Emelkedett!

Ha autóval visznek a munkahelyemre, akkor nem kések el... Így már fél 8-kor próbáltam hívni a labort. Idekapcsoltak, odakapcsoltak, majd nem vették fel, csak az az irritáló zene játszódott újra és újra - közben meg pergett az óra (kíváncsi vagyok ezért mennyit kell majd fizetni). Egy óra múlva meguntam (jó, volt közte egy negyedórás reggeli szünet, epres joghurtot ettem, és megint megállapítottam, hogy nem szeretem az epreset, pedig az eper egyébként bármikor jöhet). Utoljára próbáltam, amikor végre felvették, de nem örültek nekem. Közölték, hogy menjek be személyesen 8 és 10 között, telefonban nem adják ki az adatokat, meg "különben is, Csillagbogár, meg se jegyeznék az értékeket"! Csillagbogár? Vagy nagyon ostobának hitt, vagy nagyon fiatalnak, esetleg mindkettőnek. Nem hagytam magam, ha már egyetlen egy számról volt szó, de ő sem tudta megadni, tovább kapcsolt, ahol már nem vették fel. Ennyi volt, nekem is dolgoznom kellett...

A nődokit nem mertem hívni azért, hogy ő hívja fel a kórházat. Hogy nézett volna ki? Egyébként is tegnap beszéltem vele, és hogy is mondjam, már éreztem, mindjárt az agyára megyek a nagy aggodalmaskodásommal - jogosan. Inkább megkértem anyumat, hogy telefonálgasson helyettem.

10 óra előtt hívott vissza, hogy végre beszélt a kórházzal, és

ß-HCG: 4566,2

Örömmámorban úsztam, megkönnyebbültem. Tegnap reggel a fenti értéket mutatta, ami mostanra biztosan sokkal több.

Kisbabát várok! Kisbabát várok! *.* <3

Azzal már nem is foglalkoztam, hogy beszélt-e az orvossal. Majd felhív... Bár azon se csodálkoztam, hogy nem hívott... Fél 5 után felhívtam anyum, teljesen más miatt, de azért rákérdeztem, mire ő:

- Persze, beszéltem vele. Azt mondta szépen megnőtt, ilyen magasnál már sok mindent lehet látni. Szerdán vár, akkor talán már a szívhangját is hallhatjuk.

Hallani? Hú! De ha már sok mindent látni, akkor tegnapelőtt miért nem lehetett látni legalább a szikhólyagot, hogy az miatt ne nyugtalankodjak?

Emellett tegnap elkiabáltam a hasam, mert ma megint fájt. De most már nem foglalkozom vele, mert tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, így a terhesség elején. Itt olvashatok erről.

A hányinger meg olyan furcsa: nem jövök rá arra, hogy azért öklendezem, mert éhes vagyok, vagy mert kisbabát várok... Nem feltétlenül az első.... de a második sem...

A Kismama szerint ma kellett belépnem a 6. hétbe... Majd szerdán kiderül...

Na kb. így nézett ki tegnap a felvételen

Rossz hírek és amikre még várni kell

Fogalmam sincs, hogy egy ß-HCG vizsgálat előtt lehet-e inni (enni), és ezt szépen elfelejtettem megkérdezni. Inkább nem ettem, nem kávéztam, még a gyógyszereket is későbbre halasztottam.

Nem értünk oda 7-re, így nem lehettem az első, csak a 9., és legalább 45 percet kellett várakoznom.  Igaz még így is sikerült eggyel előbb bekerülnöm. Behívtak, odaadták a felcímkézett kémcsövet, majd ügettem át a másik terembe, ahol éppen mást ültettek le a székre. Visszafordulva láttam meg, hogy egy 36 hetes (ezt persze később tudtam meg) kismama mellett szépen elsuhantam. Aranyos volt, mert előre engedett, neki sokkal több üvegcsét adtak, mint nekem - így lettem én a 9.

Ha már a kórház mellett van a munkahelyem, már nem mentem el sehová reggelizni. Főleg azért, mert anyum vitt kocsival, és ő nem ért rá (mint a legtöbb rendes ember reggel 8-ra jár dolgozni).

Az irodánkat már fél 8 felé kinyitják, de ma (miért is ne pont ma?) még negyed 9-kor sem. Az egyik kollégám már bent volt, viszont neki nem volt kulcsa, hogy beengedjen (akkor hogyan jutott be?). A recepciós érkezéséig ott a lépcsőn ülve dekkoltam. Ahol hazafelé is várakozhattam, mert az ajtót pontban 5-kor bezárták (amikor sietnék, még 6-kor is ott ülök), anyum meg csak akkor tudott indulni értem.

Örülök, hogy most hurcolász (így kell írni?), mert ma nem fájt a hasam, nem pecsételtem - csak sárga folyásom volt és képzeljétek szorított a nadrág! Jó, valószínűleg nem a babóca miatt, mert Printyő igencsak kicsi, főleg úgy, hogy még a szikhólyagot sem látta a nődoki...

Mert végül vele is beszéltem, nem tudtam megállni. Pedig csak a vérvétel eredménye után kellett volna felhívnom. Múlt héten azt mondták a telefonban, hogy 3 után szokott meglenni az eredmény, így jó kislány módjára nem hívtam előbb - 15 óra 00 perckor szaladtam ki az udvarra, és már csörgött is a telefonom. Persze, nem vették fel. Háromszor próbáltam, mindannyiszor 6-6 percet vártam, de feleslegesen, csak a központ jelentkezett be párszor ismételten. Ekkor hívtam fel a nődokim, aki nem volt bent a kórházban, így nem tudja az eredményt, majd holnap hívjam a labort, és utána őt, mert érdekli, hogy akkor most mi van.

Megkérdeztem tőle a szikhólyagot, ha már tegnap mindenki azt kérdezte, de nem látta. Azt mondta, hogy még olyan pici volt. Igen, kellett volna már, de majd jövő héten meglátjuk... Anyum azt mondja, hogy tuti, hogy ott van, ő látott valamit az egyik szélén. Közben Nolitától megtudtam, hogy nem kellett volna a vizsgálat előtt elmennem pisilni, mert olyankor könnyebben megtalálják.

A konklúziót levonva Printyő (ahogy anyum hívja) nem hagyja, hogy egy kicsit is megnyugodjak miatta. Na meg hazatérve már megint érzem a hasam...

12 mm-s petezsákszerű képlet

A mai nap izgalmakkal kezdődött. Munkába menet - a héten ma először dolgoztam - barnázni kezdtem, amitől persze megint nyugtalan lettem. Gyorsan fel is hívtam anyum, hogy munka után jöjjön értem, mert én haza nem megyek gyalog (villamossal). Bár azt nem értem, hogy hétfőn sikerült elmennem moziba úgy, hogy csak a pecsételés mennyisége nőtt meg, nem színeződött el... Jó most minimálissal többet gyalogoltam, mint akkor. Fiatal lány szerint a "fura" mozgásom miatt jobban összehúzódnak az izmaim és emiatt lehet.

Délutánra elmúlt (visszatért a sárgás folyás). Igaz, fél 4-ig feküdtem, akkor felkeltem, mert nem ártott epilálnom magam, ha már hüvelyi ultrahangra számíthattam. Mivel nincs valami fény a fürdőszobánkban, így igen ormótlanul sikerült szőrtelenítenem, hogy még csipesszel neki estem - volna, ha nem lett volna az órán 16:53. Jaj, mennem kell és még meztelenül vagyok!

Gyorsan belebújtam az ilyenkor megszokott szoknyámba, blúzomba, majd indultam - volna, ha nem jut eszembe, hogy nem ártana még pisilni is egyet, ha már nőgyógyászhoz megyek, na meg érzem is, hogy lassan kell. De persze utána megint mosakodás, mert mégiscsak azt a fertályt fogják vizslatni.

Szerencsére nem késtem, igaz pontos időpontot nem is kaptam, mert akárhányszor beszéltem a nődokival csak annyit mondott, hogy 29-e. Most is anyum kísért el, mint eddig mindig.

Az asszisztensnő (nem más, mint a nődoki felesége) meg is lepődött, hogy megint lát, de mondtuk neki, hogy valószínűleg állapotos vagyok "csak". Helyet foglaltunk, de nem a kényelmes váróban, hanem az előtérben - ha már mi törzsvendégek vagyunk - így a hölgyek tudtak beszélgetni, míg várakoztunk. 

Előttem pont egy még alig kismama volt, most kapta meg a kiskönyvét is, megmérték a súlyát, honnan kezdi a terhességet. Ott volt a leendő apuka is, behívták őt is a vizsgálóba, ahol megmutatták neki a pici kezdeményt. Náluk biztosan minden rendben megy, a lánynak nem fáj a hasa, háta, nem kell a pecsételés miatt aggódnia. Kicsit irigykedtem...

Végre bementünk. Néhány mondatos beszélgetés, hogy mi is volt az elmúlt héten. Jól esett, hogy emlékezett arra, hogy beszéltünk telefonon.  A hasfájást hallva remélte, nincs méhen kívüli terhességem. Én is...

Nem tudom miért, de először hasi ultrahangot csinált. Utálok teljesen lefeküdni ilyenkor, mert olyan kiszolgáltatottnak érzem magam, ráadásul ha hanyatt fekszem, nem tudom behajlítani a térdem. Ugye ciki?

Semmit se látott. Kissé megijedt, mert ilyenkor már látnia kellene (?). Azért ne essünk azonnal kétségbe, nézzük meg hüvelyivel is. Nézi-nézi, én meg egyre jobban süllyedek a kétségbeesés tengerében. Aztán jött a felismerés pillanata. Ilyen lehetett a Heuréka is. Sőt többször is, amikor mutogatta anyumnak: "igen, itt van. Látja? Itt ni!"Én is! Én is látni akarom! Végül kegyesen nekem is megmutatták a kis fekete pontocskát.

12 mm-es petezsák. Egy hetet csúsztunk, de ott van. Valószínűleg később történt a megtermékenyülés. S ez nagyon is valószínű, ha csak azt nézzük (a blog a jó példa rá), hogy 18-20. napon volt mindig a peteérésem.

Azért sikeresen letörték a lelkesedésem, hogy ez még semmi, nagyon kezdetleges, nagyon korai még. Azt kell most megnéznünk, hogy fejlődik-e. Holnap reggel menjek megint ß-HCG vizsgálatra, és azt megint többet el fog mondani. Szedjem továbbra is az Urtogestant és pihenjek sokat. (A státuszomhoz is ezt írta: terhesség? )

A szikhólyagról nem ejtett egy szót sem. Én pedig nem is tudtam még akkor arról, hogy micsoda. Pedig fontos, mert az táplálja a magzatot.

Őszintén, mindennek ellenére most csak vigyorogni tudok.  Láttam a babám! Ha még csak egy fekete pontot, de láttam! Egy hete még nem volt semmi, most meg már 12 mm-es valami. Akkor miért ne lenne még nagyobb a jövő héten?

Próba

Megpróbálom átexportálni a régi bejegyzéseimet. Addig is kis türelmet! 

UPDATE: Úgy néz ki, sikerült...

Hétfő

Újabb nap, már csak 2 éjszaka, aztán mehetünk a nődokihoz ultrahangra. Vagy 3-ra, vagy este 6-ra, attól függően, hogy sikerül-e átrakatnom a délutáni műszakomat délelőttre (nem sok reményt fűzök hozzá).

Egyre biztatóbb a helyzet (remélem). Már csak sárga folyásom van, a hasam is csak menéskor fáj (na meg utána).

A vizeletemet megvizsgálták, és valami gombásodást mutattak ki, de fertőzésem nincsen. Most nem tudom, hogy megnyugodjak-e, vagy épp ellenkezőleg, mert ha lett volna fertőzésem, tudtam volna, hogy azért fáj a hasam. De így? A gombásodás valószínűleg külsőleg van, amitől a folyás ugyan lehet, de mitől fáj ennyire a hasam jobb oldalt?

Mr. Férfi nem dolgozott ma, így moziba rángatott. Merida, a bátor. Lánygyermekes anyáknak ajánlom, nagyon jól tükrözi az anya-lánya kapcsolatot. A Bezzeganyán volt egy nagyon jó ajánló róla. Érdemes elolvasni. A mese is szuper. Igazán nincs benne semmi szomorú jelenet, de kétszer is sikerült megbőgetnie.

Előtte a Pixar La luna, mely hasonlóan szomorkásan vicces (úgy, mint az összes Pixar mese).

A hasfájós

Mindig is szenvedtem a hasfájással.

Hasfájós kisbaba voltam, utána folytonos szorulással küszködtem.

Emlékszem, még általánosba jártam, amikor nagyon, de nagyon fájt a hasam. Még nagypapi vitt el a gyerekorvoshoz. Egy kedves nő volt, mindig megengedte, hogy a fertőző betegeknek kialakított váróban ücsörögjek, ahol szinte sosem voltak páciensek, és így nem kaptam el semmit a valóban beteg gyerekektől, na meg előbb be is hívtak.

Ott ültem a fehér forgós műbőr széken nagyra nőtt szemekkel. Milyen a székletem? Normális, kemény… Igen ám, de mivel a kakilás abban az időben nálam nem volt mindennapi dolog, így a doktornő további vizsgálat nélkül megállapította, hogy biztos megint szorulásom van, azért görcsölök, és hashajtót írt fel, amit jó kislány módjára nyeltem, mint kacsa a nokedlit. Sőt papi még paradicsomlevet is adott, ami ugye meghajt. Hát sikeresen! A végére a tévészobánk (emeleti hatalmas előszoba) szőnyegén fetrengtem a fájdalomtól, mert már sehogy se volt jó. Ha felhúztam a lábam, ha kinyújtottam, ugyanúgy égett, de gyermeki fejjel még nem jöttem rá, hogy másképp fáj, mint ahogy szokott.

Életem első ultrahangjára küldtek – tetszett, már akkor kismamának képzeltem magam (eme kósza ötlet utána gyorsan a süllyesztőbe került), majd jött a gyomorröntgen a liszt ízű kásával. Itt már megállapították, hogy valóban semmi gond a székletemmel, 3 ujjnyival több a savam. Miért pont 3 ujjnyival? Nem jöttem rá, de azóta tudom, hogy a gyomorsavamra mindig figyeljek oda (most a terhesség alatt is több).

Tavaly megint kórházba kerültem a hasammal. Egy januári szombat reggel – lángosos péntek este után – szörnyű fájdalommal ébredtem a jobb oldalamon. Fehérebb voltam a krétánál, a körmömet a tenyerembe vájtam a fájdalomtól, remegtem. Ez ügyelet!

Lett volna, ha nem szüntetik meg a városi kórházat. Így a fogorvosi rendelőbe kellett mennünk, ahol az ügyeletes orvos nem nagy készséggel megnyomkodott, majd egy „nem hiszem, hogy vakbél, de azért nem zárhatjuk ki” mondattal a félórányira lévő megyei kórházba küldött. Még gondolkodtunk rajta, hogy mi legyen, végül már a sírás határán állva indulásra bírtam a többieket is.

A kórház lepusztult, de videózni, fényképezni természetesen nem volt szabad. Pedig azt a körülményt, ami ott volt, mindenkinek látnia kellene! Egy hosszú folyosó volt a váróterem, ahol hideg volt, a betegágyon fekvő idős embereket be sem takarták, csak odatolták a fal mellé. Szék a fele betegnek nem jutott, falnak támaszkodva a mocsokban álltunk arra várva, hogy egy vén (70 és a halál között), kövér nőgyógyász behívjon minket (persze kísérő nélkül, még akkor is, ha két kézzel kapaszkodsz a támogatódba).

Ha azt kérdezik tőletek, hogy mit szed, akkor a fogamzásgátlót szépen felejtsétek el! Különben félórán át hallgathatjátok, hogy milyen szart szedtek/használtok, mert a legjobb és a legolcsóbb a spirál! Amikor megpróbáljátok megállítani a szidalmazást, és a fájó hasatokra fordítani a figyelmét, nagy nehezen feláll a padjáról és köszvényes lábbal odavánszorog hozzátok, hogy végignyomkodja a hasad. Ultrahangra ne is számítsatok! Vérvétel az jöhet, azt nem neki kell megcsinálnia.

Az eredményt a folyosón kellett megvárnom, ami úgy 40-50 percre jött csak meg. Az a sík hülye asszisztens (akinek éppen a spirál fantasztikusságát ecsetelte, ahelyett, hogy engem vizsgált volna az a kib… orvos) kijön a vizsgálóból, átadja a vérvétel eredményét, majd „ha legközelebb is fáj, jöjjön vissza” megjegyzéssel elküld. Legközelebb? AZÓTA IS FÁJ! „Ja, akkor várjon!” Visszamászott, majd behívtak ismét egy Nospa injekcióra, amit természetesen nem a dokinak kellett csinálnia (ő csak gyomormosással foglalkozott, csak ahhoz értett).

Szerintetek ebből rájöttem, hogy miért fáj a hasam? Persze, hogy nem. Márciusig, amikor már összeestem a fájdalomtól. Szerencsére akkor már Budapesten voltam, és a belgyógyász ismerősünk vizsgált meg. Vakbélgyulladásra gondolt, azonnali műtét, mert a végén még perforálódhat. A reggel 7 órai diagnózis után éjjel 11-kor műtöttek meg. Végül kiderült, hogy nem „vakbelem” volt, hanem valami bakteriális fertőzés – lappangott bennem január óta! 5 napi antibiotikummal helyrehoztak, azért a féregnyúlványtól megszabadítottak, ha már felvágtak J

Most is ugyanígy fáj a hasam már egy hete. Anyum szerint túlaggódom magam, csak elkaptam valami fertőzést, a babának nincs semmi baja. Én is gondoltam erre, de azért félek. Ki ne félne a helyemben?

Napi jelentés

Szerdáig ne várjatok tőlem értelmes posztokat. Addig minden bajom van.

- A pecsételés sárga folyássá csökkent - ez jó jel.

- Fáj (inkább szúr) a derekam - ez rossz jel, és fogalmam sincs miért.

- Ha fekszem, nem fáj a hasam - ez jó jel.

- Nem kaptam Ultrogestant - ez rossz jel.

- Kaptam palástfű teát, amiből reggel és este iszok egy csészével - ez jó jel.

A "gyógyszerek", amiket most tömök magamba:

• Magne B6 - napi háromszor kettőt
• Folsav - napi kétszer egyet
• Gravida - reggelente egyet

Szóval most nagyon-nagyon nyugodt vagyok, és "imádkozom", hogy ez a pici drága megmaradjon (akinek sötét kék az aurája - legalábbis szerintem).

Pánik

ELŐRE ELNÉZÉST A TÚLZÓ RÉSZLETEZÉS ÉS A KISSÉ VULGÁRIS LEÍRÁS MIATT!!!

Délután 3 óráig minden rendben volt. Kicsit sárgább, erősebb volt a folyásom, de nem aggódtam.

Megszokásból minden mosdóba menéskor ellenőriztem a bugyim, hogy ugye nem. Délután nem tetszett, olyan fura volt. Kezemmel leellenőriztem, de az sem nyugtatott meg, nem láttam véresnek, de olyan fura volt. Papír zsebkendő jött, ami halvány rózsaszínes lett. Rögvest pánikba estem. A hasam pedig még jobban belenyilallt (hiába szombat óta folyamatosan fáj).

Hívtam anyum, hívtam Mr. Férfit, hogy vérzek… Anyum leordította a fejem, hogy hagyjam már dolgozni, ő nem tud most semmit se tenni, Mr. Férfi azon nyomban csapot-papot hagyott a munkájában és hazarohant. Anyum azért aggódott és átjött, de csak annyit kaptam tőle, hogy ne sírjak, hagyjam abba az aggódást, ez mindenkivel előfordulhat. Ennek ellenére sikerült rábeszélnem, hogy hívja fel a nődokim, aki azt mondta, hogy még semmit se tehet, semmit se adhat, maximum holnap menjek el a laborba szérum ß HCG-t méretni.

Nolitával beszélgetve elhatároztam magam, hogy igenis megnyugtatásképpen mindenképp elmegyek a kórházba. Nolita is felhívta az orvosát, aki szabin van, de szerdán szívesen vár, ha úgy gondolom, én pedig az István Kórházat. Azt mondták, nem tudják, mennyire fáj a hasam, de ha úgy érzem, nyugodtan menjek be. Taxit fogtunk és negyed 6-ra beértünk.

Egy kis várakozás után, behívtak, Mr. Férfit nem engedték be velem, és először kézzel, majd hüvelyi ultrahanggal megvizsgáltak. Az orvos nagyon kedves volt, nyugtatóan még meg is simogatott, hogy ne izguljak, nem lesz semmi baj, az arca azonban mást mutatott. Rögvest rá is kérdeztem, hogy valami baj van-e.

- Semmi. Az az igazság, hogy semmit se látok.

- A petezsákot sem.

- Azt sem. Mikor volt az utolsó mensesének kezdete?

- Úgy 4 hét 6-7 napja. (Persze, hogy nem emlékeztem rá, még úgy sem, hogy itt vezetem.)

- Akkor valószínűleg még nagyon korai terhességről van szó. A méhfal megvastagodott, hogy ez terhességre is utalhat. (is…) Szedje továbbra is a terhes vitamint, illetve a Magne B6-ot.

- Utrogestant nem kell?

- Majd ha meglesz a ß-HCG eredmény.

Jó hír volt, hogy az ultrahang-feje nem lett véres (azért megmutattam a bugyimban a betétet, hátha érdekli, de természetesen nem tekintett rá – okés, megértem, de úgy voltam vele, hogy lehet, minden számít)!

A hasamra nem mondott semmit se. Az hadd fájjon továbbra is! A vérzés mintha abbamaradt volna, de azért folyamatosan úgy érzem, hogy nedves (a vértől, vagy a folyástól). Fekszem, a holnapi programjaimat lemondtam, csak a 4 óra melót nem lehet.

- Pihenjen, feküdjön, ne emeljen, ne fürödjön.

Ezekkel a szavakkal engedett az utamra.

Szóval most lehet fogadni, hogy megmarad-e a babám, vagy az 5. hét nálam mindig mumus marad.

Életem legszörnyűbb születésnapja, köszönhetően Csöppség ajándékának…

Vérzek...

A túlérzékeny

Azt mondják, hogy a terhesség velejárója az érzelmi ingadozás. Be kell vallanom, most nagyon jó dolog erre fogni, de őszintén én mindig is instabil voltam ilyen téren. Egy apró tettel a világ legboldogabb emberévé lehet varázsolni, de ugyanolyan aprósság miatt egy egész napos depresszióba is sodródhatok.

A legnagyobb hibám, hogy állandóan sírok. Sírok, ha boldog vagyok, ha félek, ha fáj valami, de ha dühös vagyok akkor is. És hiába mondják, hogy hagyjam abba, nem megy, annál inkább bőgök. Ha nem foglalkoznak velem, az sem jó, mert olyankor a gondolataim csak akörül forognak, ami megbőgetett, és csak egyre jobban spannolom fel magam.

Ha eltervezek valamit, akkor annak úgy is kell lennie, különben – gyerekként jött a hiszti – potyognak a könnyeim, és képtelen vagyok az örömöt tettetni. Ilyenkor is jön a sírás.

Anno volt egy hely, ahová hetente kellett járnom, és gyűlöltem. Jobban mondva akkor ez még nem tudatosult bennem, csak az volt számomra biztos, hogy nem akarok menni, sírok, amikor be kellett mennem, és végig attól rettegtem, hogy anyum elkésik, és ott kell egyedül várnom. Sosem történt meg, de ezt úgy éltem meg, mintha akasztani vinnének. 13 éves koromig tartott. Már nagylány voltam, már felfogtam a helyzetet, de a sírástól nem szabadultam.

Amikor a legidősebb lányom hozzám került, azt is sírással értem el. Bár a szüleim akkor hülyét csináltak belőlem: megengedték, majd a pénztárnál, amikor az állatkereskedésnél fizettem volna, hívtak, hogy haza ne vigyek még egy állatot. Ott kellett hagynom…  Ti nem kezdtétek volna el a sírást? Évekkel később mindketten megállapították, hogy jó döntés volt magamhoz venni azt a pici jószágot – akit még mindig megsiratok, ha csak rágondolok.

4. hét 6. nap

Amikor már hányingerrel küszködök.

Út az ördögnek

Gyors beszámoló:

A munkából hazafelé mindenkit (értsd: mindenkit) felhívtam, hogy mit csináljak - menjek el végül ma a nődokimhoz, vagy várjak egy hetet, ahogy ő is tanácsolta.

Az eszem azt mondta, hogy maradjak a popómon, és majd jövő héten csináltatok ultrahangot, amikor már látni is valamit, de az idegrendszerem sikított, hogy azonnal bizonyosodjak meg, és kérjek Ultrogenstant.

Végül elmentem - anyum elvitt. Közben rájöttem, hogy a parfümjeimet mostanság egy kicsit hanyagoljam, mert túlságosan erősek és nem bírom az illatokat.

Szóval megérkezve csöngetünk, csöngetünk, kétszer is beütöttük a számot, de sehol senki. Nem szóltak bele a mikrofonba, nem nyitották ki az ajtót. Hoppon maradtunk.

Mehetek végül jövő héten, amikor eredetileg kellett volna...

4 vagy 5 hetes - avagy a teakérdés

A terhes naptárak mind megegyeznek abban, hogy a szülés várható ideje 2013.április 26. Kígyó éve, bika csillagjegy. A kettőnek a jellemvonásait nézzük, akkor még inkább leánygyermeket szeretnék. J Abban viszont nem egyeznek meg, hogy melyik hétnél is tartok. A Kismama Magazin 9 hónap alkalmazása az okostelefonomon, 4 hét 5 napot jelez (napi tanácsa: a telefonra ragasztott szerelmeslevél…), viszont ezen kívül minden más már az 5. hetet írja. Ez most azért olyan fontos, mert ha még csak a 4. hétnél tartok, akkor ma felesleges elmennem a nődokihoz (ő maga is ezt mondta, hogy jövő héten szeretne csak látni), viszont a múltkori abortív petém miatt igencsak nyugtalan vagyok. Azt számolgatom, hogy akkor hány napra ment el, hogyan fájt a hasam (hasonlóképpen, mint most), milyen tűnetek voltak. Napközben nem is annyira zavar, de éjszaka annál inkább. És ha ma nem megyek el, akkor pont 7 napot kell még ezzel várnom, és addig senki sem fog megnyugtatni.

Mivel mindenki a Clearblue-t (Klírblú J)tanácsolta, tegnap délután végül sikerült vennem aDM-ben 3.000 forintért. És csak 24 órán át látszódik L!  Gondolkodtam, hogy várok reggelig, de ki a Jóisten az, aki kibírja addig? Hazaérve rögvest a mellékhelyiségre rohantam (a munkahelyemen is óránként-két óránként látogattam, bár csak az inger volt, semmi más), könnyítettem magam, majd vártam és vártam. Egy perc után semmi, két perc után még mindig a homokóra, majd pár másodperc múlva megjelent az, amit Ti is láthattok a képen. + 2-3 Gyorsan megnéztem a tájékoztatót, és megállapítottam, hogy ezzel sem jutottam előbbre, mert e szerint is 4-5 hetes terhes vagyok J

Kisbabát várok! Kisbabát várok!

Sikítottam, és elküldtem Channáh-nak, meg Mr. Férfinek a képet azzal, hogy most már kezdem elhinni. Nita barátnőm a következőt mondta: „juj, még mindig megvan? J” Teljesen kiakadtam tőle. J És persze utána még inkább paráztam/ok…

A DM-ben vettem még egy jázmintea ízű szénsavas itókát, úgy emlékeztem azt ihatok. A lány, amikor meglátta nálam a tesztet, rögvest még kedvesebb, mosolygósabb lett, látni lehetett rajta, hogy ő maga örül az én állapotomnak. Nagyon jól esett, mert a barátaimon kívül ő volt az első, aki „megtudta” és ennek jelét is adta.

Itthon Mr. Férfi első kérdése a teával kapcsolatban, hogy ezt szabad-e innom, mert a fogamzásgátlásra is különféle teákat használnak. Gyorsan utána néztem, de sehol se találtam meg, hogy a jázmintea tiltott-e, vagy sem. Csak a következőket találtam aKismamablogon, amiket lehet:

• · Málnalevél tea (csak az utolsó hetekben!)
• · Hársfatea
• · Komló tea
• · Borsmenta, fodormenta tea
• · Csalántea (csak egy-egy alkalommal!)
• · Csipkebogyó tea.

Amit nem szabad az a vízhajtó teák, a kamillatea. Mr. Férfitől bodzás limonádét kaptam. Gondolom, mivel csak ízesítésként van benne, így megihatom. (Tapasztalt anyák, ha tudtok ilyeneket, hogy mit nem szabad, mit igen, akkor várom őket!)

4. hét 5. nap

Újabb pozitív

Ezen ugye Ti is látjátok a két csíkot (a baloldalit is)? J

Fiatal Lány szerint pszichésen betegszem meg, ami abból áll, hogy a hétvégéken, ünnepnapokon érzem úgy, hogy orvoshoz kellene mennem – vagy kellene egy terhességi teszt.

Direkten otthon hagytam a tesztet, ne idegeskedjek a hétvégén. Természetesen, mivel csak egyetlen egyet csináltam, így a bizonytalanságom egyre nőtt a szűnni nem akaró hasfájásom miatt. Na de nem elég, hogy hétvége van, még augusztus 20-a is, így tuti, hogy minden üzlet zárva – kivéve a benzinkutakat. Gyorsan megnéztem a neten, és valóban a Molnál lehet kapni. Hú, de jó, itt is pont MOL! Délután babazsúrba megyünk, hazafelé akkor beugorhatunk egyért. Clearblue-t akartam, hiszen az kimutatja, hány hetes is vagyok.

A partin megkínáltak minket igazi brazil nemzeti itallal, nádpálinkával. A vezetésre fogva nem ittam, de mivel nem hangoztattam az állapotom (ennek ellenére mindenki megtudta), a házigazda szerette volna, ha csak megkóstolom. Senkinek nem ízlett, nekem pedig a tequilára hasonlított, amit viszont nagyon is szeretek. Bevallom ittam 4 kortyot. Nem gondoltam soknak, bár erős volt, így attól félve, hogy kimutatja a szonda, gyorsan magamba tömtem egy nagy pizza szeletet és egy fél zacskó chipset, ittam még két pohár vizet, így hazaindulhattam. Tudom, nem tettem valami illően, de a fáradtságra fogtam (majd’ elaludtam ott is), hogy nem maradunk sokáig.

Hazafelé a pálinka miatt kerülő úton mentünk, ahol biztosan nem találkozunk rendőrrel. Az autónk viszont bekattant, el kezdett minden egyes kormánymozdulatnál hangosan dudálni. Két cigánygyerek vissza is kiabált nekünk, hogy mit dudáljuk meg őket. Így nem mertünk elmenni a benzinkútig, gyorsan hazarohantunk. J

Ahhoz képest, hogy majd’ elaludtam, éjjel alig bírtam. Forgolódtam, hányingerrel küszködtem, szóval ha aludtam 6 órát sokat mondok…

Reggel természetesen nem bírtam ki, gyorsan már 6 órakor pisiltem egy kaviáros üvegbe, amelybe sikeresen nem találtam bele. Utána rábeszéltem papimat, hogy hadd menjek ki helyette tankolni. Fizetésnél halkan kértem egy tesztet is, de – miért is nem csodálkozom én rajta – nem lehetett kapni. Akkor maradt az ügyeletes gyógyszertár, ami a portástól megtudva vagy 8-kor, vagy délben nyílik. 7 óra valahány perc volt, így hazajöttünk.

A neten keresgéltünk a pontos nyitva tartásról, de sehol se találtunk 2010-től frissebb adatot. Nagy nehezen egy országos lapon a mi kis városunk ügyeletes gyógyszertárát is feltűntették, ami reggel nyitott.

Juppi, mehetünk tesztet venni. Mr. Férfit küldtem oda az ablakhoz, mert engem itt mindenki ismer – főleg a patikákban, hiszen mamám is patikus volt még nyugdíj előtt… Mondtam, vegyen kettőt, egy olcsóbbat és egy Clearblue-t. (egyébként hol lehet kapni??) Utóbbit nem lehetett kapni, így hozott két Discolort.

Hazajövet gyorsan megcsináltam a reggeli vizeletemből, és a képen látható eredmény lett. Ugyan, elég halvány, de azért jól kivehető a két csík. Szerintetek is? J

Kezdek megnyugodni. bár azért örültem volna, ha sokkal erősebb az a csík…

4. hét 3. nap

Állandósult hasfájás, amihez párosult a savtúltengés is. Éjjel rosszullét, néha émelygés, éjjel alvatlanság, nappal álmosság. A cickóm nem fáj, nem nőtt, bár kicsit érzékeny.

Álom és valóság határán

Az elmúlt egy évben egyszer sem álmodtam a babavárásról. Nem láttam magam nagy pocakkal, de nem is láttam magam anyaként. Mostanáig, amit viszont szívesen elfelejtettem volna… Igazság szerint nem emlékszem szinte semmire, azt sem tudom, hogy sikerült-e vagy sem, csak egyetlen egy mondat maradt meg, amit anyum mondott:

- Nem akartam elmondani… Az orvosok nem sok esélyt adtak, hogy nálad megmarad a baba.

Nem kellett kimondani (vagy kimondta, csak nem emlékszem?), tudtam mire gondol: a mozgássérültségemre.

A valóságban ez senkiben sem merült fel, az inkább, hogy ki tudom-e hordani, a szülést mennyire bírja a csípőm, és az én félelmeim a gyerek felemelés…

*

Nem tudom, hogy átléphetem-e a valóság határát, vagy még mindig az álomban lebegek. Fogalmam sincs, mit kellene éreznem, de én csak a félelmet érzem. Félek, hogy a teszt hazudott, félek, hogyha nem hazudott, nem ágyazódott be, vagy nem marad meg. Ezt a félelmet csak erősíti a hasam, melyről már nem tudom eldönteni, hogy pontosan hol mit érzek; illetve a folyás, mely mindig a menstruációt idézi fel bennem. Ezt kivéve semmi jele nincs annak, hogy hamarosan megjönne.

Most nagyon bánom, hogy nem hoztam magammal egy újabb tesztet (csak a pozitívet, melyet a pénztárcámban tárolok). Persze, nem biztos, hogy lenne bátorságom megcsinálni.

Most ahhoz sincs bátorságom, hogy szerdán meglátogassam az orvosom. Félek, hogy kinevet, félek, hogy nem nyugtat meg, hogy hülyének vesz az aggódásom miatt.

Tegnap majd’ elaludtam, amit anyum a terhességnek titulált. A barátnőm a folyásomat is ezzel magyarázza.  A múltkor irritáltak az illatok, most semmi. Lehet, hogy azért, mert akkor egy héttel később járhattam, mikor megtudtam… Hányingerem sincs, vagyis egy kis émelygés…   A mellem hol érzékeny, hol nem, de inkább nem.

Tudom, hogy mindenkinek más, de azért jó lenne, nem?

4. hét 2. nap

Türelmi időszak

Úgy tűnik, az imádságaink meghallgatásra találtak. J

Lehet, hogy túl korán írom meg ezt a posztot, debabonaságból a múltkoriból kiindulva most szétkürtölöm a világnak. Miért is? A pogány vallásokban (amit jómagam is vallok) azt tartják, hogy a legnagyobb hatalom az akaratnak van, és ha a világon mindenki ugyanakkor ugyanarra gondol, akkor az teljesül is. Ebből kifolyólag mindenkinek elújságoltam/om a jó hírt, hogy pozitív energiákat gyűjtsek a szeretteimtől, olvasóimtól. J

A számítások szerint csütörtökre volt várható a mensesem. Vártam a hasam, de semmi, vártam a mellem, de alig, vártam a folyást, ami most bővelkedett, mert sikeresen elkaptam valami gombás fertőzést, amitől úgy viszkettem, mint állat.

Péntekre ez a folyás erősödött, olyan volt, mintha állandóan pisilnék, vizes, fehéres trutyi. Délutánra valami késztetést éreztem (természetesen nem reggel, hanem ebéd után), hogy mi lenne, ha csinálnék egy tesztet. Mit veszíthetek? Ha negatív, akkor legalább tudom, hogy hamarosan számíthatok a vérre (pecsételésre), ha pozitív, akkor meg…

Fogtam a telefonom (az óra miatt), a tesztet (a szokásos 10-es Qupido) és egy joghurtos dobozt, és ráültem a vécére. Ülök, csak ülök, nem igazán akaródzott sikerülni. Mit is gondoltam, így ebéd után! Mégis néhány perc után eljutottam a csepegtetéshez (most is kazettás tesztet választottam). Leraktam a földre, hátradőltem, és várakozás alatt yatczit játszottam a telefonomon keresztül.  3 perc helyett 5 percet vártam – a biztonság kedvéért, amikor megláttam.

KÉT CSÍK, pozitív! POZITÍV!

Egyszerre kezdtem nevetni, sírni és kétségbeesni. Boldog voltam, de a rettegés azonnal előjött, hogy mi van, ha ezzel is úgy járok, mint az előzővel (amiről kiderült, hogy nem vetélés volt, csak egy abortiv pete). Ezért is mondtam/om el mindenkinek! J

Elsőként természetesen anyumat hívtam, akinek csak annyit mondtam, hogy kellene a holland papucs – nem esett le. Utána jöttek a barátnőim, a keresztanyum, akitől megkérdeztem, hogy szerinte elmondjam-e a család többi tagjának. Azt mondta, hogy ő még várna, de ahogy gondolom.

Mr. Férfinek is akkor szerettem volna elmondani, amikor a többieknek, de felhívott és a lányokról kérdezett, mire a következő párbeszéd folyt le közöttünk:

- Nem tudom, de azt sem, hogyan foglak rávenni, hogy takaríts utánuk.

- - Miért? Néha szoktam.

- - Igen szoktál, de most legalább egy évig csak neked kellene.

Nem is kellett többet mondanom, rögvest rájött, mi a szitu. Természetesen nem így akartam, romantikusabban, a papucsot átadva… Na mindegy, a papucs még így is jól jött, amikor nagyim névnapján megleptem az egész családot.

A folyás nem akar múlni, sőt csökkeni sem, de mellé ma már a hasam is fáj jobb oldalt. Ettől természetesen beparáztam. Nem menstruációs görcseim vannak, hanem jobb oldalt egy pontban fáj, ugyan folytonosan, de ha mozgok, vagy megnyomom szikrákat vet a szemem.

Tavaly a vakbélgyulladásnak álcázott bakteriális fertőzésemkor fájt így a hasam, de ennek ellenére most nagyon félek, hogy más miatt van, és nem marad meg a baba (ha hihetek a tesztnek). Gondoltam rá, hogy csinálok több tesztet, de nem mertem. Most hétvégén jó kismamának érezni magam, és majd jövő héten, visszatérve a hétköznapokban csinálok egy újabbat, hogy valóban elhihessem, hogy végre anyuka leszek.

Drukkoljatok, hogy ez most megmaradjon!

P.S, Az ötleteket, hogy mitől van ilyen erőteljes folyásom, illetve mitől fáj a hasam, szívesen fogadom, még akkor is, ha nem biztatók! J

4. hét 1 nap

Ezt meg kell mutatnom:

Nem az enyém, de nem gyönyörű????

A nők titkos vágyai

Először nem akartam még beleolvasni sem, mindenhonnan ez folyt, és mivel Twhilight fanfic, így még jobban viszolyogtam tőle. (Olvastam az Alkonyat könyveket, tetszettek is, de valahogy a szereplőket nem tudtam elképzelni más környezetben - szerencse, hogy a kiadott példányban megváltoztatta végül a neveket.)

Éjjel fél háromkor felébredtem, és legújabb e-bookom (már megjelent magyarul is az e-változata) nem más, mint A szürke ötven árnyalata. Jó, be kell vallanom a címe már elsőre megfogott. Imádom a szürkét (a szobám fala is szürke - rózsaszínnel vegyítve), az árnyalatokra meg mindig kíváncsi vagyok. Szóval belekezdtem, és azt vettem észre, hogy csörög Mr. Férfi ébresztője.

A történet az elején a szirupos romantikus, erotikus ponyvaregényekre hajaz: fiatal, szép szűzlány és az ellenállhatatlan, kifogástalan milliárdos, aki minden nő álma. (Legalábbis azoké, akik ilyen könyveket olvasnak.) Az első döbbenet akkor éri az olvasót, amikor a szimpla csók előtt szerződésről esik szó, az arcul csapás pedig a játszószoba analitikus leírása, mely egyaránt elborzaszt és kíváncsivá tesz. A játékszabályok ismerete pedig olyan világot idéz fel, melyről az olyan nők, mint én is, a legsötétebb tudatuk (Anastasia is ezt használta) legmélyén álmodoznak. Behódolni egy férfi előtt, a játékszerévé válni, teljesíteni a parancsait, kiszolgáltatottá válni...

Ahogy olvasom, nekem nem a Bella-Edward szerelmi kapcsolat jut eszembe, hanem Elizabeth McGraw és John Grey (hm, itt is egy Grey...) szadomazohista kapcsolata, mely kb. úgy is végződik, mint Elizabeth McNeill regénye. Nem tehetek róla, ha a két könyv között választanom kell, melyik érintett meg lelkileg jobban, a 9 és fél hét nyerne, de ez semmit sem von le a másik értékeiből.

Reggel megkérdeztem Mr. Férfit, hogy hallott-e róla.

"Persze, hogy hallottam, de nem fogom elolvasni. Minél jobban felkapott egy könyv, annál kevésbé érzem késztetésnek az elolvasását."

El sem tudnám képzelni, hogy ezt olvassa, vagy ne adj Isten tetsszen neki! Ez nem férfiaknak szól, nekik az alaptörténet túlságosan csöpögős, ugyanúgy, mint a szexjelenetek (legalábbis addig, ahol én tartok). Talán, ha elfojtott BDSM vágyaik vannak, és ezzel a könyvvel próbálják rávenni a feleségeiket egy kis "változatosságra", vagy éppenséggel a nő próbál így hatni a férfira.

Mivel úgy végződik az első kötet, mint Elizabethé, így remegve várom a folytatásait, mert ugyan annak a történetnek nem lehetett volna sosem jó vége, ennek azért még el tudnám képzelni... Ugyanúgy, ahogy Bella is vámpír lett, és megszületett Renesmé... Azt se felejtsük el, hogy trilógiáról van szó!

Grey és Anastasia a következő ~gyönyörű~ operarészletet hallgatta a kocsiban (lehet, hogy a következő írásaim végén lesz egy-egy a soundtrackjéből...):

Azóta nem találom...

Továbbiak...

Egy év, 12 hónap, 366 nap, megannyi gondolat.

A türelmi időm lejárt, így nem csak Clostilbegytért látogattam meg a nődokimat, hanem kértem, hogy haladjunk, mert ha egy év alatt nem sikerült, akkor már baj van. (Mennyire reménykedtem, hogy a születésnapi ajándékom egy pozitív teszt lesz...)

Legelőször azt kell kizárnunk, hogy szervi bajaink nincsenek-e, ezért Mr. Férfit "megint" elküldte spermavizsgálatra, engem pedig először a következő mensesem alatt (3. CN-on) vérvételre.

A szeptemberi menses alatt pedig hívjam fel, és kérjek időpontot egy petevezeték átfúvásra. A 10. CN nap környékén kell megcsinálni. Már előre parázok tőle, mert

1. az István kórházban nem csinálja, csak kint a Telkiben, ahol 30.000 forint lesz (a honlapon úgy írták, hogy 30-tól 65-ig, de szóban a legkisebb összeget mondta, biztos minden kiegészítő igény nélkül);
2. piszkosul fog fájni. Olyan lesz, mint egy erős menstruációs görcs. Na mivel én kevésbé szoktam görcsölni, így fogalmam sincs, milyen lehet, DE a Fiatal Lány olyankor napokig haldokol, mert azt mondja, majd megőrül a fájdalomtól.

Ha minden rendben velem is, akkor inszemináció lesz, ahol a férfi ivarsejteket felturbózzák, majd centrifugálisan (nem értek hozzá, szóval szerintem így vicces) a lényeget belém lövellik. Viszont ha nem átjárható, akkor rögvest lombik...

Ti is görcsöltök menses elején?

Szavazás!

Addig is imádkozzatok, hogy előtte teherbe essek! :D

Semmi sem jó...

Semmi sem jó: ha nincs pénzed, de ha van annak sem örülnek - főleg hétfő reggel.

A fizumat csak kedden kaptam meg, ami azért fontos, mert a hétvégei lovaglás miatt kiürült a bukszám. 100 forint nem volt benne... Az itthoni kasszánkban viszont volt egy 10 ezres, amit szépen magamhoz vettem - reggelizni szerettem volna. A villamos felé mindig egy Fornetti pékség mellett haladok el, ahová néha (okés, elég gyakran) betérek. Most is, de mivel jó fej akartam lenni, előtte megkérdeztem:

- Egy 10 ezrest fel tudsz váltani?

- Nem, még visszaadni sem tudok belőle.

Ekkor esett le, hogy nem is azt kérdeztem, amit szerettem volna, így szabadkozni kezdtem - feleslegesen:

- Én is vásárolni szerettem volna... Na mindegy, akkor nem reggelizem.

A gyomrom ez ellen hangosan ellenkezett.

A megállóval szemben is van egy pékség. A villamost lekéstem, volt még egy kis időm, ezért átcsámborogtam.

- 10 ezresből tudnak visszaadni?

A pultosnő nem igazán tudta a választ, de a raktárból kijövő kolléganője elég határozottan rávágta:

- Nem!

A hasam egyre hangosabban korgott...

Megfogadtam, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor jó fej vagyok. Tudtommal kötelességük már hétfő reggel is felváltott pénzt tartaniuk a pénztárgépben. Mivel Magyarországon a legnagyobb kibocsátott pénz a 20 ezres, mehettem volna én nagyobb bankjeggyel is fizetni, és ha nem szólok előre, akkor kiszolgálás után kérik vissza az árut?

Végül egy Coopban vettem, tartósított croissant-t (ami elvileg csokis ízesítésű, de valamitől olyan savanykás, hogy a felét nem is ettem meg...

---

Depis vagyok, akármit mondtam, érzelmileg most is a padlóról kell majd felkaparnotok...

Este megyek nődokihoz... Rákérdezek a lombikra...

A mosás "művészete"

Hiszek a reinkarnációban, de egy biztos: mosónő nem voltam. Ha az lettem volna, emlékeznem kellene (tehetségem lenne) az alapvető dolgokra, vagy a kedvem a mosáshoz  is másmilyen lenne.

Szeretek (még) mosni. Évekig nem mostam, hiszen a pincében volt a mosógép, ahová a ruhákkal nem tudtam lemászni.

Aztán megkaptam életem első, Energomatját, amivel hetente legalább 2x mostam. 40 fokon, sötéteket, illetve világosokat (akkoriban piros ruhám alig volt). Szerettem a frissen mosott ruhák illatát. Még teregetni is szerettem, ahogy nem mondja meg senki, hogyan csipeszeld fel a ruhákat (anyum házsártos miatta).

Hazaköltözve a mosás megint háttérbe szorult, az alap problémák miatt. Viszont később, ahogy saját albérletbe mentünk Mr. Férfival, az anyósoméktól kaptunk egy pici, édes, elől töltős (mindig is egy ilyen volt az álmom) mosógépet, így megint moshatok. Otthon, a családi házban is kicserélődött a mosógép, felkerült a földszinti "mosókonyhába", amit mindenki rendes fürdőszobaként használ. (A fürdőszobánkat nem is használjuk, mert a nyomás nem viszi fel a meleg vizet, csak kád van benne, fürdeni pedig nem szeretünk (a fekvő kádban).

Hétvégén otthon voltunk, és mostam. A színek kiválasztásánál már megint problémáztam, sosem tudom, mit mivel lehet mosni (legszívesebben egy-két darabot mosnék csak együtt, viszont a gép mosási ideje 2 óra, ruháink meg legalább 3 adagot tesznek ki, ha nem többet.

Megtanultam, hogy a zsebeket átnézzem, mert biztosan valamelyikünk valamit benne felejt a nadrágzsebbe. Belenyúltam az elsőkbe, sehol semmi, így dobtam is be a tárcsába.

Azt elfelejtettem, hogy az általános női holmikkal ellentétben a férfi nadrágokon nagyobb farzseb van, amit rendszerint használnak is - természetesen azt nem néztem át. Kiteregettünk, a megszáradt ruhákkal hazajöttünk. Mr. Férfi reggel veszi fel a nadrágját, aminek a zsebe nem rejtett mást, mint a kajautalványát és bérletét - kimosva.

A legfőbb kérdés: használhatóak még? Az utalvány nagy része nem, mert elmosódott rajta a festék, a bérlet még kérdéses.

Szegénykém nagyon letörve ment el dolgozni... Én meg csak verem a fejem a falba...

---

Gravida. Ebben a hónapban nődokim szabin, így nem voltam nála UH-n. Ugyan elmentem hozzá, mert elfelejtettem, melyik hetet mondta a szabadságának, de amikor nem nyílt ki az ajtó, rögvest beugrott a dátum.

Ciki, nem ciki... ez van...

Engem is elért a Facebook-játékok láza. Castleville. Nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatnom, stratégiai-építkezős színes "szimulátor". Szóval, aki játszik vele, nyugodtan vegyen fel az ismerősei közé...

Amiért felhoztam: így az én kicsike netbookom nem éppen a legjobb - túlságosan lassú, órákat kell várni, hogy betöltődjön, ha van annyi ereje a memóriájának. Mr. Férfi is játszik, így jelen esetben anyum laptopját vettük kölcsön, amin acsarkodunk egymással, mert mindketten mindig a gép előtt akarunk ülni...

*

Az elmúlt hetek legnagyobb szenzációja, hogy a barátnőm (dr. X-né) férjhez megy. Ez normálisan nem lenne nagy szám, örülnék neki, de az előzményeket figyelembe véve mégis csodaszámba megy - jobban mondva ahogy tudomást szereztem az eseményről.

Néhány éve szakított az előző barátjával. Addig a barátságunk felhőtlen volt. Aztán a szakítást követően eltűntem az életéből néhány hónapra. Mentségemül szolgál(hat), hogy én is szakítófélben voltam az Exemmel, és 300 kilométerre laktam tőle, és a magam saját bajai miatt nem hívtam fel, de ő sem keresett.

Ez nagyon rosszul esett neki, mert úgy érezte, hogy a padlón van, és ilyenkor a barátoknak ki kell tartaniuk mellette, sőt felkaparni a földről, amihez én nem asszisztáltam.

Bocsánatot kértem tőle, úgy-ahogy kibékültünk, de a barátságunk többé nem folyt ugyanabban a mederben. A régi közvetlen beszélgetéseket felváltotta az évente 4x-i (születésnap, névnap) telefonálás, ahol a minden rendben, és a jól vagy kérdések elhangzása után el is köszöntünk egymástól. Talán ez az élet rendje, de azért sajnálom, hogy egy 20 éves barátságnak így kellett véget érnie.

Most júliusban aztán kaptam egy e-mailt, miszerint meghívtak a lánybúcsújába. Azon nyomban visszaírtam, hogy megyek. Őszintén menni akartam... Bár kicsit rosszul esett, hogy a dr. X-né annyi "fáradtságot" sem vett, hogy rám dobjon egy SMS-t, hogy "hé, öreglány, férjhez megyek :)". Semmi, vadidegenektől kellett megtudnom. Szépen nyugtáztam, hogy július utolsó hetében kerül sor a lánybúcsúra, a számtalan levelet pedig olvasatlanul beraktam egy mappába - nem volt időm elolvasni őket, annyi jött.

Eljött a hét, nálunk a cégnél hajtás volt, mert születésnapi partit adtunk. Ez azzal járt, hogy reggel 7-től este 8-ig legalább dolgoztam. A rendezvény után felsóhajtottam, és elkezdtem tervezni a másnapi lánybúcsút, amikor... ismét megnéztem a dátumot, és láttam... hogy egy héttel korábban volt.

Belegondolva azon a hétvégén nem is voltam otthon, így nehéz lehetett volna elmennem, viszont ha nem nézem el a dátumot, akkor a programomat lemondom, és dr. X-né buliját helyezem előtérbe.

Na de nem... Ezért bűntudat fojtogatott, aminek a következménye, hogy nem mertem felhívni a barátnőmet. Féltem a reakciójától. Nem kellett volna, mert most is a szokványos kérdések és válaszok után lerázott. Hiába ajánlottam fel neki, hogy találkozzunk, egy "rendben, majd megbeszéljükkel" elintézte, amiről tudom, hogy nem fog megvalósulni...

*

Kedden voltunk kint a Szigeten, így ma már nem mentünk csak a The Pogues kedvéért, pedig az eredeti felállásban játszottak. Úgyis a youtube-on élőben meglehet nézni a koncerteket. Természetesen pont ezt nem adták le...

Szóval ha valaki volt kint és megnézte őket, akkor írja meg milyen volt! Ha pedig még videót is készített róla, akkor bármit kérhet tőlem, ha megmutatja.

2012. aug. 11. 23:10 | még nincsenek kommentek