fiúnevek elfogadottak Magyarországon (Lüszien, Odiszeusz, Gandalf...). Közben megszólalt a mobilom.

- Igen - veszem fel, és a következő párbeszéd lett a vége:

- Szia Baby!

- Szia! - nem ismertem meg, azt hittem elsőként, hogy valamelyik családtagom szórakozik velem.

- Hogy vagy? - közben hallom, hogy a háttérben röhögnek és hangimitálásokkal utánozzák a szexet, szóval nem a családom, de valaki most már biztosan szórakozik velem, így inkább adtam alá a lovat:

- Alig hallak?

- Csak szórakoznak a munkatársaim…

- Akkor most én is szórakozom veletek, jó?

- Jó. Mit csinálsz?

- Éppen a gyerkőcnek keresgélek neveket.

- Tessék? - megdöbbent, hihi.

- Éppen a gyerkőcnek keresgélek neveket - ismételtem meg magamban kuncogva.

- Ööö… Akkor hol találkozunk?

- Hát velem most sehol se. De szerintem rossz számot hívtál - itt volt az ideje rávilágítani a tényre.

- Nem hívtam rosszat... Akkor most elköszönök.

- Oké. Szia! J

- Én is szeretlek!  Szia!!

Nem tudtam megállni, a végén Nitával sírva röhögtünk.

A zuhanó ksmama

Szerintem már erről is írtam, de mivel újra és újra felmerül, így "kénytelen" vagyok, most is említést tenni róla.

Tegnap éppen maryonnal telefonáltam (felvett a családi csomagjába, és így órákat tudunk beszélni ingyen - hozzá kell tennem, egyre jobban örülök, hogy egyszerre várunk babát, mert most már ő is átérzi mindazt, amit mesélek neki / jobb esetben hallgatom), Mr. Férfi hazaért, de ajtólánccal zártam be az ajtót, amit ugye csak belülről lehet kinyitni. A telefont nem tettem le, éppen intim kérdéseket tárgyaltunk meg, viszont az ajtót sem tudtam kinyitni a lánc levétele után, mert szempillantás alatt megjelent Régi, aki arra várt, mikor slisszolhat ki a lábunk alatt. Gyorsan lehajoltam érte, felkaptam, de ahogy felegyenesedtem, a zokniban megcsúsztam a parkettán, és zuhantam hátra felé - egyik kezemben a drága telefonom, a másikban pedig a lánykám.

Valahogy kitárt karokkal, előregörnyedve a konyhaajtóba megkapaszkodtam, de így is zakatolt a szívem, kapkodtam a levegőt az ijedtségtől. Az esés nem zavar, már régen hozzászoktam, de így Printyővel nem szívesen vágódnék se hasra, se hátra.

Ezért megnyugtatásképen kutakodtam a neten, míg a következőket találtam:

1) Mit tegyen a kismama, ha elesik?

Ha megtörténik a baj, akkor a legfontosabb, hogy ne essenek pánikba, pihenjenek le és figyeljék, hogy nem történik-e valamilyen változás a magzatmozgásban. Ha a baba nem mozog, vagy nem olyan gyakran és intenzíven, mint előtte, akkor feltétlenül keressék fel az orvost. Ugyanez a teendő abban az esetben is, ha az elesést követően a magzatvíz szivárogni kezd, vagy vérzés jelentkezik.

Szülők Lapja

2) Elestem és picit megütöttem a hasam

A magzatot körülveszi a magzatvíz, a méh és előlről még az erős hasizom is védelmet nyújt, ezért a kisebb fizikai behatásokkal szemben elég jól védett helyen van. A terhessége alatt minden nő ösztönösen óvatosabb, de ezzel együtt sem kerülhetőek el a kisebb-nagyobb fizikai behatások, de ezek az esetek többségében nem ártanak a babának.

bertengo

Aggodalom: hasfájás

Már többször olvashattátok a blogon, hogy világéletemben a hasfájással küszködtem, és a terhesség elején is görcsölgettem, a szúrásról meg nem is beszélek, mert ugye az jó dolog, hiszen nő a méh.

A terhesség legnagyobb hátránya a számomra nem az első trimeszteri hányás (nem volt), nem a kétszeresre nőtt mellek (érzékenyek, de méretükben alig lehet bármi változást tapasztalni), nem a visszér (remélem, később sem lesz), nem a kívánósság (nem vagyok jobban kívánós, mint a terhesség előtt), hanem, hogy állandóan (na jó eddig csak kétszer - egy hónap alatt...) megfázok, napi szinten fáj a fejem (gyógyszerre semmi pénzért nem beszélhetnek rá) és a székrekedés (ami nem azt jelenti, hogy egy-két naponta ne sikerülne székletet produkálni, bár ilyenkor úgy érzem magam, mint egy kecske).

Az utolsónak tituláltam be az elmúlt eseményeket:

Szombaton barátoknál voltunk, ahol már éreztem, hogy a hasam görcsölget, ha előre hajolok. Természetesen annak vettem, hogy régen voltam vécén, és zabálok, mint állat (mostanság állandóan éhes vagyok).Nem foglalkoztam vele addig, amíg hazafelé a hideg kocsiban rám nem jött az azonnali pisilés. Az út nem volt több 5 percnél, de úgy éreztem, mindjárt végem. Otthon az első utam a vécébe vezetett, ahol viszont csak pisilni (fontos, szóval bocsánat a részletek miatt) tudtam. Felállva viszont olyan rosszullét jött rám, hogy azt hittem ott esek össze. Elöntött a hőség, hányingerem lett, nem kaptam levegőt, a hasam meg még jobban belecsikart, sőt a gyomrom is égni kezdett. A többi tünet lassan alábbhagyott, de a csikarás még másnap reggel is megvolt, amíg el nem mentem ismételten vécére.

Azt hittem, hogy ezzel a kellemetlen érzés alábbhagy, pedig csak megváltozott a fájdalom kimenete. Monoton, alhasi fájdalommá vált, és azóta is megvan. Néha csökken, néha erősebben belenyilall.S aggódom, hogy Printyővel van valami.

Mert persze állandóan azt kérdezik tőlem, hogy vagytok? A baba hogy van? Én meg csak annyit tudok rá válaszolni, hogy remélem, jól, mert fogalmam sincs  valójában. Viszont ha valami baja is lenne, meghalnék.

Egy szóval: aggódom, de nagyon. Azon gondolkodom, hogy a jövő héten aktuális UH-t egy héttel előbbre hozom, és akkor most szerdán elmegyek dokihoz rákérdezni a hasfájásra is, és megkérni, hogy mutassa meg az én életem virágát, mert hiába van bennem, még legalább 3 hét, míg érezhetem, és látni meg egyáltalán nem láthatom, csak azokon a pillanatokon, amikor a nődokim rajtam tologatja az UH fejet.

Vagy hazafelé veszek egy szívhang figyelőt. Hátha az megnyugtat...

13. heti vásárlásláz

Hiába a 13. hét arról szólt nálam, hogy már ideje lenne elkezdeni vásárolgatni Printyőnek.

Vasárnap a szüleim kimentek Budaörsre, így mi is mentünk velük. „Muszáj” volt, mert a Brendon nem sok helyen van a városban (jó formán sehol sincs a közelünkben).

Az Ikeában rájöttem, hogy ha csak a legszükségesebb dolgokat veszem meg, akkor is legalább 100.000 forintomba kerül a gyerekszoba (kiságy matraccal: 33.000 forint, szekrények 20.000 forinttól, és kellene legalább egy nagy és egy komód, szoptatós karosszék (jó, ebbe beleszerettem, biztos, van olcsóbb is) 40.000 forint). Persze anyám már megint megjegyezte, hogy minek már most szekrényt nézni… Szóval ennyim mostanság nem igen lesz, így üres kézzel és nagy álmokkal sétáltam ki az áruházból (jó, vettünk gyertyákat).

Azért mégiscsak kellett valami vigaszdíj J Így a legközelebb Deichmannba betért az egész família, és senki sem jött ki üres kézzel (egy lóti-futi piros tornacipő tavaszra – mely tökéletesen illeni fog a babakocsihoz).

A babakocsihoz, melyet a Brendonban sikerült kinéznünk. Megérkezve anyám totál lenézően viselkedett velem, mert az árak a csillagos eget verték. Hiába mondtam, hogy most nem vásárolni akarok, hanem felmérni a babakocsikat, hogy milyenre is van szükségem. Most az áruk nem érdekel. Erre ő: pedig kellene! Tudjátok azokra gondoltam, amiket az előző posztban felsoroltam (kiegészítve az ultrakönnyű jelzővel).

Anyumék előre szaladtak, én megálltam annál, amit kinéztem az interneten. Integettem nekik, hogy jöjjenek vissza, de nem vették észre. A nagy igyekezetemben még fütyültem is, mire az eladócsaj, aki éppen egy másik párnak segített, rám nézett, hogy neki fütyülök-e. Égett a bőr az arcomon J

A kiságyak itt 10.000 forinttól kezdődtek, plusz a matracok. Amik már tetszettek is jóval 20 felett voltak, mégis úgy gondoltam, hogy itt veszek, mert ezeket jobban lehet állítani. Ami tetszett volna természetesen 200.000 forintba került, jó az egész gyerekkorban, kamaszkorban is jó lett volna, annyira jó volt a dizájnja. Álmodik a nyomor! J Rájöttem, hogy szeretnék egy bölcsőt is (tudjátok, nem azt a hinta-palintázósat, hanem amelyiket fel lehet függeszteni mondjuk a plafonra. Van egy olyan is, aminek le lehet húzni a védőrácsait, és a magassága pedig tökéletesen az ágyakhoz méretezett, így nyugodtan velünk aludhat a baba úgy, hogy nem fekszünk rá, és van külön ágyacskája. Csak hát ez se két fillér!

Végre eljutottunk a babakocsikhoz. Itt megint okoskodott anyum egy sort, de szerencsére megmentett az eladócsaj. Elmondtuk, hogy mit keresünk, mire megjegyezte, hogy akkor jó helyen vagyunk, mert a múltkor is jött egy fiatal kismama, aki még nálam is rosszabbul járt, és találtak maguknak babakocsit, igaz, nem tudja megmondani, hogy melyiket választotta végül.

Amit elsőként ajánlott, olyan volt, amilyet kerestem, csak lap alakúra lehetett összecsukni, én meg rájöttem, hogy ernyőformájút akarok. Erre rákérdeztem, mire mondta, hogy igen van olyan is, csak az háromkerekű! Ez kellett csak, mindig is azokért voltam oda, sőt kiderült, hogy olcsóbbra is jön ki az egész, mert kompletten 3 részesben kerül 70.000 forintba! A színe nem éppen a legszebb, piros-szürkésfekete, de magába a formájába, a könnyűségébe, a kerekeibe, mindenébe beleszerettem!

Szóval ezt megvesszük!

Rájöttem, hogy a babakocsinál én újat akarok. Ki tudja, mennyire gyapálták le előttünk, illetve ha internetről rendelem, akkor milyen is az valójában.

Közben az egyik barátnőmmel beszélgettem, aki felajánlotta, hogy megnézi, milyen állapotban van az ő kiságya, illetve megkérdezi a nővérét, hogy a kinőtt kocsiülést kölcsön tudnák-e adni, mert már ők úgysem használják. Hú, nagyon jó lenne!

NAV és az adókedvezmény, avagy a felvilágosítás az nuku

Fontos tudni, hogy a kismamákat a terhességük 91. napjától adókedvezmény illeti meg.

Erről a neten a következőt találtam a családinet.hu oldalon (szó szerint másolom ki az elejét, érdemes átkattintani és az egészet elolvasni):

Mértéke:

• Eltartottanként és jogosultsági hónaponként, egy és kettő eltartott esetén
• 62.500.-Ft, Három vagy annál több eltartott esetén 206.250.-Ft.

Ki lehet kedvezményezett eltartott?

a) akire tekintettel a magánszemély belföldön családi pótlékra, vagy bármely EGT-állam hasonló jogszabálya alapján családi pótlékra, más hasonló ellátásra jogosult;
b) aki a családi pótlékra saját jogán jogosult;
c) a rokkantsági járadékban részesülő személy;
d) a magzat (a fogantatás 91. napjától a világra jöttéig).

Ebből rám nézve az utolsó három pont is egyaránt érvényes: családi pótlékot, rokkantsági járadékot kapok, és még egy magzat is növekedik a hasamban.

Eddig rendben is vagyunk, de be kell vallanom, fogalmam sincs mi a teendő a továbbiakra. 

Megnéztem a fizu papíromat (márciusi akadt a kezembe), de nem jöttem rá arra, hogy eddig kaptam-e valamilyen adókedvezményt. A járulékokat ugyan felsorolják, de azokból nem jövök rá, hogy akkor kapok-e, vagy sem, esetleg mi is illet meg, és mennyi. Egyre kaphatnék, vagy az összesre? Megkérdeztem a bérszámfejtést készítő HR-esünk, de annyit válaszolt csak, hogy mit kezdjen azzal az infóval, hogy kisbabát várok? Illetve hozzátette, hogy a főnököm örülni fog neki...

Felhívtam a NAV-ot, ami szintúgy viccesre sikerült.

Ha már a fentebbiek miatt telefonálok, rákérdezek a rehab kártyára, amit február óta küldenek. Válasz: majd küldjük, ha elkészül. Az adókedvezménynél meg semmit se mondott, hogy milyen papírra van szükségem, mit nyomtassak ki, mit vigyek be a céghez, semmit: forduljon a munkáltatójához!

Szóval ha valaki ismeretes ebben a témában, kérem, ossza meg velem az információit!

93. napos :)

2. trimeszter

Időnk, mint a tenger... de mégis!

Tisztában vagyok azzal, hogy javában van még időm a jövőn gondolkodni, különösen azon, hogy miket vegyek majd a babának.

Különösen úgy, hogy még csak holnap lépek át a második trimeszterbe, és még a baba nemét sem tudjuk legalább egy hónapig.

De már találgatom, hogy mit, hogyan oldjak meg, milyenre lenne szükségünk.

A legrosszabb, hogy egyáltalán nem tudjuk még, hogy egy fél év múlva hol fogunk lakni. Maradunk a mostani albérletünkben, mert akkor az étkező sarkot kell majd átalakítani, vagy cserélünk lakást anyummal, ott pedig a galériát kell kiküszöbölnünk, de még az is fennállhat, hogy keresünk egy 2-3 szobás lakást (ahol a főbérlő elfogadja az újszülött csecsemőt és a két állatkát).

Ha erre tudnánk a választ, már könnyebb helyzetben lennénk, mert akkor azt a helyet tervezgetnénk, rendezgetnénk be. De így egy helyben toporgunk!

A másik nehéz kérdés, hogy még sosem vigyáztam kisbabára. Nem tudom, milyen súlyú egy baba, hogyan kell megfogni, egyáltalán képes leszek-e egyedül felemelni mondjuk a kiságyból. Amint megszületik akkor már ezekre a kérdésekre tökéletesen meg fogok tudni felelni, de addig! Jobban járok, ha addig nem veszek semmit se, majd akkor a megfelelő holmikat.

Viszont van egy téma, amit nem kell elhessegetni: a kinti sétát a babával. Nagyon sokan a kendőre esküsznek, még a Playmobile-nál is. De ugye ez nálam már megint egy kínos kérdést vett fel: biztonságosan tudnám-e úgy hordani. Valószínűleg nem, ezért maradhatok a hagyományos, XIX. században elterjedt módszernél: a babakocsinál. 

Eddig azt hittem, hogy az enyém tökéletesen megfelel, hiszen pontosan olyan a felépítése, amilyet szeretnék. De az idő vasfoga ezen is kifogott: a kerekei lekoptak, a műanyag részei megsárgultak és a szivacs már nem olyan stabil, kényelmes az ülésében, mint amilyennek kellene. Ezért most a segítségeteket kérem babakocsi kérdésben!

Milyen is a jó (tökéletesről nem is álmodozom)?

A számomra fontos dolgok (nyugodtan ezt is megvitathatjátok velem, mindent köszönök!):

• 0 hótól 6 éves korig (oké, addig, amíg a gyereknek szüksége van rá)
• ha külön van a mózeskosár, akkor azt be lehessen kötni az autóba (ne kelljen külön autósülést venni)
• ne legyen elől merevítője (amit mondjuk 5 pontos biztonsági övvel helyettesítenek)
• hatalmas kerekei legyenek, amik nem mozognak (mondjuk, ez mamám ragaszkodása, bármire meggyőzhető vagyok!)
• ne legyen drága! (ne több száz ezer forint legyen, már elég jókat látni 40.000-ért is...)

Ha van még olyan dolog, amire jó ha odafigyelünk, akkor csak írjátok meg!

Anyum a következő Pierre Cardin babakocsit nézte ki, ami bevallom nekem is bejön, csak van elől merevítője:

Szerintetek?

Shopping-láz

A félretett - konyhapénzből havonta kivett - zsebpénzemet mostanság nem költhetem olyan incsi-fincsi dolgokra, mint mondjuk egy jó sütizés a barátnőkkel, vagy hajfestés, vagy egy szexi ruha. Nem! Változtatnom kellett a hozzáállásomon, és most már olyanokkal kell foglalkoznom, hogy milyen nadrágot is vegyek fel, mert a kedvenc téglaszínű farmerom sem éri be a derekam; a felsőim pedig felcsúsznak mell alá. 

Így nem volt más választásom, irány a hozzánk közeli Allée, majd a C&A - nem fogok több ezer forintokat költeni olyan holmikért, amiket össz-vissz 6 hónapig fogok hordani! 

Lehetséges, hogy kismama ruhákat itt is talál az ember lánya, de én sehol sem láttam. Nyugalom, azért nem jöttem ki üres kézzel! Vettem két hosszú ujjú, imádnivaló felsőt és egy narancsos-répás színű, L-es méretű pulcsit, amit még 9 hónaposan is hordhatok majd. 

Nadrágom még mindig nem volt, és bevallom őszintén azzal voltam a legnagyobb gondban. Mamám bement a szülővárosomban a kínai üzletbe, ahol talált is nekem kismama nadrágot. Mégsem oda mentem, mert az utcánkban van egy kismama-kisbaba bolt, ami régen bizományos rendszerben működött - reménykedtem benne, hogy most is olcsóbban megkapom itt a keresett termékeket (még ha nem is olyan divatosakat, mint amilyeneket hordani szeretnék). Volt is egy farmer 7.000 forintért, amit felvéve a mesében éreztem magam, annyira kényelmes volt! Gondolkodás nélkül megvettem, de mivel egy nadrágot nem hordhatok folyamatosan 186 napig, így vettem még két derékmelegítőt, a régi csípőnadrágjaimhoz. Nem gombolom be, majd a pamut anyaggal összetartom... Eddig is hordtam ilyet, van rózsaszín, lila, fekete, meg Isten tudja milyen színű, de mind S-M méretű, amit már most nem merek felvenni, később pedig rám sem fognak jönni.

Pénteken papám feljött hozzánk, és rávettem, hogy kicsit menjünk el vásárolni. Fiatal Lány felhívta a figyelmem, hogy a C&A mellett ott a H&M, ahol ténylegesen vannak kismama ruhák és fantasztikusan jók! Így is volt! Úgy éreztem magam, mintha bekerültem volna a Kánaánba! És még nem is voltak annyira drágák (a nadrágok 5-9.000 forint között voltak). Kettőbe belebújtam, mert nem csak a színűk, a fazonjuk is nagyon tetszett, az egyiknek a derekát különleges megoldással készítették, amit szerintem kevés kismama választana magának. 38-as méretet próbáltam, de a hosszuk a bokámig sem ért! Így hagytam őket, helyette egy fekete pamutruhát választottam, aminek még ugyan buggyos a hasa rajtam, de nyugodtan nőhet benne a pocim (ehhez hasonló,  csak az egész egyszínű fekete).

Féltem, hogy nem fog tetszeni itthon senkinek sem, ehelyett mindenki szerint jól áll rajtam. Már csak valami színes legginget kell hozzá szereznem, hogy csini legyek :)

Printyő már 12 hetes :) Már az első harmad véget is ért?

Eltelt ismét 3 hét, így a sztárocskánk ismételten image-képpel állt elő!

A Youtube-on több videót néztem, hogyan nézhet ki az én drágám, de őszintén bevallva sokkal látványosabbak ultrahangfelvételeket találtam, mint amilyen a tegnapi, miénk volt. DE az az érzés, hogy ő a miénk, és ő van a hasamban, ahol még igazság szerint nem is érzem, az fenomenális!

Szerettem volna, ha Mr. Férfi is elkísér, mert most már nem úgy néz ki a baba, mint egy pondró, és hallhatni a szívhangját is, de a drága apa azt mondta, hogy dolgozik, és ráadásul aznap lesz németórája. Így ugye nem meglepő, hogy mikor szerda reggel csörrent a vekker, semmi meglepire nem gondoltam, és már bújtam is ki az ágyból.

- Miért nem alszol még? Korán van...

- Készülődnöm kell nekem is.

- De még csak hajnali 5 óra! Bemegyek előbb, hogy el tudjalak kísérni az orvoshoz.

Ezek után nem csoda, hogy még az irodában is vigyorogtam, mint a vadalma. :) Imádom, amikor csak délelőttös vagyok, így siethettem most is haza. Időm nem volt sok, mert Nita jött fél 3-ra megcsinálni a frizurám, előtte pedig nem ártott volna végre hajat mosni - két hét után. Éhes is voltam, időszűkében is szenvedtem, míg a Fiatal Lánnyal beszélgettem telefonon, betértem útközben az - eddigi - kedvenc pizzériámba, ahol meglepetten tapasztaltam, hogy a régi dolgozók helyett vadiúj emberkékkel állok szemben (csak a futárral ismertük egymást, de vele annyira jól, hogy pontosan tudja, hol lakom, illetve hol dolgozom). 

Gyorsan kértem elvitelre egy Margaritha pizzát erős paprikával - imádom. Majd a következő párbeszéd zajlott le a pincércsajjal:

- Cím?

- X utca x szám 6-os csengő 2. emelet, jobban mondva első, de van félemelet.

- Akkor hányadik emelet is?

- Első.

- De az előbb azt mondtad második.

-~itt megismételtem a fenti mondatot~

- Hányadik ajtó?

- A baloldali (összesen 2 lakás van az emeleten).

- Jó, de hányadik?

- Nem tudom, nincs kiírva semmi, a baloldali!

- De a futárnak fel kell írnom!

Na itt már sikítottam volna... Nyugalmat erőltettem magamra, még válaszoltam egy-két hasonló kérdésre, de a borravalóról mindenki lemondhatott, pedig náluk busásan szoktam hagyni.

Nita egy orosz frizurát választott nekem, de az első próbálkozás nem sikerült tökéletesre. Mivel nem volt sok időnk - összesen másfél óra a hajra -inkább nem nyúlt hozzá, nem szedte szét. Természetesen ezt anyámnak meg kellett jegyeznie, amikor elvitt a nődokihoz! Öregasszonyos a  frizurám, mert elől az egyik tincs (a gyors futás miatt, hogy odaérjek az orvoshoz) szétjött, és előrecsúszott. 

A nődokim előtt találkoztunk Mr. Férfivel is, aki most először jött megnézni a babócát. Annyira jó most idejönni, semmi aggodalom nincs ilyenkor bennem - ami azért is baj, mert a fontos kérdéseket mindig elfelejtem, most se kérdeztem meg, hogy mi van a cisztámmal. 

Miért is ne, a vizeletmintámat otthon az ajtóban felejtettem, ami csak az orvosi rendelőbe belépve jutott eszembe, Mr. Férfi rögvest látta rajtam, valami baj van, de hallgattam, mint a sír, mert nem akartam, hogy ott mindenki előtt lecseszést kapjak. Az ég áldja, de nem kértek, nem derült ki a feledékenységem, csak vért vettek (megint tökéletes volt az eredmény: 4), megmérték a vérnyomásom (122/77 - ha jól emlékszem), illetve a súlyom: 54,2 kg. Na ezen kiakadtam, mert indulás előtt otthon megméretkeztem - ugyan csizma nélkül, és pontosan 53 kg voltam. A csizma nem adhatott rá 1,2 kg-ot, vagy mégis? 

A nődokimnak elsőként mondtam, hogy a csípőm bekattant, alig tudok lábra állni, kaptam is beutalót terhes tornára, és rám parancsolt, hogy már úgyis átlépek a 2. trimeszterbe, kezdjek el erősen tornászni, meg mozogni, illetve ajánlotta az úszást is. 

Jött az ultrahang, amit alább ti is megnézhettek (a mostani 2 perc után kezdődik). Printyő mórikálta magát, integetett az apjának, és gyönyörű kisbabává formálódott (már egyáltalán nem pondró, illetve fogadni merek, hogy az én ajkaimat örökölte :D). A nődokim tényleg ért a mesterségéhez: megkereste a lábacskáit, ujjacskáit, a szemét, az orrcsontját, megnézte a nyaki redő vastagságát (semmi anomáliát nem vélt felfedezni :D), szóval nem kellett elmenni ezért genetikai ultrahangra sem. Pontosan 57 mm volt szerdán az ülőmagassága a picinek, így nyugodt szívvel állíthatom, hogy már a 6 cm-t is meghaladta! 

Az Utrogestant abba kell most már hagynom, a terhességi vitamint továbbra is szedjem (Gravidát tanácsolta hála az égnek - tudjátok, ott van egy köpésre tőlünk a DM), nem kell már Magne B6-ot szednem, elég a normális magnézium, folsav. 

Kaptam beutalót vérvételre, toxoplasmára, EKG-re nem, azt mondta, hogy mostanság az már nem szükséges. Csütörtökön vették le a vért, de még nem tudom az eredményt...

Szóval nem vagyok veszélyeztetett terhes, nyugodtan dolgozhatom, mozoghatok, élhetem a megszokott életem - természetesen Printyővel egyetemben. És legközelebb egy hónap múlva kell megint megjelennem (pont aznap, amikor a védőnőnél is, és amikor újra vérvételre kell mennem).

maryon 9 hetes terhes...

Kerüljem a villamost?!

Anyósom hívta fel legelőször a figyelmem a villamosok veszélyeire. Teljes mértékben egyetértettem vele, de mivel nem tudom kikerülni (az irodába is csak két vonalon utazom), így magamban elhessegettem a rossz gondolatokat. Mivel rosszul megyek, így általában - a baba nélkül is - átadják a helyet, most majd, ha lesz hasam, pedig biztosan találok rendes, kedves fiatalokat.

Vagy mégsem...

Szerdán eredetileg úgy volt, hogy délután dolgozom. Reggel még ágyban feküdtem, éppen a Castle új részét nyomtam be a lejátszóba, amikor SMS-t kaptam a főnöktől, hogy hol vagyok, mert ma is egész  napos vagy. Húúú, b.+! 

Ránéztem az órára, és éppen fél 9 volt, amikor már mindenképp az irodában kellett volna lennem, ha nem akartam késni. Gyorsan jeleztem, hogy most legalább 1 órát kések: fél óra elkészülés (bocsánat, ennyire egy reggel minimum szükségem van), s ugyanannyi idő bejutni a céghez.

Pont ennyi kellett mindenhez, igaz, kicsit szaladtam a villamos után, miközben azt mantráztam: "nem, nem fogok elesni" - szokásom ilyenkor megbotlani.  Nem történt semmi baj, a másik villamost is elértem. Valószínűleg azért, mert vagy kimaradt egy, vagy később indult - zsúfolásig teli volt. Az első ajtón nem is jutottam, be, a következőn kellett utolsóként fellépnem. Amivel nem lett volna baj, ha a villamosvezető megvárta volna, hogy az utolsó lépcsőfokról feljebb lépjek. Egy centin múlott, hogy nem ragadtam a két ajtó között.

Beljebb már nem jutottam, ami igazándiból nem zavart, mert a továbbiakban a másik oldalon nyílnak az ajtók. Alig indult el a jármű, felgyorsított, majd belefékezett egy jó nagyot: az álló emberek pedig dőltek, mint  a kártyavár lapjai. Egy fiatal srác meglökte az előttem álló urat, aki teljes mértékben nekem zuhant - engem szerencsére megtartott a lépcső közepén lévő korlát (éppen olyan magas, hogy kényelmesen rá lehet ülni), így az egyik kezemmel meg tudtam fogni az urat, hogy "csak" a mellemet nyomja "agyon", a hasamhoz ne érjen - azért már ugrottam volna. A mellem is érzékeny, alig lehet hozzáérni, de ha a babácskámat bántotta volna, nem álltam volna jót magamért.

Egyébként még nem látni, így a többi utas nem tudja, hogy kismama vagyok. De azt mondjátok el, hogy lehetek szép, csinos kismama, ha a nadrágjaim már most kényelmetlenek? (erről írok legközelebb)

Védőnőnél

Végre elérkezett a pillanat, amikor mehettem a kiskönyvemért. Telefonomon megnéztem, hová kell mennem érte, és kiderült, hogy a szomszédos útra. Persze, pont az utca másik végén volt, és semmilyen tömegközlekedés nem jár arra. Végül is ez nem lett volna baj, sőt! Legalább sétálok egyet a még jó időben. A lakásunkban kivételesen jó idő volt, nem is gondoltam arra, hogy odakinn viszont fúj a szél.

A nap nagy kérdése pedig az volt, hogy mit vegyek fel, milyen vizsgálatokra számíthatok? Vizeletet raktam be a táskámba, mert otthon mégiscsak könnyebb pisilni, mint egy vadidegen, kitudjamilyen vécében…  Nadrágot választottam, mivel azt úgysem kell levenni, akármilyen vizsgálat vár rám, de a felsőm, már fontosabb kérdés volt: ujjatlan legyen, hogy megmérhessék a vérnyomásom, kicsit bővebb, hogy könnyedén a hasamhoz férhessenek – ezért a Nice-ben vásárolt kis könnyed, nyári topomra esett a választásom, melyre a Fiatal Lánytól kapott hosszú (majdnem földig érő), kötött kardigánomat húztam. S mivel nem gondoltam a szélre, kabátot nem vittem magammal, amit már a kapuban megbántam, de már nem volt időm visszaugrani érte.

Megtehettem volna, mert elég gyorsan megtaláltam, még úgy is, hogy a recepciós (a kartonozó) telefonálás után tudott csak útbaigazítani. 3 percet késtem, de nem volt gond, mert még előttem egy fiatal – kisebbségi – pár várakozott.  Pár percen belül végre bejutottak, én pedig leültem és malmoztam: Foursquare, SMS Mr. Férfinek, Facebook checkolás, és hatalmas kiabálás – a védőnő irodájából, majd az ajtóból. Negyed óra csúszás, amihez az én 3 percem ugye semmiség!

Behívott, leültetett, és elmesélte az előttem kiabáló kismama történetét: a lány az unokája lehetne, már 3 gyermeket adott árvaházba, azokat is ő (a védőnő) vitette el, mert az „apa” csak otthagyta a védőnő-szolgálat előtt. Ha már többször szült, olyan kérdésekre már nem fog válaszolni, hogy drogozik-e, fogyaszt-e alkoholt, mert ez diszkrimináció – ennek ellenére mindkettőre igen lett volna az őszinte válasza, most jöttek ki a pasijával, aki egyébként az utcán futtatta, az elvonóról. S most már 28 hetes terhes, ugyan mi lesz ebből a gyerekből? Eggyel több utcatöltelék…

Ne ijedjek meg, tőlem is meg fogja kérdezni ezeket a kérdéseket, hiszen kötelessége… Negyedórát késtünk, így most nem méri meg a vérnyomásom, mennyi szokott lenni? 120/70. Jó! Az nagyon jó! Kiló? 53. Mikor mérte meg? Néhány nappal ezelőtt. Jó, beírom.

S jött még félórás kérdés-felelet, végezetül kaptam sok-sok prospektust, apás könyvet, 3 CD-t egy-egy trimeszterről, nézzek szüléseket, azt mondják jót tesz, a kezembe nyomta a kiskönyvemet, s megbeszéltük, hogy majd 2-3 héttel később meglátogat a saját otthonomban.

Amivel az a baj, hogy a szomszéd utcába vagyok anyumhoz bejelentve, és nem helyesbítettem, hogy én nem is ott lakom. Szóval ha jön, akkor anyumhoz – ahol viszont mindig rend van, és nincsenek ott a lányok (akiket nem tagadtam, amikor a toxoplasmát kérdezte).

Elküldött még vérvételre, fogászatra, belgyógyászhoz – mindezt a háziorvosnak kellene felírnia, legalábbis szerinte, mert a dokim visszairányított a nődokimhoz. Így most van egy félig kitöltött kiskönyvem, amiben elírták a nevem Veronkára (végül is majdnem Viveca…), és még senki meg nem vizsgált. Majd szerdán kérek beutalókat a nődokimtól, és rákérdezek a terhestornára is (fontos, mert a csípőm mostanság mindig becsípődik, és olyankor alig tudok lábra állni).

Szerda és látni fogom Printyőt <3