Szülés előtti utolsó kórház látogatás - avagy mit meg nem tudunk a császárról, a betegségemről és az álmok elvetéséről

Tegnap azt hittem (apummal együtt), hogy reggel fél nyolcrabeérünk a kórházba, CTG, beszélgetés az aneszteziológussal, majd tíz felémehetek is tovább… Ehhez képest az egész délelőttöm (apumé is) ráment.

A nődoki azt mondta, hogy lent az alagsorban megtalálom fél 8 után. Ne nagyon menjek később, akkor még a műtétek előtt elérjük azanesztest, aki majd dönt a fájdalomcsillapításról. A dokim meg is érkezett, denem az alagsor felé vette az irányt, hanem épp az emeletre ment. Először mégvártunk, hátha csak lepakol, átvedli magáról az utcai ruháját fehér köpenyre,majd jön. De nem akaródzott neki, így apumat küldtem fel a nőgyógyászatiosztályra, nézzen utána, hol is csinálnak NST-t. Kiderült, hogy aztmegcsinálják a szülészeten is a második emeleten.

Most először mentem oda, ahol majd Zsebikém a világra jön.Tetszett. Jó választásnak bizonyul… Modern, felújított, vendégmarasztalóbútorok, kedves nővérek, hangulatos – egyáltalán nem kórházi – környezet. A vajúdóbavezettek be, ahol rajtam kívül még 4 kismama volt rákötve a műszerre, ésegyszerre lehetett hallani 5 magzat szívhangját. Gondolhatjátok, mekkora „hangzavar”volt! Ahogy a tappancsokat rám rakták, Zsebi Baba mozgolódott, de utánavisszanyugodott, ami ugye nem éppen jó a mérésekhez. Jöttek a nővérkék, hogyfelébresszék, de mondtam nekik, hogy nem kell ide semmilyen eszköz, elég, hamegcsikizem a gyerkőcöt. Úgy is volt! Kétszer sikerült feltornásznunk azértékét 150-re, mert átlag 130-140-es értékeket mutatott a szívhangja. A lányokmeg csak nevettek mellettem, hogy még ahasfalon keresztül is csikis a gyerek talpa. Méhtevékenységem most nemvolt, kivéve, amikor böködtem.

A nődokim nem reagált a mért értékekre, csak megfogta a hasam,hogy nőtt-e*. Elmeséltem neki, hogy éjszaka nem aludtam, mert egész végig fájta derekam. Már lefekvéskor kezdődött, de akkor éjfélig sikerült aludnomvalamit, bár többször felriadtam a fájdalomra, de amint kimentem vécére, márnem bírtam visszaaludni. Órákat ültem a gumilabdán, hátha múlna valamicskét ahátam, de nem, inkább 15 percenként erősödött egy kicsit. Ez ment jó másfélóráig, amikor az erősödések elmúltak, helyette görcsölni kezdett a hasam. Márszóltam Mr. Férfinek is, hogy lehetséges, hogy ebből nem lesz 23-a (nem is lesz…).Apum az én „szenvedésem” nyugodt szívvel végigaludta J

A dokim is megerősítette, hogy nem biztos, hogy kihúzzuk mégegy hétig, mert most már bármikor beindulhat, ha úgy érzi a babó. Ezért is tartotta fontosnak, hogy még aznap beszéljünk az aneszteziológussal. Fel is hívta nekem,és fél 11-re kapott is időpontot nekem. Amint megtudjuk, mire is jutottak velemkapcsolatban, hívjam fel őt is, addig meg elintézi nekem a 23-át és azalapítványi szobát (amiről már hónapok óta beszélünk, s két hete meg is ígérte,hogy még akkor lefoglalja…).

Volt egy óránk, így sikeresen megreggelizhettünk apummal akórház büféjében. Mint az egészségügyben mindenhol, az aneszteziológiai szakambulanciánis várnunk kellett még, mire behívtak**. Egy nagyon kedves, fiatal doktornő vizsgált meg, aki elsőként rákérdezett (heves megértő bólogatások kíséretében),hogy a betegségem miatt szükséges-e a császár (ebben a kórházban csak muszájbólhajtanak végre ilyen műtétet). Elmondta, hogy általában ilyenkor spinálisérzéstelenítőt használnak altatás helyett, mert az kevésbé kockázatos, de anőgyógyászom jelezte, hogy nálam ez nem biztos, hogy lehetséges. Megkért, hogydőljek előre, megnézte a gerincferdülésem, amit nem talált „olyan” vészesnek. Hanyattfektetett, terpeszteni, domborítani próbált, és a következő aneszteziológiaivéleményt kaptam:

„Fizikálisan megvizsgálva spinál anesztézia nemelképzelhetetlen, bár a beteg deréktáji lordosisa fokozott, domborítaniminimálisan tud. A regionális érzéstelenítéstől a beteg sem zárkózik el.”

Emellett még egy neurológiai szakvizsgálatot is kért, mertkifejtettem, hogy szeretném, ha kivételesen anyum ott lehetne velem, ugyanis astresszhelyzetektől megmerevedek. Rákérdeztem az altatás módszerére is,érdekelt, mit neveznek „nyakra ugrásnak”, de választ nem kaptam, mert ilyenről ő maga sem hallott.

Császármetszéskor azértnem szoktak altatni, mert a kismamáknál gyakori a gyomorsav ingadozás.Altatáskor a garat is ellazul, így a feltörekvő gyomorsavat nem tudjavisszatartani, ami gyakran lekerül a tüdőbe és tüdőgyulladást okoz. Szóval van egyegészséges kisbaba és egy géppel lélegeztetett anyuka. Ennek a lehetőségétegész számos %-ban adta meg, míg annak, hogy valaki lebénul az érzéstelenítőtől0,… %-ban. Amennyiben mégis altatásra van szükség, akkor a kismamát előkészítika műtétre, az orvosok már szikével a hasa felett állnak, amikor vénásan kap egykis altatót. Attól kb. 10-20 másodpercen belül elalszik, az anesztesek gyorsanlevezetnek egy csövet a torkán, hogy meggátolják a sav feljövését, közben márvágják is a hasát, és amint kiemelve belőle a babát elvágják a köldökzsinórt, acsövön keresztül altatógázzal altatják még jobban el.

Így már nem tűnik annyira veszélyesnek, igaz? J

A neurológiára csak későbbi napra kaptam volna időpontot, deaz aneszteziológus és az asszisztense volt olyan kedves, hogy elintézték nekem,hogy még aznap rám nézzenek – az autóra, a mozgásában erősen korlátozottságraés a 38. heti óriási pocira hivatkozva. A Neurológiai Szakambulancián maga az osztályvezetőfőorvos fogadott, egy 60 év körüli, kedves, segítőkész úr. Megkérdezte,miért megyek így. Csodálkoztam, hiszen a telefonba elmondták neki, hogyszüléskor oxigénhiányt kaptam. A szememet is csak azután vette észre(köszönhetően a hajamnak), hogy megmutattam neki. Feladatok segítségévelmegvizsgált – én mindig fel akartam állni, de közölte, hogy jó helyen vagyok énott, ne ugráljak. Tetszett neki, hogy „lélekbenép” vagyok, és nem fogadta el azt válaszképp, hogy persze ez csak természetes, mert nem tartja annak, hogy egy emberennyire könnyedén nevessen a saját betegségén. Hmm… Szerintem meg ez anormális, de legyen. Egyébként csudapofánaktartott, és nagyon tisztel azért, hogy bemertem vállalni egy kisbabát.

Az ő diagnózisa már jobban tükrözi a valóságot:

Spasticus avt paraparesis. j. o. fokozott mélrefl. MKOBaBinsk pos. Jobb m. levator palpebrae plegia, m. rect int paresis.

Gerinc alakilag ép, megfelelő mozgások, fájdalmatlan.

Próbáltam lefordítani nektek, de sehol se találok megfelelőleírást. Hogyha jobban érdekel benneteket, írjatok, és utána járok minden egyeslatin szakszónak, illetve leírom a saját állapotom…

A véleménye pedig a következő:

Perinatalis károsodás – spasticus paraparesis.

Epiduralis anaesth-s regio lege artis. Tűbeszúrás nagyvalószínűséggel problémamentes. Atatható.

Azon ugyan csodálkozott, hogy 1984-ben kiadtak egészségesen akórházból, hiszen már nem a középkorban születtem, és látniuk kellett volna azottani orvosoknak, hogy bibi van velem, és azt sem érti, hogy miért kellett 3évet várnunk arra, hogy egy neurológus első ránézésre megállapítsa, mi bajom isvan.

Szóval spinális érzéstelenítéssel fognak megcsászározni.Maximum nem sikerül a szúrás, nem találják el a megfelelő helyet, akkor méglehet altatni.

Délután hívtam a nődokim, aki ennek nagyon örült, viszonttotálisan lelombozott: a 23-át nem tudta elintézni, mert már rengeteg műtétlesz aznap, és csak 24-ére kapta meg a műtőt, az alapítványi szobát pedig csak25-ére tudta lefoglalni. Egyáltalán nem örülök ennek! A 23 tudjátok miért lettvolna fontos nekünk, a szoba pedig főleg azért, hogy ha a műtét után nem tudokfelkelni, ne legyek egyedül a babával. Ráadásul a következőt találtam a gyakorikérdések.hu-n:

"Betoltak anyukat a mutet utan es par ora mulva amellkasara tettek a babat es itt is hagytak. Nem szabad mozogni, a baba bukott,stb. A csaj meg sem tudta fogni, percenket nyomogattatta velunk a noverhivogombot. Aztan elvittek, par ora mulva ismet visszahoztak neki. Beletettek akiskocsiba, de mivel o nem kelhetett fel, apuka probalta nyugtatni a babat.Kesz katasztrofa volt, mikozben a huvelyi uton szult nok ott szoptattak. Enakkor megfogadtam, hogy ha tudnam, hogy csaszaroznak, semmi penzert nem mennekaz istvanba. Bababarat korhaz, nekem egy alom volt, de csaszar utan iselvarjak, hogy ugyanugy ellasd a babad, mint amugy. Es az meg nem megy. Persze,tobbszor elviszik, atpelusozzak, stb. Esetleg ha van valaki,aki egesz nap otttud lenni az anyukaval es segiteni mindenben, akkor oke. De kb. A masodik naptudsz egyaltalan felkelni. "

Bár még a 23-a sincs veszve, de erről majd holnapmesélek!

__________________

*én nem veszem észre, bár mindenki szerint igen J

**olyan sokáig voltam bent, hogy a többi beteg már aggályoskodott miatta.