Általános
iskolás koromban rendszeres olvasója voltam az akkori Bravónak. Kéthetente járt,
csütörtök reggel hozta a postás. Több évig voltam előfizetője, amíg a barátnőm
révén fel nem fedeztem a VOXot. Imádtam,
akkoriban még az Oscart is élőben néztem, s pipálgattam a nyertes filmeket. Ez
a gimi végéig tartott, amikor valahogy az újság minősége romlott. Már
egyetemista voltam, amikor megjelent hazánkban is a Marie Claire. Az első számát olvasva rögvest előfizettem rá, mert
úgy éreztem, hogy végre egy olyan női magazin (amiket egyébként szerettem
lapozgatni), amiben nem csak üres tartalom, csomó reklám van, s olyan ruhák divatfotói, amiket úgysem vesz meg szinte senki, hanem érdekes interjúkat
tartalmaz, komoly témákat vet fel, még ha kevésbé komolyan írták is meg.
Ráadásul
pozitívan csalódtam bennük, amikor 300 (!) forintért megrendelt esernyőt ugyan
kissé anyaghibásan küldték, de a „panaszlevelem” után kaptam egy újat ajándékba, ami
azóta is jó. Majd volt egy írói pályázatuk, amit ugyan nem nyertem meg, de bekerültem a legjobb tízbe. Egy szóval, szerettem. A legszínvonalasabb női
magazinnak tartottam hazánkban.
Addig vettem,
amíg el nem helyezkedtem a mostani munkahelyemen, mert mivel divatcégnél
dolgozom, a divatmagazinokat ingyen s bérmentve, sőt az elején munkaköri
megbízásból lapozhattam át. Persze, amióta itthonról dolgozom, a babamagazinokon
kívül semmit se olvastam, és az újságosnál még mindig csak a gyerekes újságokat
keresem. Már másodszor voltam mostanság a Sparban, de semmilyen témába vágó nem
volt, így a múltkor a Nők Lapja Pszichét
vettem meg*, most pedig a legújabb Marie
Claire-t.
Az üzletben
még fel sem tűnt, hogy most már több száz forinttal drágább, mint a régi
időkben. Jó, nem csodálkozom azon, hogy drágult, inkább csak azon, hogy van
olyan, aki havonta kiad egy újságra majd’900 forintot. Nem egyszer, hanem
rendszeresen!
Most is azt
vártam, amit régen találtam benne. Izgalmas riportokat, jó cikkeket, néhány promóciós
ajánlatot. Nem lehetett belelapozni vásárlás előtt, mert befóliázták. Jó
vastagnak tűnt, tartalmasnak. Szétszakítva a nejlont egy fekete fülbevaló esett
ki belőle, majd a reklámújságok zuhantak a parkettára. Most nem dolgoztam, így
ezeket, a feleslegesnek érzett szemetet** átnézés nélkül tettem is félre.
Végre izgatottan belelapoztam…
Balkezes
révén az újságokat mindig is visszafelé olvasom. Már az elején megörültem,
mert a képzeletbeli barátokról volt szó. Egyke lévén nekem is voltak, több is.
Főleg filmekből vett karakterek, felnőttek és szerelmesek. Már akkor arról
ábrándoztam, hogy lesz egy férfi, aki engem szeretni fog…
Továbbhaladva
viszont elszontyolodtam, mert sokkal több reklámoldal volt benne, mint az
emlékeimben. Olyan dolgokat reklámozva, amit egy átlagember nem hiszem, hogy
megvenne. Se pénze nincs rá, se alkalma. Persze ilyenkor mindig rájövök, hogy
ezeket a magazinokat teljesen más társadalmi osztálybelieknek készítik, mint amilyen én is vagyok. Ezt tükrözi az is, hogy a reklámban olyan neves márkák szerepelnek,
mint mondjuk a Freywille…
Mindig is
szerettem volna egy tűzzománc karkötőt. Születésnapomra kapott pénzből el is
határoztam, hogy veszek magamnak egyet. El is mentem Zsebbel megvenni. Igen ám,
de háromszor annyiba került, mint amennyi pénzem volt. Nem bírtam ki, rákérdeztem
a gyűrűkre is. Egyet fel is próbáltam, ami annyira, de annyira hasonlított egy
jegygyűrűre… Gyönyörű volt, csak hát ez is többe került 20.000-rel, mint
amennyit rá tudtam volna szánni. Ha tehettem volna, falba vertem volna a fejem,
hogy ilyen ostoba ötletem támadt, hiszen gondolhattam volna, hogy annyi,
amennyim van, semmire sem lesz elég. Reménykedtem benne, hogy azt a „keveset”
Mr. Férfi kipótolja, és a gyűrű mást is jelképezhetne, de minderről le kellett
mondanom.
Egyébként is,
ahhoz, hogy feleségül menjek valakihez, „keressek egy öregembert, aki remélhetőleg korán meghal, és élhetek
tovább a fiatal szeretőmmel”. Nem igazán látom át az összefüggést, de
biztosan van. Szóval én most keresem azt az öregembert, aki hajlandó feleségül
venni. Nem kell meghalnia, özvegy nem szeretnék lenni…
*akkor még
nem utasították el a blogom
**az
áthúzásnak nincs betűkombinációja? Régen mintha lett volna…
Ez nagyon tetszett. Az oreg ferj-fiatal szereto megjobban. :-)
VálaszTörlésHuuuuu, nagy Bravo fan voltam en is. Sot egyszer ram is huztak egy lelkisegely levelet, ami arrol szolt, hogy csok volt a pasival es tuti terhes lett ettol a csaj. :-) :-) :-) Minden stimmelt: nev, kor, kis falu ... csak nem en irtam.
En a Playboy-t szeretem olvasni a regenyek mellett. A babamagazinoktol herotom volt meg terhesseg alatt is.
Nekem az a része kevésbé :)
VálaszTörlésMi a barátnőimmel azt a "levelet" emlegettük jó sokáig, amikor a 9 éves kislány a Micimackóra ..., és attól tartott, hogy terhes lett ettől. :)))) Sosem hittem, hogy tényleg vannak ilyen naiv gyerekek. :)
Igen, a Playboy szerintem is jó, bár a munkatársaim elég fura szemmel néztek rám, amikor az irodában azt lapozgattam. :)