f

2012. január 4., szerda

Forgive me

Gyerekkorom óta nem szeretem, ha szívességet kérnek tőlem, mert már akkor rájöttem, mindig én húzom olyankor a rövidebbet. Közben azt is megtanultam, hogy én se kérjek mástól, mert olyankor is én leszek a vesztes. Szóval a legjobb dolog a cserekereskedelem. Én adok, te adsz, és mindketten nyerünk az ügyön.
A világ legrosszabb dolga, ha éppen a pasid az, akitől kérsz valamit. Nála igazán önzetlenségre számítasz - erre mit kapsz? Morgást, hangoskodást és még hülyének is érzed magad mellette.
Meg is mondtam neki, hogy ha nem akar segíteni, mondja meg. Van egy édes, szép szája, hatalmas szókincse, amivel nagyon is jól bánik, ha úgy hozza a szükség (egyébként Kuka a hét törpéből). Nem bántana meg, ha nemet mondana (értelmes indokkal persze), mint az, hogy fogva-nyelősen megcsinálja, miközben végig azt érezteti velem, hogy a pokolra kíván éppen.
Érzelmi káoszom kellős közepén könnyeim csordultak, és hangom felemelve vágtam Mr. Férfi fejéhez sérelmeim. Duzzogásomat ezzel le is tudtam, bár a későbbiekben az ágyban nem vettem tudomást róla. Én nem bújok addig, amíg nem mond valamit. Vagy egy bocsánat kérés, vagy egy jóéjt, vagy valami. Az elsőre nem számítottam, de arra sem, hogy hozzáfűz valamicskét is a dolgokhoz. Vártam, hogy mikor köszön el, és hátat fordítva elalszik.
Már itt is tartottunk, de éreztem, hogy forgolódik. Mégiscsak nyugtalan? Zavarja a történet? Hümm.
Kis időnek el kellett telnie, hogy hozzám bújva alig hallhatóan, minden erejét összeszedve azt suttogja: "ne haragudj". De megtette! Lehet ezek után haragudni rá? Eddig sem haragudtam (csak nagyon rosszul esett a viselkedése), ezután meg inkább olvadoztam.
------
Eldöntötte: 2 napos.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...