f

2012. március 31., szombat

A fekete ruhás hölgy


Moziban voltunk Mr. Férfivel. Ő hozta fel, de ennek ellenére sikerült veszekednünk miatta, mert mire odakerültünk, nekem lett hozzá kedvem, ő pedig inkább hazajött volna már.

A film trailere:

A továbbiakban spoiler-dömping lesz! (Elárulom a végét is!!!!)

A történet a múlt század elején (Mr. Férfi a 1900-as évekre tippel a Rolls Royce Silver Ghost autóból itélve) játszódik (a könyvben nem tudom, még nem sikerült elolvasnom, a borítója meg megtévesztő). Már az első képkockákon érződik, hogy igazi gót kísértethistória, ami valóban az egész filmre áll.

A főszereplő egy fiatal apa, akinek a felesége elvérzett gyermekük születésekor. Megbízzák egy hagyatéki eljárással, aminek  következtében egy észak-angliai kis faluba utazik a tenger mellé. A falusiak nem szívesen fogadják, mert a faluhoz közeli kísértet járta házat akarja szemügyre venni. Közben gyerekek lesznek öngyilkosok. Mi meg megtudjuk, hogy főszereplőnk látja a gyászoló szellemet, és a gyerekek hullani kezdnek, mint szilvák a fáról.

A vége elvileg szomorú, hiszen a főszereplőnk s a fia is meghal. Mégsem sírtam - pedig mostanság megint csak túlérzékeny vagyok.

A szeretett feleség szelleme gyakran megjelent, de nem lehetett eldönteni, hogy valóban ott volt, vagy csak a főszereplő képzeli. Szerintem ott volt, mint ahogy a végén találkozott a főszereplőnkkel. Együtt lett megint a család, igaz már csak holtukban, de szellemalakban, és örökkön-örökké boldogan "kísérthetnek".  Számomra ez lett az igazi Happy end. Amit hiányoltam, a két szellemasszony összecsapása.

Mr. Férfi szerint viszont a feleség képzelet volt csupán, és a végén is azért jött, hogy átkísérje a szeretteit a mennybe.

A szellem továbbra is ott maradt, és gyilkolni vágyott. Bosszúból. Először azt hittem, megértem. Egy anya, akitől elvették a gyermekét - nem derült ki miért, a sikításaiból arra következtetek, hogy már életében beszámíthatatlan volt. Az apáról nem derül ki semmi sem. A gyereket a szellem lánytestvére nevelte, amíg egy kocsibalesetben a lápon oda nem veszett, és elindított egy megállíthatatlan bosszúhadjáratot: a gyászoló édesanya gyerekeket öngyilkosságra vesz rá. Azt hittem, ahogy főszereplőnk is, hogy a fiát akarja ezzel helyettesíteni, de rájön, hogy egyik gyerek sem ő, így újabb és újabb áldozatokat követel.* Mindketten tévedtünk, mert a nő a gyerekeket csak bosszúnak tekinti.

A zenéről, hanghatásokról, színészetről, rendezésről nem ejtenék most szót. Vér nélküli horrorfilm volt, megfelelő ijesztgetéssel, félelemmel. Szóval a hiányosságai ellenére is szuper, mégis én a lélektani élményét helyeztem előtérbe, mert órákig sikerült a hatása alá vonnia.

Kíváncsi vagyok az eredeti történetre, így ha valakinek megvan e-bookban, kérem, gondoljon rám!

*akik ugyanúgy ott maradnak szellemként. Egyébként nem tudnak neki ellentmondani, de az nem derül ki, hogyan veszi rá őket.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...