f

2014. január 4., szombat

Fagyasztott anyatejből tejberizs


Hónapokig fagyasztottam az anyatejet (naponta kb. 1 dl-t), hogy majd főzök belőle. Az első adagokat persze dobhattam ki, mert nyitva maradt a hűtő ajtaja, és  kiolvadt, a következőt pedig azért, mert nem kezdtem el korábban a hozzátáplálást, mint 6 hónapos, és mire odajutottam volna, hogy főzzek neki, már letelt a félév... 
Most viszont a maradékkal próbálkoztam. A fenti receptet készítettem almával...
De Zsebinek nem jött be... 
A kutyáknak viszont annál inkább...
Egyébként csak nekem büdös a kiengedett anyatej? Meg honnan lehet tudni, hogy nem romlott meg?

4 megjegyzés :

  1. Én csak akkor fejtem, ha hosszabb ideig másra kellett hagyni őket vmi miatt, de nekem az állaga sem igazán tetszett. :/ És nálam fiúk nem is igazán itták. Bálint pl. párom nagymamájának a temetésének a napján nem ivott meg még egy fél üveggel sem a rakat tejből, amit nagy keservesen sikerült neki lefejnem. Bár igazából nem tudom, hogy a műcicivel (nem cumiztak soha és a poharat részesítették előnyben ivásnál is) vagy a tejjel volt bajuk, mert ugye akkor még nem mondták el. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én akkor fejtem gőzerővel, amikor begyulladt a mellem, vagy attól féltem, hogy kevés a tejem. A többi elrakott tej abból adódott, hogy "nem zár a csap", azaz szopizás közben csöpög. Az elején több, egyre kevesebb, de még mindig. Bár mióta hozzátáplálódik, nem igazán szoktam elrakni. Minek alapon. :)
      Cumisüvegből, pohárból viszont megitta, ha kapott, ezért is gondoltam, hogy ha főzök vele, bejön. Tévedtem :)

      Törlés
  2. Én csak annyit tudok hozzászólni, hogy ha van fölösleges tejetek, eladhatjátok tejellátóba, másnak jól jön.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam rá, de annyi nem jött össze, hogy érdemes lett volna vele foglalkozni. Havi 1-2 liter tejért túl sok macera lett volna... Székletvizsgálattól kezdve több szűrésen át...

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...