f

2014. november 28., péntek

Milliomos hősöm

jamieA – főleg szirupos – romantikus történetek főszereplői között gyakran találkozhatunk az ellenállhatatlan, férfias, okos, mindent kézben tartó és irányító multimilliomos karakterével. Általában ők azok, akikbe belezúgnak a kissé béna, esetenként lúzer, de az elején tutira nem kirívó főszereplőcsajok. Ráadásul valamilyen oknál fogva ezek a tökéletes, addig másoknak elérhetetlen férfiak, naná, hogy kibe esnének bele, kit akarnak minden áron az ágyukba, sőt a szívükbe csalogatni, kinek a pillantásától cövekel már a farkuk? Magától értetődően a szürke veréb kiscsajba habarodnak bele első látásra, aki először mindent elkövet, hogy lerázza magáról álmai netovábbját, az új koloncát. Természetesen, egy igazi csöpögős történet végén minden happy end: ráeszmélnek, hogy őrülten szeretik egymást, az életük folyamán senki másba nem lesznek szerelmesek, és a múlt is csak azért volt, hogy bonyodalmat adhasson a regényíró kezébe. És örökké, még a halálon túl is egymáséi lesznek…

A fent vázolt szerelmi történetet ugye mindenki jól ismeri? Még az is, aki nem szereti a romantikus könyveket, de szerintem az is, aki könyveket egyáltalán nem olvas. Miért is? Mert Hollywoodnak köszönhetően a filmnézők is átélhették, illetve átélhetik ezt a "csodát". Hiszen nem igazán létezik olyan párkapcsolat, amelyben legalább egyetlen egy romantikus filmet ne kellene megnéznie az embernek. Gondoljunk bele például a Love actuallybe! Ha nem is multimilliomos, de Hugh Grant karaktere nagyon is hajaz az előbb említett férfihősre.

Jó, mondjuk David alapból sokkal emberibb személyiség (ugye, mindenki emlékszik a s….rázós táncára?), mint az átlag romantikus hős, akinek ugyan lappang valami szörnyűség a múltjában, de attól sem lesz közelebb az igazi férfiakhoz. Vegyük csak Mr. Grey karakterét, ha már a Szürke-őrület a mai napig tart. Sőt februárban fogadni mernék, az egekbe fog szökkenni, miután Valentin-napon (mikor máskor) bemutatják a mozikban a filmadaptációt. A könyvben Christian pontosan úgy van leírva, ahogy előbb olvashattátok: ő a szuperpasi, minden nő álma. Istencsászár, fiatal, szexi, kőgazdag, befolyásos és megőrül Anastasiáért… Mindenki úgy képzeli el, ahogy csak akarja! Na, de ha már megfilmesítik, akkor muszáj egy olyan színészt találniuk, aki minden rajongó álma lehet, aki tökéletesen át tudja élni és adni a karaktert, aki jól is néz ki, titokzatos is, és nedves lesz tőle minden lány bugyija. Nem könnyű feladat, főleg, hogy a mai fiatalok kiváltképp a Twilight nyálképű, örökké melankolikus tekintetű (szerintem a többi filmjében is ugyanazt a néhány arcmimikát produkáló) Edwardjáért bolondulnak. Nem kérdés, hogyha már a regény is eredetileg a Meyers féle iromány (ami egyébként szórakoztató, ha a helyén kezeljük) fanfictje, akkor a filmnek is ezt a vonalat kell tovább vinnie, legalábbis a szereplők választásánál. Sikerül is neki. Számomra ugyan – a trailerek alapján – Dakota Johnson szimpatikusabb színésznő, mint Kristen Stewart bármikor is volt; és róla simán el tudom képzelni azt a semmit mondó, a nagyvilágba éppen az egyetemről kikerülő lányt, aki egy szemrebbentéssel ajaknyalogatással a legvadabb fantáziákat kelti a drágalátos multimilliomosunkban. Na, de Jamie Dorman az a férfi, akinek bármikor hanyatt dobnánk magunkat? Oké, tökéletes „mása” Robertünknek, de ti így képzelitek el a férfias „állatot”, aki már azzal eksztázis közeli állapotba sodor minket, ha csak a szemével méreget minket?




Én nem, bár nekem sosem tetszettek azok a férfiak, akikért a többiek odavoltak... Valószínűleg, a mai lányok, asszonyok erre az egyébként izmos, szexi testű, kissé nyálképű (Fiatal Lány szerint pszichopata fejű) fickóra buknak, és fogadni mernék sikeresebb lesz, mint Edward bármikor is volt – legalábbis a 20-as éveikben járó, romantikára, szerelemre éhezett fiatal nők körében. Az is lehet, hogy nekem is csak adnom kell néhány évet Jamie-nek, ugyanúgy, mint Sean Connerynek, aki a fiatal, csöpögős macsóból, igazán belevaló, vonzó úriemberré avanzsált.
Mégis, én még maradok a régen izgalmasnak, erotikusan túlfűtöttnek számító  fazonoknál, mint amilyen Mickey Rourke is volt:




A gyerek apja is azt vallja, hogy csak a nők tudják így elképzelni a milliomos csábítókat, mert a férfiak inkább a bunkó rockert látják bennük, akik úgy gondolják, mindent megtehetnek, és ez által válnak vonzóvá. Gondoljunk csak Tony Starkra. Elismerem, van bennük valami elbűvölő...




Lehet, hogy azért, mert én mindig is az idősebb, érett férfiakra buktam, akikben nem a védtelen kisfiút látom, hanem az erőt, a támaszt. Aki mellett a nő lehet a gyengébb, de nem az elnyomott fél. Kissé veszélyes, kissé csibészes, kissé vad, kissé őrült…



Neki bármikor lennék a cicája...

A könyvről itt írtam.


Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...