f

2012. március 18., vasárnap

Citológia, bogyók, viszketés, amit csak el (nem) akarsz képzelni


E-mailen megkaptam a múltkori citológiai eredményemet. Megnyugodtam, mert P2-es lett (a P3-asnál kellene aggódni), viszont azért voltak elváltozások is. Jobban mondva kettő x nem tetszett nekem, de a dokim azt írta, hogy élettani (egészséges) az állapotom. A következők viszont be voltak karikázva:
  • endocerv átm. zóna hiányzik
  • technikai probléma: a-f
  • cytolisis
  • metaplasia
Nem igazán értem őket, bár amikor kezdtem utánanézni, valami olyasmit találtam, hogy a PH érték eltolódása is okozhatja az utóbbi kettőből az egyiket (meg nem mondom már melyiknél olvastam). Ez megalapozza a dokim állítását is, hogy a menses idején azért kapok el mindenfajta nyavalyát, mert ilyenkor a PH elcsúszik (ne kérdezzétek merre). Írt fel valami hüvelykúpot ellene, amit a menses előtt kellene 2-3 napig használnom.
Ám a Norculot miatt dunsztom sem volt, hogy mikor fog megjönni. Úgy gondoltam, jó esetben is 28 napra, erre a gyógyszer abbahagyása után rögvest, 24 napra.  Így a kúpokat nem is használtam, aminek tegnap érezhettem a következményét.
Anyósoméknál voltunk, családi napot tartottunk, mert a családban többen ünnepelnek név- és születésnapot így az év elején. A mensesem még megvolt, bár egy tampon egy napra tökéletesen  elégnek bizonyult - volna, ha...
Délután a jó időt kihasználva elmentünk sétálni. Kéz a kézben, kicsit romantikáztunk a Duna-parton. Na jó, többen voltunk, de azért mégiscsak kéz a kézben sétáltunk. :) Még a séta felénél sem tartottunk, amikor azt a rettentően kellemetlen érzésem lett, hogy a tamponom megtelt, és naná, hogy nem raktam be mellé betétet. Visszaérve bár nem sietve, de meglátogattam a mellékhelyiséget, és lám-lám, semmi. Azért tamponcsere, aminek viszont az lett a következménye, hogy ismételten Julian királlyá avanzsáltam magam. Monopolyztunk a többiekkel, miközben az egész társaság előtt riszáltam magam, hol előre, hol hátra. Mr. Férfi nem vette észre,  így reménykedni merek, hogy voltam annyira ügyes, hogy más sem. Azért a körmeim nyoma meglátszott a tenyeremben, ahogy próbáltam türtőztetni magam. Itthon első dolgom volt arcszesszel bekenni magam, régi praktika a fertőzések megfékezésére - beválik, de majd' bepisilsz a fájdalomtól. A második, hogy előszedtem a Cannesten krémet, és megkértem Mr. Férfit is, hogy ő se maradjon ki a kenegetésből. Muszáj, ha a későbbiekben nem akarok bajt.
A viszketés egyiktől sem akart elmúlni, nem volt mit tennem, a Hoxán is megkérdeztem, hogy van-e valami jó ötlet rá. Kaptam is két tanácsot:
  1. Aloe vera
  2. Grapefruit magkivonat
Eszembe jutott, hogy apuméknál volt még anno a polcon, hátha most is van. Gyorsan felhívtam telefonon, hogyha megtalálja, hozza el anyum holnap, amikor jön vissza a városba. Apummal beszéltem, de anyum is ott volt mellette, és mindenre rákérdezett. Nem akartam én részletezni, mire is szeretném szedni, de anyum minek az neki?kérdése elegendő volt ahhoz, hogy részletekbe menőlen kitárgyaljuk, hogy allergiás a betétekre, és ha elmegy vécére, használjon kéztörlőt. Azaz én, de ezt mind úgy hallgattam, hogy apumnak mondta, én meg replikázhattam, hogy pontosan tudom mi bajom van, nem kell kioktatni, egyébként is csak annyit kértem, hogy ha van még otthon, hozza el.
Este egy ehhez hasonló beszélgetést folytattam apummal csak az SZTK-s dokikról. Nem vagy megelégedve a Nődokiddal? Dehogynem! Csak hát ismételten a Hoxán olvastam, hogy a Clostil mellett INGYEN nézik UH-n a peteérést...
A legviccesebb mégis az volt, amikor megtudtam, nagyanyám is állandóan viszketett, és ami jót tett neki, egy megfelelő kézkrém! Ezek szerint nem mindegy, hogy mivel mosol kezet, ha odanyúlsz? Vagy nem is mosott előtte? Hümm-hümm...

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...