f

2013. január 31., csütörtök

Császáresélyes


Azt hiszem, le kell mondanom az alternatív szülési módokról – pedig fantasztikus összefoglalót is kaptam a gyógytornászomtól, milyen testhelyzeteket válaszhatok. Közben a nődoki szerint az ÁNTSZ nem engedi Magyarországon a vízben szülést, csak a vajjúdást. Nem tudom, számos kismama számolt be arról, hogy hazánkban is lehetséges.

A család a császárt preferálná, mert keskeny a csípőm. Ráadásul tegnap a 28. heti (Grav. 27-28) ultrahangon kiderült, hogy Zsebi Baba behozta a lemaradását, sőt túl is lépte azt, és már 1100 gramm! A fejmérete pedig 76 mm, ami szerint egy héttel meghaladta a korát. A combcsontja 56 mm, ez egy picit megnyugtatott, mert nem a gyerek túlsúlyos, vagy nagyfejű, hanem az egész növekedése a 30. hétnél tart. Talán előbb születik, mondjuk 23-án? Az azért lenne vicces, mert az apja és én is 23-án bújtunk ki az anyaméhből. A félidősséget egy hónappal elvétette, mert május 23-án kellett volna megszületnie ahhoz, hogy felezzen minket.* De ezt leszámítva, milyen vicces lenne? Lehetséges, hogy csak azért tartom murisnak, mert a nagy sokk következtében ezzel próbáltam visszarázódni a valóságba. Bár hozzászokhattam volna, hogy Zsebi Baba az összes számításomat csőbe húzza – azért reménykedek, hogy megszületve nem lesz egy átkozott rossz gyerek és a sírásaival nem csak engem fog kiakasztani.

Ha már eszembe jutott, hogy 23-án is megszülethetne, rákérdeztem az időzített császárra. Van rá lehetőség a betöltött 39. héttől. Ez számomra azért fontos, mert így le lehet foglalni a két alapítványi szobából az egyiket, amihez én személy szerint ragaszkodom – nekem kell, hogy ott legyen valaki velem éjszaka is, arról nem is beszélve, hogy külön fürdőszobát szeretnék, mert ha nincs, akkor soha nem fognak hazaengedni (főleg császár után). Most ahogy a mi számításainkat nézem, nem pedig a babám méreteit, akkor is éppen 23-án fogjuk kezdeni a 40. hetet. Szóval, ha a következő hónapban is a császár lesz előtérbe helyezni, akkor lefoglalom 23-ára a dokimat. Már most, hogy biztosan ráérjen!

Egyébiránt Zsebi Baba köszönni jól van. Az esésemtől semmi baja nem lett, a nagyszüleinek** megmutatta magát, a szívhangja is erőteljes (140/ min.), mozgolódott, bár már egyre kevesebb a helye. Végre befordult, és egy édes vajas croissant-ra hasonlít. Ha esetleg az is érdekel titeket, hogy én hogy vagyok, köszönöm kérdéseteket: a vérnyomásom 133/85 hgmm, a pulzusom pedig 104 – kevés folyadékot iszok.*** A toxoplasmán még sosem estem át, így a husikat kizárólag átsülve fogyaszthatom, a sushiról későbbiekben is le kell mondanom, a lányaimat is másoknak kell gondozniuk. Oké, ezt annyira nem bánom, sosem szerettem takarítani utánuk, bár mindent megadnék, hogy itt lehessenek velem. A terheléses vércukor eredményem 4.1 (elvileg 3.5-5.5 között lehet). Fogalmam sincs, mennyi lenne az ideális, de az biztos, hogy rengeteg cukrot eszem, ha csak a mai étkezésemet veszem figyelembe. Ami viszont elkeserített, hogy most 59,6 kg voltam. Nem, nem híztam egy nap alatt egy kilót sem (néhány deka eltérés ugyan lehetséges), mert ez a mérleg mindig többet mutat, mint amennyit az otthoni szokott****.

Végül pedig nézzétek meg ti magatok is Zsebi Babát (a képen már nem az igazi):

*Mr. Férfi februári, én augusztusi születésű vagyok.
**most Mr. Férfi szülei kísértek el.
***van benne valami, mert ma a másfél literes ásványvízből alig hiányzik a fele…
****természetesen a sajátunknak hiszek…



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...