f

2013. szeptember 27., péntek

Újságolvasástól az öregemberig (jobb cím nem jutott eszembe)

Általános iskolás koromban rendszeres olvasója voltam az akkori Bravónak. Kéthetente járt, csütörtök reggel hozta a postás. Több évig voltam előfizetője, amíg a barátnőm révén fel nem fedeztem a VOXot. Imádtam, akkoriban még az Oscart is élőben néztem, s pipálgattam a nyertes filmeket. Ez a gimi végéig tartott, amikor valahogy az újság minősége romlott. Már egyetemista voltam, amikor megjelent hazánkban is a Marie Claire. Az első számát olvasva rögvest előfizettem rá, mert úgy éreztem, hogy végre egy olyan női magazin (amiket egyébként szerettem lapozgatni), amiben nem csak üres tartalom, csomó reklám van, s olyan ruhák divatfotói, amiket úgysem vesz meg szinte senki, hanem érdekes interjúkat tartalmaz, komoly témákat vet fel, még ha kevésbé komolyan írták is meg.
Ráadásul pozitívan csalódtam bennük, amikor 300 (!) forintért megrendelt esernyőt ugyan kissé anyaghibásan küldték, de a „panaszlevelem” után kaptam egy újat ajándékba, ami azóta is jó. Majd volt egy írói pályázatuk, amit ugyan nem nyertem meg, de bekerültem a legjobb tízbe. Egy szóval, szerettem. A legszínvonalasabb női magazinnak tartottam hazánkban.
Addig vettem, amíg el nem helyezkedtem a mostani munkahelyemen, mert mivel divatcégnél dolgozom, a divatmagazinokat ingyen s bérmentve, sőt az elején munkaköri megbízásból lapozhattam át. Persze, amióta itthonról dolgozom, a babamagazinokon kívül semmit se olvastam, és az újságosnál még mindig csak a gyerekes újságokat keresem. Már másodszor voltam mostanság a Sparban, de semmilyen témába vágó nem volt, így a múltkor a Nők Lapja Pszichét vettem meg*, most pedig a legújabb Marie Claire-t.
Az üzletben még fel sem tűnt, hogy most már több száz forinttal drágább, mint a régi időkben. Jó, nem csodálkozom azon, hogy drágult, inkább csak azon, hogy van olyan, aki havonta kiad egy újságra majd’900 forintot. Nem egyszer, hanem rendszeresen!
Most is azt vártam, amit régen találtam benne. Izgalmas riportokat, jó cikkeket, néhány promóciós ajánlatot. Nem lehetett belelapozni vásárlás előtt, mert befóliázták. Jó vastagnak tűnt, tartalmasnak. Szétszakítva a nejlont egy fekete fülbevaló esett ki belőle, majd a reklámújságok zuhantak a parkettára. Most nem dolgoztam, így ezeket, a feleslegesnek érzett szemetet** átnézés nélkül tettem is félre. Végre izgatottan belelapoztam…
Balkezes révén az újságokat mindig is visszafelé olvasom. Már az elején megörültem, mert a képzeletbeli barátokról volt szó. Egyke lévén nekem is voltak, több is. Főleg filmekből vett karakterek, felnőttek és szerelmesek. Már akkor arról ábrándoztam, hogy lesz egy férfi, aki engem szeretni fog…
Továbbhaladva viszont elszontyolodtam, mert sokkal több reklámoldal volt benne, mint az emlékeimben. Olyan dolgokat reklámozva, amit egy átlagember nem hiszem, hogy megvenne. Se pénze nincs rá, se alkalma. Persze ilyenkor mindig rájövök, hogy ezeket a magazinokat teljesen más társadalmi osztálybelieknek készítik, mint amilyen én is vagyok. Ezt tükrözi az is, hogy a reklámban olyan neves márkák szerepelnek, mint mondjuk a Freywille
Mindig is szerettem volna egy tűzzománc karkötőt. Születésnapomra kapott pénzből el is határoztam, hogy veszek magamnak egyet. El is mentem Zsebbel megvenni. Igen ám, de háromszor annyiba került, mint amennyi pénzem volt. Nem bírtam ki, rákérdeztem a gyűrűkre is. Egyet fel is próbáltam, ami annyira, de annyira hasonlított egy jegygyűrűre… Gyönyörű volt, csak hát ez is többe került 20.000-rel, mint amennyit rá tudtam volna szánni. Ha tehettem volna, falba vertem volna a fejem, hogy ilyen ostoba ötletem támadt, hiszen gondolhattam volna, hogy annyi, amennyim van, semmire sem lesz elég. Reménykedtem benne, hogy azt a „keveset” Mr. Férfi kipótolja, és a gyűrű mást is jelképezhetne, de minderről le kellett mondanom.
Egyébként is, ahhoz, hogy feleségül menjek valakihez, „keressek egy öregembert, aki remélhetőleg korán meghal, és élhetek tovább a fiatal szeretőmmel”. Nem igazán látom át az összefüggést, de biztosan van. Szóval én most keresem azt az öregembert, aki hajlandó feleségül venni. Nem kell meghalnia, özvegy nem szeretnék lenni…


*akkor még nem utasították el a blogom
**az áthúzásnak nincs betűkombinációja? Régen mintha lett volna…

2 megjegyzés :

  1. Ez nagyon tetszett. Az oreg ferj-fiatal szereto megjobban. :-)
    Huuuuu, nagy Bravo fan voltam en is. Sot egyszer ram is huztak egy lelkisegely levelet, ami arrol szolt, hogy csok volt a pasival es tuti terhes lett ettol a csaj. :-) :-) :-) Minden stimmelt: nev, kor, kis falu ... csak nem en irtam.
    En a Playboy-t szeretem olvasni a regenyek mellett. A babamagazinoktol herotom volt meg terhesseg alatt is.

    VálaszTörlés
  2. Nekem az a része kevésbé :)
    Mi a barátnőimmel azt a "levelet" emlegettük jó sokáig, amikor a 9 éves kislány a Micimackóra ..., és attól tartott, hogy terhes lett ettől. :)))) Sosem hittem, hogy tényleg vannak ilyen naiv gyerekek. :)
    Igen, a Playboy szerintem is jó, bár a munkatársaim elég fura szemmel néztek rám, amikor az irodában azt lapozgattam. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...