 |
| Instán |
Nem a Kathy
Bates-es Annie kínzásaira kell gondolni, sem az inkvizíció gyötréseire…
Az esti sírás
fél órára csökkent, de azt sem egyszerre. Fáradt, jön a foga, nyűgösebb
ilyenkor, de már elmúlt az a „kólikás” időszak, ami elvileg hasfájással járt,
én azért a mai napig kételkedek benne. Fél tíz felé már alszunk. Mindketten,
mert Zseb csakis a cicin hajlandó elaludni – fekve! Ha le kell mellé feküdnöm,
akkor pedig szinte előbb bealszom, mint a manó. Ha mégsem, akkor másfél órát
még tudok dolgozni, ez nagyon ritka, de mondjuk tegnap este megtörtént. Éjfél
felé ismét kel, éjszakai szopizás. Ha szerencsém van, gyorsan megtölti a hasát,
és átfordulva a másik oldalára, a maminak hátat fordítva alszik is tovább. Ha
nincs szerencsém, le nem szakad a cicimről.
Most ilyen éjszakánk
volt. Hozzátéve, hogy az oldalam még inkább sajgott, mert ahogy éjjel
megpróbáltam bemászni az ágyba, sikeresen megütöttem az eddig is fájó bordám.
Zseb rögvest rácuppant a cicire, ahogy befeküdtem mellé, és most az jött, hogy
nem lehetett tőle elvenni azok után sem, hogy elaludt. Próbáltam
lejjebb-feljebb csúszni, hogy kényelmes legyen nekem is, de a kismanó nem
engedte: ha véletlenül pár másodpercre elvettem tőle, már sírt is. Az a
legviccesebb abban, hogy ilyenkor fel sem ébredt, csak hiányzott a „cumi” a
szájából. Ilyenkor sajnálom, hogy a cumi nálunk nem vált be.
Nem számoltam,
hányszor ébredtünk, jobban mondva csak én, de szerintem javában meghaladta a
tízet. Zseb ilyenkor alva kúszott a cici után, de kábé úgy, hogy a lába feljebb
volt már, mint a feje. A fejét jobbra-balra dobálta, kereste a mellem. A
legrosszabb az volt, amikor a nagy rugdalózásban leverte a hasáról a
légzésfigyelőjét, és az besípolt. Én meg nem találtam sehol – becsúszott neki a
bodyba, és a háta alól tudtam előhalászni. Már a szomszéd szobából is
átszaladtak, attól félve, hogy nem ébredtem fel rá.
Nagyon
gondolkodom a különalvásban, de félek, már elkéstem vele…
Ha mégis megpróbálkozom: itt vannak ötletek hozzá.
----
Én is olvaslak titeket, de kb. 20 napos lemaradásnál tartok. Próbálom behozni, ígérem :)
Dehogy késtél el vele! Ha el tudod határozni magad, akkor simán át lehet szoktatni. Csak el kell határozni. Én is elrontottam az első gyereknél, bár ő nem velünk egy ágyban aludt, de csak mindenfajta ringatásos cécókkal aludt el, 4,5 hónaposan nem viccelek 3 nap alatt leszokott róla éjszakára (nappal nehezebben ment).
VálaszTörlésDe jó ezt olvasni! Hogyan csináltad? Hányszor kellett hozzá fel kelni éjszaka?
VálaszTörlésNálunk az volt, hogy ha egyszer elaludt, akkor már nem kellett felkelni hozzá, csak irtózatosan nehéz volt elaltatni, és nem tudom mennyiket ültem vele a hintaszékben a kezemel tartva a cumiját...És ha a szüleimhez mentünk, ahol nem volt hintaszék, akkor nem tudtam elaltatni...
VálaszTörlésAkkor vettem egy nagy levegőt és azt mondtam, hogy megcsináljuk. A kis szertartás megvolt, nagyjából ugyan akkor fürdetés, kaja, álmosság észlelése (fontos, hogy akkor rakja le az ember, amikor már tényleg álmos), kiságyba helyez, altatót elénekel, susog, hogy itt az idő az alvásra, aludjál szépen, jó éjszakát, majd elvonul. Persze üvöltött. Akkor pici várakozás után oda mentem, simogattam, megnyugodott, megint el. Aztán megint üvöltött. Olyan is volt, hogy hiába simogattam nem nyugodott meg csak sírt tovább. Első este 50 percet ordított, majdnem feladtam (mert rendben a ringatás is hosszú volt, de legalább nem üvöltött), végtelen hosszúnak tűnt az 50 perc...Második este 20 perc volt, a harmadik este 10, és a negyedik este magától elaludt. Nappal viszont sajnos jóval nehezebben ment. Lassan és körülményesen, de aztán sikerült. Szerintem (persze simán lehet, hogy tévedek), fontos az, hogy a baba megtanuljon egyedül elaludni, mert akkor ha ébred éjszaka, akkor is vissza tud aludni magától.
MOndjuk tény, hogy a lányom nagyon kis simulékony baba és kisgyerek volt. Nem tudom a fiúkkal működött volna-e, csak őket már nem rontottuk el, mert nem volt rá időnk.:-)
Köszi! Ki fogom próbálni. :)
VálaszTörlés