f

2013. január 13., vasárnap

Vérvétel: terheléses cukorvizsgálat


Szerdán voltam terheléses cukorvizsgálaton. Előtte egy órával kellett ennem egy zsömlét és egy pohár tejet. Mivel utálom a tejet, így nyugodtan ehettem helyette egy natúr joghurtot. Ha az eredmény rossz lesz, utána lesz a cukros víz vizsgálat – erről még (remélem nem is kell majd) nem tudok írni.

Reggel 7 órától van vérvétel a kórházban. Mivel aznap indult anyum repülője és nem lesz itt 3 hónapig, rábeszéltem, hogy jöjjön el velem. Először nem akart, de a végén nem bánta meg J

Fél nyolcra értünk oda, de egyáltalán nem volt baj, mert 1) fél nyolcig lehet bejelentkezni, 2) a terheléses cukorvizsgálatra soron kívül hívnak be. Még sorba sem kellett állni!

A laborban szóltam, hogy a toxoplasma eredménye még nem érkezett meg – október 18-tól. A számítógépben az állt, hogy ők elküldték, csak a László kórházból nem küldték vissza. Ugyan a monitoron a „folyamatban” volt olvasható, de senki sem hitte azt, hogy az eredményt valaha az életben megkapnám, így levették ismét hozzá a vért.

Két fiolával mehettem a vért levevő asszisztenshez. Balkéz (pedig balkezes vagyok), ruha feltűr, ökölbe szorítva kinyújt, ér elszorít, és jöhet a tű. Nem néztem oda, amíg belém szúrta, nem akartam, hogy bestresszeljek. Kicsit fájt, de hát tűt szúrtak a vénámba. Visszatekintve azt láttam, hogy a tű bennem, de egy csepp vér sem folyik ki belőlem. Ajjaj, kezdtem aggódni. Kellett is, mert valahogy a tű mozgatására sem akart megindulni, de ahogy kijjebb húzta belőlem, úgy buggyant fel mellette a vörösség. Akkor megint visszatolta. A műveletet legalább kétszer még megismételte – a két fiola jó, ha félig megtöltődött. A kezem 4 nap múlva úgy néz ki, mint a látható képen (ahol Mr. Férfi éppen simogatja a lábam J ).

Az eredmény egy-két héten belül lesz meg. Utána – még ott a kórházban – találkoztam a nődokival.* Az eddigi eredményeimet megtekintve rájött, hogy kevés a cukrom. Szóval a sok-sok csoki (most is forró csokoládét iszogatok) eddig még nem okozott bajt – max. súlyfölösleget.

*Erről a következőkben olvashattok részletesebben.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...