f

2013. április 11., csütörtök

Pénzügyekről egy-két szóban

12 nap: duzzadó boka - vizesedek? 
Dupla koleszterinszint és sok baktérium a vizeletben - orvos megnyugtatott, hogy ne aggódjak, Zsebi Baba jól van, ezek a tünetek pedig jellemzőek a terhességre.

Papám utána járt a pénzügyi dolgoknak, melyek érinthetnek a szülést követően. Erről már talán írtam*, most nem fogom összevetni, hogy milyen lehetőségek is állnak egy kismama rendelkezésére, csak azt, amire jutottam:

Szóval szülés után azonnal mehetek GYES-re, nem kell végigzongoráznom a többi lehetőséget. Ennek nettó összege: 25.600 Ft Ez számomra azért jó, mert így továbbra is kapom a rehabilitációs ellátást, ami viszont elveszne a többinél. Viszont a GYES-t a gyermek egy éves koráig csak a szülő veheti fel,  ezt követően igényelheti a nagyszülő, aki velük egy háztartásban él. Ekkor a szülőknek nyilatkozatot kell tenniük, hogy lemondanak a GYES-ről. Ebben az egy évben a GYES-t felvevő (anyuka) nem vállalhat semmilyen munkát, azaz a gyermek 1 éves koráig - hivatalosan semmi mellett nem engedélyezik a munkavállalást, arra ösztönözve az anyukákat, hogy a csecsemővel otthon maradjon. Amint a gyermek betöltötte az első életévét, a GYES mellett már lehet dolgozni maximum heti 30 órában, vagy otthoni munkát vállalni óra megszabás nélkül. A dédszülő (nálunk ez állt volna fenn) egyáltalán nem igényelheti a gyermekgondozási segélyt.

Emellett szülést követően felvehetem az egyszeri anyasági támogatást (64.150 ft), illetve továbbra is kaphatom az emelt összegű családi pótlékot az állapotom miatt. Mr. Férfi, ha hajlandó lesz odaköltözni hozzánk, akkor visszamenőleg igényelheti az adókedvezményt, illetve Zsebi után a családi pótlékot (12.200 Ft).

Ez után meg utána kéne nézni:
Jó néhány önkormányzatnál igényelhető egyszeri támogatás a kisbaba születését követően. Ennek összege, feltételei helyenként eltérnek, de mindenképp érdemes a lakhelyeteken utánajárni ennek a lehetőségnek!
Egyébként erről tudtatok?

*most fogalmam sincs, mikor, de ha megtalálom, belinkelem. 

2 megjegyzés :

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...