Hasproblémákkal mindig is küzdöttem. Még egyetem utolsó évében kaptam egy pávamintás ruhát, ami nem éppen előnyös volt. Barátnőmnek annyira tetszett, hogy többször hangoztatta, hogy nagyon látszik benne a nagy hasam, persze, neki egyáltalán nem volt semmi felesleg ott, így szerette volna, ha neki adom a ruhát.
Önző módon, különösen azért, mert nem kis összegbe került, a ruhát megtartottam. Bár azt elérte, hogy az évek folyamán összesen kétszer volt rajtam, előtte pedig hetekig fogyókúráztam.
Amikor Mr. Férfi bemutatott a családjának, vettem magamnak egy kávébarna hosszú ujjú ruhát. Sötét színe, fazonja tökéletesen eltakarta a kidomborodó dombocskát. Azóta is szívesen hordom, mert elegáns, jól is áll, sokszor megdicsérik, mennyire jó ruci.
Tegnap vacsorára voltunk hivatalosak. Nem sokat gondolkodtam, mit vegyek fel, ez a ruha pont megfelel az alkalomnak. Csak nem kellett volna belenéznem a tükörbe - főleg oldalról nem. Úgy néztem ki, mint egy domborzati térkép. A testem egyenlő volt az Északi-középhegységgel: a hasam a Mátrának felelt meg, kis völgyecske választotta el Cserhát-melleimtől.
Átöltözni már nem volt lehetőség, így nem volt mit tenni, boldogan viseltem a nagy hasam. Mondván, majd nem iszok alkoholt, boldogan fogom a pocakom, külön felhívom rá a figyelmet, és ha rákérdeznek, csak mosolygok csendesen.
Természetesen ittam alkoholt (kivételesen volt meggysör, aminek nem álltam ellen), a hasamra nem hívtam fel a figyelmet, és nem kérdezte meg senki sem, miért híztam el ennyire.
Helyette arra hívták fel a figyelmem, hogy Mr. Férfi megemberesedett mellettem, tehát jól tartom a drágámat.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése