f

2013. szeptember 21., szombat

5 hónapos


Most nem tudom, mikor jutunk el a dokinőhöz, különben is most van egy kis időm, mert apum elvitte a síró – vastag anorákba bujtatott – gyereket sétálni, így következzék a havi összefoglaló:

Súly: 7790 gramm (fél kiló, ilyen keveset még nem hízott, de mondták is, hogy már le fog lassulni a hízása. Egyébként sem bánom, mert emelni már nem a legkönnyebb.)

Hossz: 70 cm körül van, de ha elmegyünk a dokicsajhoz konkrétabbat, pontosabbat fogok tudni mondani

Fog: csak nyál, de abból rengeteg

Pelenka: 3, de 5 nappal ezelőtt már vettünk 4-est is, így ha elfogy, már áttérünk a 4-esre. Új fürdőpelust is kellett venni most 7-10 kg közötti.

Ruha: Mivel már egy hónapja vettünk neki 80-as ruhákat, így most már nem adom alább. Jó az anorák 74-es… A 68-asokat sem pakoltam még el, de azok közül már van olyan, amit felesleges ráhúzni…

Hordozó: a kendő a fiúknál (apumnál és Mr. Férfinél) nem vált be, így elővettünk egy kengurut is. Mamó szereti, tetszett neki, amikor apum magára kötötte. Én még nem próbáltam, de a kendőben még mindig ügyetlen vagyok. Elvileg majd hívni fog egy csajszi, aki megmutatja, mit rontok, de valahogy kételkedek abban, hogy valóban felkeres-e.

Alvás: egyre rosszabb. Napközben alig akar, nagyon ritka, ha egyszerre másfél-két órát aludna. Éjjel meg le sem lehet vakarni a ciciről.

Egészség: a pukli miatt jártunk ebben a hónapban orvosról orvosra, elvileg nincs semmi baja, majd a héten megyünk vissza a sebészetre vele. Most azon gondolkodom, hogy elviszem alvásszűrésre, mert már többször beriasztott a légzésfigyelő. De valahogy nem akaródzom…

Képesség: Egyre ügyesebb. Már forog, sőt rájött arra, hogy gurulni is lehet. Mászni még nem, de már azzal is próbálkozik. A fenekét nagyon szépen emeli, már tolja is előre magát a lábaival, csak még nem jött rá, hogy a fejét is emelje hozzá, és a kezét tegye előbbre. Kapaszkodással felül, sőt olyankor vissza sem lehet tenni, nem hagyja magát, imád ülni. Már kapaszkodik, a játékokat a szájába viszi, fogja őket, eldobja. Imád nevetni, gőgicsélni.

Evés: 99,9% anyatej. Kétszer megnyalta az általam evett almát, egyszer egy negyed kiskanállal kapott sütőtökpürét, és megnyalta a mangó ujjam. A sütőtök tetszett neki, a többi kevésbé. Még egy hónapig csak anyatejet szeretnék neki adni, de anyum nagyban nyomás alatt tart.

Becenevek: Zseb, Mamó – ez a legújabb, Kisember, Manó, Baba

Lányok: mivel a Kicsi harap, és erről nem tudtam leszoktatni, nem nagyon lesznek összeszoktatva még egy darabig. Nagy-nagy szomorúságomra. Viszont a többiektől már nincs elzárva. A kandúrunk szereti simogatni a farkával a lábát, viszont fordított esetben kieresztette a karmát. Nem, karmolta meg, csak beleakadt a zoknijába.


2 megjegyzés :

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...