f

2012. március 28., szerda

Varázslatos, vörös hajú tündér


Amióta elolvastam Agatha Chrisitie-től A kristálytükör meghasadcímű könyvét, Tennyson rajongó vagyok. Azóta is tudom azt a két versszakot, amit a könyvben idéztek a Lady of Shalottból.

Gimiben fel is mondtam az egyik barátnőmnek, aki ekkor felkiáltott:

- De hát én ezt ismerem! - és bevezetett egy csodálatos, mesebeli világba, aminek az úrnője Loreena McKennitt.

Abban az évben, amikor Mr. Férfivel összejöttünk, Loreena megörvendeztetett azzal, hogy fellépett nálunk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - zuhogó esőben.

Szuper volt, leszámítva a zuhogó esőt, Mr. Férfi hűvösségét és rajongását egy másik nő iránt. Még régi ismerősökkel is találkoztunk.

Idén megint abban a szerencsében részesülhettünk, hogy idehaza meghallgathattuk a Celtic Footprints Tour egyik koncertjét. A helyszín a Pap László Sportaréna, így nem kellett attól tartani, hogy ismételten megázzunk, közben Mr. Férfivel már élettársi viszonyba kerültünk, a hűvössége veszekedéssé változott, a rajongását pedig most megtartotta magának, ha még egyáltalán van. A bennem élő zöld szörny szerint sosem fog elmúlni, az eszem viszont biztos abban, hogy már réges-rég a múlté, ami akkor fog teljes mértékben megbizonyosodni, amikor megszületik a Csöppség. A régi ismerősökkel most pedig már egymás mellé foglaltunk helyet.

Loreena örök és időtlen. Zenéi a szívembe hatolnak. A hegedű, a cselló, a furulya olyan csodálatos hátteret varázsol a harmonikájának, hárfájának, zongorajátékának, amitől úgy érzem magam, mintha kint lennék Skóciában, vagy Írországban. Gondolatban a hihetetlenül zöld füvön szökellek, faunokkal táncolok együtt, tündérekkel muzsikálok.

Furcsa mód szünetet tartott az énekesnő, méghozzá hosszút! Volt időnk beszélgetni. Barátaink éppen az esküvőjükre készülődnek, így egy csendesebb pillanatban át is nyújtották a meghívót. A menyasszonyhoz illő, kicsit elvont, de gyönyörű meghívót elolvasva láttam meg, hogy ugyanakkor van, mint Mr. Férfi öccsének az esküvője. Szinte percre pontosan. Hálálkodva megköszöntünk, őszintén sajnáltuk, de nem fogadhattuk el, de a meghívót kiemelt helyen fogjuk őrizni.

Nem tudom mi illik, de úgy gondolom, hogy mindenképp meglepem őket esküvői ajándékkal. A menyasszonyhoz valami kelta motívumú dolog illik, olyan, amely Loreenát és a boszorkányokat idézi. Még nem tudom, pontosan mi.

Ihletmerítéshez talán megnézem a tegnap vásárolt Loreena DVD-t...

---
15. nap, holnap kezdem az újabb levél Norculotot.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...